2015. május 24.
Az interjút Sabján Bence és Rózsavölgyi Viktor készítette a Groezrock fesztiválon.
Az idei Groezrock egyik régi kedvencemet, az As Friends Rustot is feltámasztotta hamvaiból. A szuper koncerten túl nagy élmény volt beszélgetni is velük. Köszönöm Viktornak, hogy összehozta és pont rám gondolt erősítésként. Kérdéseinkre a gitáros, James Glayat és az énekes, Damien Moyal válaszoltak.
Milyen volt New Yorkban játszani a minap?
James: Elképesztő. Messze túlszárnyalta az elképzeléseinket. Nem igazán tudtuk, hogy mit is várjunk, mert nem játszottunk New Yorkban 1998 óta. Én ott élek, így volt lehetőségem elrendezni a dolgokat és megtalálni a további zenekarokat. Király volt. Talán az egyik legjobb As Friends Rust-koncert, amit valaha játszottunk.
Damien: Egyúttal ez volt a második koncertünk az Államokban az elmúlt 14 évben. Az első 2008-ban volt.
James: 14 éve költöztem New Yorkba és az első naptól fogva arra vágytam, hogy egyszer újra felléphessünk itt az As Friends Rusttal.
7 évvel a zenekar feloszlása után adtatok 7 koncertet 2008-ban. Kölnben a koncert végén azt mondtad: találkozunk 7 év múlva. Ennek megfelelően tértetek vissza 2015-ben 7 év után.
Damien: Valójában ez csak egy vicc volt akkor. Azzal poénkodtunk, hogy valószínűleg még hét évig nem fogjuk ezt újra csinálni. Véletlenül úgy alakult, hogy tényleg 7 év lett. Gondolj csak bele!
James: Megcsináltuk! Tökre megcsináltuk!
Damien: Ezúttal azt kéne mondanom, viszlát jövőre.
James: Vagy másfél év múlva három új lemezzel!
2008-ban azért volt pont 7 koncertetek, mert 7 évet hagytatok ki?
Damien: Ez is teljesen véletlenül alakult így. Nem volt szándékos.
Tehát ha nem direkt idénre terveztétek a visszatérést, akkor miért most történt?
James: Őszintén, azért mert valaki felkért minket. Nézd, ha minden hetedik évben fel kell lépnem az As Friends Rusttal, én vállalom!
Damien: Hans többször is hívott már minket, hogy lépjünk fel a Groezrockon. Különböző okokból sosem jött össze eddig. Házasodtunk, babák születtek. Az elmúlt pár évünk nagyon őrült volt, de idén szerencsére működött a dolog, amikor újra meghívott minket. Végre igent tudtunk mondani.
Nincs rá mód, hogy újra beindítsátok a zenekart? Talán nem kéne meghívásokra várni.
Damien: Néhányunknak más projektjeik is vannak, és ezt a zenekart mindig is nehéz volt összeszervezni.
James: Nagyon szétszóródtunk az országban. Damien Detroitban él. A dobosunk, Timmy, Los Angelesben, én meg New Yorkban. Csak Joe meg Kaleb maradtak Floridában. Így hacsak nem házasodik egyikünk, nem vagyunk sose egy helyen. Nehéz elszakadni az életünktől, hogy újra egy bandában lehessünk néha.
Szaladjunk vissza az időben. Emlékeztek a magyarországi koncertjeitekre?
James: 1998 telén volt talán a Blood for Blooddal.
Az All Out Warral Szombathelyen, az ország nyugati végében, és 2000-ben Budapesten.
Damien: James, akkor te nem voltál velünk. Hazautaztál az autóbaleset miatt. Peter helyettesített gitáron.
James: New Yorkban most ő a lakótársam.
Damien: Szóval egy baleset miatt haza kellett repülnie.
Mi történt?
James: Az Ieperfestre igyekeztünk, amikor balesetünk volt. Csúnyán megsérült a lábam. Utána lejátszottam a koncertet, sőt még három másikat is, de aztán haza kellett mennem. Szerencsére a srác, akit láthattatok, Peter, korábban tagja volt a zenekarnak és pont Európában utazgatott. Azt mondta, megtanulja az újabb számokat és befejezi helyettem a turnét.
Szerencsénk volt.
Damien: Besegített James helyett gitáron. Aztán megbetegedtünk és nem tudtam énekelni 3 koncerten. Így Kaleb, a basszerosunk vette át a mikrofont, Peter váltott basszusra és egy gitárral játszottunk. Az egész turné egy nagy káosz volt. De sosem mondtunk le egy koncertet sem. Nem láttuk be, hogy néha megtehetnénk.
James: Igen, ez sosem volt opció.
Damien: De emlékszem Budapestre. A koncert után a várnál lógtunk. Éjjel kettő lehetett és vodkanarancsot ittunk. Gyönyörű város.
Újra kiadtok régi anyagokat. Elégedettek voltatok a felvételek eredeti hangzásával? Szükségesnek érzitek újrakeverni őket?
James: Szerettük volna. A korai As Friends Rust-felvételeknél mindent elfogadtunk elsőre. „Ok, így rendben lesz.” Nem hittük, hogy valaha bárki is hallani fogja, vagy kedvelni. Nem hittem, hogy valaha is emlékezni fognak az As Friends Rustra. Ha ezt tudom, sokkal jobbra törekedtem volna.
Damien: A legrosszabb felvételünkön vannak a legnagyobb slágereink, mint a Coffee Black és a Tight Like Strings. Az emeberek imádják azokat a számokat. Lehet, hogy működött az a szar felvétel. Kész káosz voltunk emberileg abban az időben. Még illik is hozzánk, hogy a lemez bénán szól.
Miért adtok ki két külön LP-t egyszerre úgy, hogy több szám mindkettőn szerepelni fog?
Damien: The Greatest Hits és The Porch Days. Azért, mert különböző okokból szeretek számokat a banda minden korszakából. Azt hiszem, mindannyian a különböző felállásokból más-más okból kedvelünk bizonyos, eltérő korú dalokat. Ezt mutatja be a The Greatest Hits a zenkar teljes munkásságát felölelve. De mindig is úgy éreztük, hogy ez a felállás, a Coffee Black gárda az igazi As Friends Rust, mert nagyon sok mindenen mentük keresztül együtt. Az első csapattal alig csináltunk valamit, míg a harmadik felállással már minden sokkal profibban ment. Nem volt már semmi szenvedés. Míg mi többször is a szakadék szélére sodródtunk együtt, és erősen személyiségformáló csapat és időszak volt ez a számunkra. Sokat fejlődtünk közben emberileg. Így a The Porch Days lemezen ezt az időszakot akartuk dokumentálni. Összegyűjteni mindent az adott korból, minden kiegészítés nélkül a korábbi vagy későbbi felállásoktól. A már említett Coffee Blacket is tartalmazó 6 számos EP-n túl rajta lesznek a Home Is Where the Heart Aches és a The First Song On the Tape You Make Her dalok, valamint két korábban kiadatlan szám élő felvétele.
Miért léptetek ki a bandából?
Damien: Nem tetszett az irány, hogy merre tartottunk az új felállással, miután hárman a fiúk közül kiszálltak. Az új srácok is mind rendesek voltak, de más volt az elképzelésük, mint nekem. Annak ellenére, hogy eredeti tag voltam, kisebbségbe kerültem. Egy sokkal eladhatóbb irányba akartak mozdulni és számomra elvesztette a dolog a varázsát.
James: Emlékezzetek vissza, hogy milyen idők voltak azok. Sok minden változott a zenében. Egy korszak vége volt. Minden zenekar lemezszerződéseket kapott és sok pénzt. Ez tűnt a következő logikus lépésnek. Minden új As Friends Rust-tagot a kiválásunk után magunk tettünk oda. A barátaink voltak. Amikor kiszálltam, hazamentem és betanítottam Floydnak, a lakótársamnak, hogyan játssza a számokat, amiket amúgy is ismert. És már bent is volt a bandában. Nem mondtam, hogy „Kiszállok! Baszódjatok meg!” Tudtam, hogy ki fogok lépni
és gondoskodnom kell róla, hogy bárki legyen is az új gitáros, tisztában legyen a dolgokkal és helyén kezelje azokat. És ahogy a banda fejlődött, úgy kinőttél belőle.
Damien: Igen. A turnézás már nem volt ugyanaz velük. Nem volt meg az az összhang személyes szinten. Büszke voltam a zenére, amit írtunk, és ahogyan felvettük, de az utolsó EP-n már úgy éreztem, olyan irányba próbálnak meg elvinni, ahova én nem akarok menni. Elkezdtünk ajánlatokat kapni és tárgyalások folytak kiadókkal. Mivel a hangzás jobb lett, a minőség jobb lett, az érdeklődés is nagyobb lett irántunk és komoly kiadók kerestek meg minket. Én pedig nem tudtam ezt végigcsinálni azokkal a srácokkal, míg ezekkel a fiúkkal szívesen vállaltam volna. És persze tönkre is tettük volna azonnal.
James: Igen. Mind nagyon mások voltunk még akkor, mint most. Ma már sokkal jobban alkalmazkodunk. Gyerekek voltunk, hülye gyerekek, amikor elkezdtük.
Milyen érzés volt látni a zenekart tovább működni nélkületek?
James: Joe, a másik gitáros mindig a banda tagja volt. Szinte minden felállásban ott volt a másodiktól kezdve. Így nem volt ellene kifogásom. Miután nevet váltottak Salemre és New Yorkban játszottak, elmentem a koncertjükre, hogy együtt lóghassak velük. Utána elmentünk piálni és elkötöttünk egy Whole Foods-os furgont. Sosem jelentett nekem gondot, hogy folytatták. 2008-ban, amikor újra turnéra indultunk, játszanom kellett pár számot, amit ők írtak. Leültem hát megtanulni a dalokat és azt mondtam:
A fenébe! Ezek nagyon jó számok! Basszus, bárcsak én írtam volna őket!
Pletykák szerint 2006-2010 körül felvettettek demókat pár számhoz.
James: Hát ez hogy került ki?
Damian: Valószínűleg elmondtuk mindenkinek. Küldözgettünk egymásnak új dalokat és témákat oda-vissza éveken át. És jó pár ígéretes dal maradt függőben, amiket dokumentálni és studióba vinni nem volt időnk.
És amikor az újrakiadások ötlete felmerült, nem gondoltatok rá, hogy ezeket is elővegyétek?
Damien: Természetesen gondoltunk rá. Nem tudom, lehetséges-e szavakkal kifejezni, mennyire szervezetlenek vagyunk. Kész csoda, hogy eljutottunk időben a reptérre és most itt vagyunk. Kész küzdelem volt. Senkinek sem lenne szabad túlértékelni minket. Még mindig teljes káosz vagyunk.
James: A legjobb As Friends Rust-dalok úgy születtek, hogy egy csomó időt töltöttünk együt a studióban vagy a próbateremben, a gainesville-i garázsban. Nem szoktunk még hozzá ahhoz, ahogyan manapság megy az ilyesmi, küldözgetni témákat, ide-oda. Ez egy nehéz váltás számunkra. Tudom, hogy sokaknak ez könnyen ment. A Damien Done és a Culture olyan zenkarok, akiknek ez könnyen ment. Valamiért nekünk nem megy. Sokkal jobbak vagyunk, ha összegyűlünk egy szobába mindannyian. Amikor összejöttünk, hogy próbáljunk a mostani bulikra, mindenki ugyanott folytatta, ahol abbahagytuk.
Damien: És rájöttünk, hogy ha új számokat akarunk, akkor azt így kell csinálnunk. Összejönni egy városban, mint ahogy New Yorkban tettük, és bevenni magunkat a próbaterembe egész napra.
Jól értem, hogy csak egy napotok volt próbálni a New York-i koncert előtt?
James: Igen, csak egy próbánk volt. Próbáltunk vagy 5 óra hosszat, aztán indultunk is a klubba bepakolni. És működött.
Damien: Azt mondják, nagyon feszes volt. Soha senki nem mondott rólunk olyasmit, hogy feszesen szóltunk volna. Ez nagyon sokat jelent. Sosem voltunk egy feszes zenekar.
James: Sosem mondtak nekünk olyasmit, hogy jól szóltunk. Inkább azt mondták: „Ez jó bulinak nézett ki! Biztosan jól szórakoztatok!” Soha senki nem mondta, hogy királyul szólt.
Van ez a logótok a fegyveres figurával, ami eredetileg nem is a ti logótok volt. Mi a története?
Damien: A legelső amerikai turnénkon, Bostonban, Chinatownban egy sikátor mellett sétáltunk el, és megláttuk, hogy a sikátor falát valaki teleplakátozta ezzel az ábrával. Esett aznap, így könnyen le tudtam húzni egyet a falról és eltettem a táskámba. Amikor a Discount split borítóján dolgoztam, pont megtaláltam a hátizsákban és felhasználtam. Biztos van egy művész, akitől származik és próbáltuk is megtalálni. Olyan mintha egy képregényből lenne. Talán James Bond az.
Megvan még az eredeti?
Damien: Igen. Bekereteztem. Amikor elkezdtünk myspace-t használni, próbáltuk megtalálni a művészt Bostonból. Próbáltuk rávenni, hogy fedje fel magát, hisz tartozunk neki egy köszönettel és talán némi pénzzel is.
Lejárt az időnk. Utolsó kérdés. Hogy szeretitek a kávétokat?
James: Erre egy elég összetett válaszom van. Újabban cukor nélkül iszom és napi 4 csészéről reggeli egyre csökkentettem a bevitelt. Arra jöttem rá, hogy cukorfüggő vagyok és nem koffeinfüggő. Így már nem tejjel és két cukorral iszom, hanem tisztán feketén. Azt hiszem, felnőttem végre.
Damien: Általában két-három kávét iszom egy nap. Az elsőt cukorral, a többit feketén. Tejszín nélkül. Ha járok valamerre, általában red eye-t rendelek, ami egy csésze kávé benne egy eszpresszóval.
