KLIPÖZÖN 2013/34: augusztus végén!

Augusztus vége. Túl az első évadnyi klipözönön, új erővel belevágva a másodikba. A 36 Crazyfists slágerénél nem is lehet ennél jobb háttérzene az eheti válogatásunkhoz. De hogy kik is vesznek benne részt? Ők: Born Of Osiris, The Bunny The Bear, Revocation, Avril Lavigne, The Almost, Hollywood Undead, Pelican, Bury Tomorrow, Huntress, Rotten Sound, Pity Sex, Call of the Void, Don Broco, Dynasty, myGrain, Leaders, blessthefall, Pearl Jam. Reméljük találtok ezúttal is kedvetekre valót és ne feledjétek, ha van bármilyen a rovat megújulásával kapcsolatos ötlet, akkor ki vele bátran.

BORN OF OSIRIS – M∆CHINE

Az új Born Of Osiris nagylemezt igazi messiásként várták az emberek, amelyről a legelsőként napvilágot látott nóta, a Machine most egy komolyabb koncertklipet is kapott. Ha mást nem, azt mindenképp megállapíthatjuk, hogy a koncertre látogatók érdemi része nem egy csendes teadélutánra készítette fel magát, illetve a világ legocsmányabb fogsorát is megcsodálhatjuk a harmadik perc környékén. Ha pedig érdekel a lemezről a véleményünk, akkor ide kattints. (JB)

THE BUNNY THE BEAR – SADIE

A The Bunny the Bear tagságára sok jelzőt aggathatunk, de a Victory-nál tanyázó duóra a „megosztó” lehet talán a legmegfelelőbb. Új klipjükkel talán a rajongóik körében is nagy meglepetést váltottak ki, hiszen a Sadie-ben a hörgést és torzított gitárokat teljesen mellőzik, helyette inkább a tiszta énekre, zongorára és akusztikus gitárra építenek, ami egy lassabb, teljesen rádióbarát popszámot eredményez. A klipben a szokásos marionett bábokat láthatjuk, akik egyszerű díszletek közt próbálnak imidzsklipre hajazó körülményeket varázsolni. (Benyo)

REVOCATION – INVIDIOUS

A thrash és a death metal kedvelői már találkozhattak a Revocation nevével. A bostoni halálbrigád a múltkor már megajándékozta a nagyérdeműt egy fasza kis videoklippel (ha akartok egy frappáns meghatározást a banda zenéjére, sasoljátok meg a The Grip Tightens top kommentjét), most pedig megérkezett a folytatás, ezúttal a Relapse-nél idén megjelent self-titled lemezről szedtek egy dalt, és forgattak hozzá egy elég hangulatos koncertvideót. Igazából a közönség lelkesedése adja meg azt a kis pluszt, ami miatt érdemes megnézni a videót: mindenki bólogat, villázik, gitározást imitál, vagy éppen mások feje felett utazik a levegőben. Valahogy ez lenne a minimum, amit egy metalklipnek nyújtania kellene 2013-ban, külön felhívnám a figyelmet a 0:26-nál megjelenő, műfajidegen hangszerre! (BG)

AVRIL LAVIGNE – ROCK N ROLL

Oké, hogy Avril Lavigne pop (rock)-ban utazik és nem éppen az oldal lefedettségének egy szerves része, de a kanadai pop díva új dala egyrészt kineveti a hipsztereket és szövegének első sorával hipokratának tekinti önmagát, másrészt a hozzá készített videó az előbbi nevetséges tények mellett is kimagaslóan jó lett. A Rock N Roll első jelenetében már idéz a Let Go egyik slágeréből (Sk8er Boi); majd egy vízálló telefon képernyőjén megjelenik előttünk a képregényre vett koncepció egy baromi jó színvilággal, G.I.Joe-szerű harci jelmezekkel, szuperhősös attitűddel. Idióta jelenetek (egy drámainak beadott leszbikus Danica McKellar csókkal), de a legjobb akkor is az amikor egy koporsóból előlevitál egy razorblade-szerű gitár (amelyre még a legvadabb metalos is csettintene), majd azzal levágja medvecápaszörny fejét (!) ezzel megmentve a rock ‘n’ rollt, majd ott terem Billy Zane és felszáll az égbe. Az egésznek semmi értelme (pl. egy homár lefegyverzése is, ki találta ki ezt ki?), de egyszerűen királyság, hogy valaki a mainstreamben egy ilyet meg mer lépni (Lady Gagát felejtsük el), az egész abszolút nem veszi komolyan magát.  Chris Marrs jól rendez, nagyon jó a fényképezés, a vágás pedig csillagos ötös. Mint klip ez egy nagy meglepetés, jó, hogy a mainstream popban is elővesznek a producerek képregényeket. Ökörség, kisüti az agyat; a dalt meg inkább nem jellemezzük, újdonsult jegyesével írta kitudja milyen megfontolásból. (BB)

THE ALMOST – I’M DOWN

Az Underoath után valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy Aaron Gillespie egy southern rock zenekarban fogja tolna az ipart, de a The Almost (amúgy teljesen jó) új albuma egy olyan southern eresztés lett, hogy csak na. Az I’m Down simán egy táncolós dal, a rá forgatott fekete-fehér videó pedig simán egy jó motivátor bármire: a boxot, az edzést kisarkító mozgóképből árad a férfiasság, az izzadtás és az erő. Magas tesztoszteronfaktor, de egyben kissé unalmas a megvalósítás. (BB)

HOLLYWOOD UNDEAD – DEAD BITE

Az óriási arccal, de jóval kevesebb tehetséggel megáldott “white trash” rap-rock Hollywood Undead új klipjéhez nem mást szerződtetett, mint ifjabb Walter White-ot a Breaking Badből, aki valami sötét és bizarr klubba téved, és akkor sem távozik, amikor megszólal ez az NBIII-as nu-metal sláger. Most komolyan, miért érezte úgy bárki is, hogy ehhez a zenéhez ilyen videó illik? Fülledt erotika, meg titokzatosság (persze teszkós klisékből felépítve) összepárosítva ezzel a “15 éves vagyok és sétálok az utcán” hangulatú zenével? Katasztrófa a végeredmény, és ennek a megállapításához még nem is kell (de azért “illik”) utálni a dalt. (JÁ)

PELICAN – LATHE BIOSAS

Pedig már majdnem el lehetett hinni, hogy a Pelican új klipje egy kisfilm, amihez a banda zenéjét használták aláfestésként, de ez persze csak a bevezető kamuja, és kapunk egy közepes klipet arról, ahogy átszellemülten előadják instrumentális rockdalukat, miközben “filmfősuli: első évfolyam” színvonalú vágóképek próbálják megteremteni a hangulatot. Nos, a dal se valami nagy szám, de nem ezen bukik el a videó. (JÁ)

BURY TOMORROW – SCEPTRES

Aki hozzám hasonlóan csak netes streamen tudja követni a Download Festival fellépőit az talán egy fokkal közelebb kerülhet az igazi koncertélményhez a Bury Tomorrow új klipjével, amit az idei Pepsi Max színpadon adott koncertjükön vettek fel. A fekete-fehérített jeleneteket a színpadon vették fel, így a tagok momentumain kívül a közönséget is szemügyre vehetjük, miközben Daniel Winter-Bates hörgős énekét és a zenekar egyszerű de dallamos metalcore témáit hallgatjuk. (Benyo)

HUNTRESS – ZENITH

Biztos sokan vannak úgy vele, hogy akár kutyának is elszegődnének a dögös, bár mondjuk kissé ijesztő Jill Janus mellé, csak hogy a közelében lehessenek. Nos, akárhogy legyen is, a Huntress új klipje még azoknak is tetszhet, akik amúgy nem kultiválják a hölgyeményt (vagy akik maguk is hölgyek). Az animált videót a “hőskorbeli” zs kategóriás sci-fik és horrorok (no meg a High on Fire elképesztően cool klipje tavalyról) ihlethette, van is benne minden, boszorkány-apácától kezdve a repülő csészealjakig. A zene? Meglepően jó, ahhoz képest, milyen ritkán szoktak királyul elsülni a thrash/heavy metal cuccok. (BG)

ROTTEN SOUND – PEACE

A finn Rotten Sound igazi kis másfél perces szörnyeteghez készített szellemes gyurmavideót, amiből megtudhatjuk, milyen a banda zenéjére kötögetni, valamint szembesülhetünk a grindcore emberi szervezetre gyakorolt káros hatásával is. A veterán banda utoljára 2011-ben adott ki albumot (a Cursedről itt írtunk), a Peace című dal az idei Species at War EP-ről való (arról pedig ebben a cikkben értekeztünk), és nem arról tanúskodik, hogy a banda fogytán lenne a lendületnek. (BG)

PITY SEX – WIND UP

A Run For Cover shoegaze bandája egyre nagyon (el)ismertségre tett szert az utóbbi hónapokban, a Pity Sex új videójában egy srácot követhetünk végig, aki addig-addig bóklászik (szerelmi bánat miatt?), amíg ki nem lyukad egy játékteremnél. A Wind Up videója itt válik igazán érdekessé: egy rakás játékot bámulhatunk, amelyek erős retro hangulatot vetítenek a mozgóképre, ráadásul 2:16-nál egy nagyon durva Title Fight referenciát kapunk az arcunkba, amely az utóbbi hetek egyik legjobb rendezői ötlete. (BB)

CALL OF THE VOID – ABOMINATION

Az utóbbi időben (amúgy nem is véletlenül) igazi Relapse Records házi kedvencé vált Call of the Void már a második videoklipjét (két szöveges videó mellett!) jelentette meg Dragged Down A Dead End Path című nagylemezéről. Habár a négy videó közül az Abomination a legkevésbé emlékezetes dal a videóval ezt nem kompenzálták, mert bár hiába szoktak hangulatosan és gördülékenyen elsülni a turné jelentekből összevágott kisfilmek, ha az pont az előbb említett hangulati és gördülékenységi faktoron bukik el. Ismerkedéshez a korábbi a Napalm Lungs klipjét ajánlom! (BK)

DON BROCO – YOU WANNA KNOW

A bedfordi Don Broco legénysége első blikkre a rádiórock tesztoszteronnal dúsított boybandjének tűnhet, azonban ennél jóval több potenciál rejlik a srácokban. Tavalyi debütálólemezükről származó aktuális kislemezük a You Wanna Know és meglehetősen egyszerű imidzsklipje (értsd: világító háttér; ugráló, jól öltözött zenészek) bizonyítja, hogy a sárm mögött valódi slágerszerző képesség és tehetség is rejlik. Ha képesek vagytok túltenni magatokat a pozőrségen garantáltan élvezni fogjátok. (TM)

DYNASTY – DEATH SOLUTION

A Facedown Records legújabb igazolása, a Dynasty, ha nem is a legtipikusabb kiadóbéli hardcore vonalat képviseli, de azt hallani rajta, hogy mindenképp hardcore. Rövid, gyors dalukhoz készült egy elég intenzív koncertklip, aminek a tempójára még a “valahova” futó fiatalember is rádob egy lapáttal. (JB)

MYGRAIN – DREAMSCAPE

Nem azt kaptam, amit vártam, mégpedig több soron sem. Egyrészt már kezdtem beleélni magam, hogy az e heti metalklip-felhozatal szokatlan módon minőségi lesz, másrészt már az első másodpercektől kezdve arra számítottam, hogy valami zombi-apokalipszis szarsággal akar majd elkápráztatni a MyGrain (akik már azzal kiérdemelték a fejlövést, hogy szóviccet csináltak a migraine-ből). De nem: ez egy sima imidzsklip egy sztoriszállal, ami… nos, fogalmam sincs, mit láttam. Kommandósok megtalálják a banda énekesét, de hogy meghalt, vagy sem, meg hogy a végén mit keres ott az űrhajó… Valaki értette, mi történik, miért történik, és egyáltalán, hogy miért készült el ez a videó? A zene amúgy a szokásos szintis finn dallamos death, úgy tűnik, az északi országban már sosem fogják megunni, hogy ilyesmit játsszanak. (BG)

LEADERS – HELL

Hú de nagyon kemény, ez igen, ez aztán mélyre lett hangolva, hú ez már megint ugyanaz a hang, jajj de nagyon félelmetes az az alak. Ez nagyon kopasz jajaj, nagyon mérges, neki még fültágítója is van és nagyon intenzíven bólogat. Hú milyen mérgesen néznek, mi ez már megint ugyanaz a hang, csak ez már kétszer lassabb, milyen ötletes, nahát egy idézet a Bibliából ezek nem is kemények, ezek szentek. (JB)

BLESSTHEFALL – YOU WERE A CROWN, BUT YOU’RE NO KING

A blessthefall új videója a szokásos metalcore erőfitogtató imidzsvideó, amely senki meglepetésére egy erdőben játszódik, lehetőleg este, hogy a tűzgépek is effektívebben tetszelegjekenk. A You Wear A Crown But You’re No King az új lemez egyik friss slágere, amelyből kiderül, hogy a zenekart továbbra se nagyon lehet komolyan venni a nagyfiúk mellett (itt most főleg az őszi ABR koncertre gondolunk); silány, többször körbefuttatott témák, egy keménykedő, de ripacs énekessel. A videóban viszont eléggé pionírok, hiszen kiderül, hogy a legmetalabb szakma a favágó (és természetesen éjjel érdemes menni fát vágni, máskor túl jók a fényviszonyok): vágjunk ki fát, aprítsuk fel, öntsük le benzinnel és a tűzbe lehetőleg álljunk bele (!), hogy átfuthassunk égve az egész erdőn, mint az Egri Csillagokban Bornemissza Gergely tűzkereke a törökök között. A végtelenbe és tovább! (BB)

PEARL JAM – MIND YOUR MANNERS

A gonosz emberiségről írt punknótát a seattle-i grunge szinte egyetlen máig élő legendája, a Pearl Jam. Ehhez persze videoklip is dukál, a legtöbbször sziluettként muzsikáló csapat mellett az emberiség gonosz tetteit ábrázoló vágóképekkel fűszerezve. A szimpatikus, bár ezúttal magát kicsit túljátszó Eddie Vedder vezette formáció új albummal is készül, méghozzá idén októberben. A Soundgarden tavalyi visszatérése meglehetősen jól sült el, így hát kíváncsian várjuk vajon a Pearl Jam milyen színvonalat képes hozni 2013-ban. Ha csak fele ilyen vad lesz mint a Mind Your Manners című dal, már nem fogunk csalódni. (TM)