Könyvbemutató turnéra indul Bali Dávid a Kisterem című kötettel

Több vidéki városban és Budapesten is külön dedikált eseményeken fogja bemutatni első könyvét Bali Dávid. A szeptemberben bejelentett Kisterem című kötet a 2000 utáni magyar underground belső formálódását és generációváltását vizsgálja, 100 meghatározó zenekar 100 albumán keresztül. A könyv előrendelése akkora sikert aradott, hogy a tervezett 100 darabos megjelenést két lépcsőben végül 300-ra kellett bővíteni, és ez a mennyiség is néhány napon belül elfogyott. Ugyanakkor az előrendelés mellett összesen 50 példány félre lett téve kimondottan azzal a céllal, hogy a bemutatókon is megvásárolható legyen a kötet.

A beszélgetésekkel egybekötött könyvbemutatókat a vidéki helyszíneken koncertek is kísérik, a pontos itiner az alábbi:

A bemutatókra a belépés mindenhol ingyenes, a koncertekre helyszíntől függően néhol lesz belépő, részletek a linkelt eseményekben.

Dávid hangolódásként egy 125 dalos Spotify-listát is létrehozott, amelyhez bárki hozzádhat számokat. Erről ezt írta:

Azt gondoltam, hogy így, rákészülve ezekre a szokatlanul extrovertált körökre, még a postázás előtt szeretném nyomatékosítani, hogy a kisterem nem a sajátom, hiába tűnik majd szubjektívnek az első oldaltól az utolsóig. Hogy ezt megerősíthessem, létrehoztam egy közreműködői playlistet a Spotify-on 125 zenekar 125 dalával, amihez ti is hozzáadhattok kedvetek szerint dalokat még a 2000 és 2019 közötti időszak itthoni extrémzenei undergroundjából. Feltéve, ha az adott dal megtalálható a digitális boltok kínálatában.

A lejátszási listát itt találjátok.

Én pedig hadd köszönjem meg ezúton is, hogy alig 23 óra alatt két utánnyomással együtt is 300 példányban talált gazdára a kisterem, tényleg a világot jelenti, hogy mennyien kerestetek meg akkor és azóta is. Alapvetően az hajtott végig, hogy visszaadhassak annak a közösségnek, aminek a részeként nőhettem fel, mert adósnak éreztem magam, most meg azoknak tartozom, akik annak ellenére rendelték meg a könyvet, hogy egy oldalt is láthattak volna belőle. Szóval tényleg köszönök mindent.