KLIPÖZÖN 2012/52: idén utoljára jelentkezünk!

Elérkezett az év utolsó hete, ami nem csak azért különleges (értsd: vicces), mert soha korábban nem tudtunk számotokra ilyen kevés friss videómegjelenést összegyűjteni, aminek nyilvánvaló oka a közelgő új esztendő (és mindenki arra tartogatja inkább, ami még megmaradt a tarsolyában), illetve az elmúlt ünnepi időszak. Ettől függetlenül, amit lehetett csokorba szedtünk számotokra és a hír végén egy különleges gyűjtéssel is kedveskedtünk nektek, ahol könnyen elérhetitek az elmúlt szűk félév összes Klipözön epizódját. Az eheti lista: Sybreed, Climates, Pullback, Saving Grace, Momma Knows Best, NKS és Senses Fail. Nálatok ki nyert?

SYBREED – NO WISDOM BRINGS SOLACE

A nemrég a „francia tehetségkutatós hörgős lány” által egy kis plusz hírnevet szerzett Sybreed karácsony alkalmából egy új klippel ajándékozta meg hűséges rajongóit. A No Wisdom Brings Soalce című dal az idén szeptemberben megjelent God Is Automaton névre keresztelt harmadik nagylemezükön kapott helyet és az általunk is kedvelt djent-központú Euroblast fesztiválon adott koncertjüknek állít emléket és mutatja meg élőben milyen erős is ez a csapat. (BK)

CLIMATES – THREE YEARS

A nagyon dallamos hardcore-ban szerencsét próbáló Climates úgy tűnik, hogy egyelőre nem erőlteti (nagyon helyesen) a nagylemezes bemutatkozást, és kétdalos márciusi kislemezük, illetve a hatszámos augusztusi minialbum után a jövő év januárjában is csupán kettő új dalt kapunk tőlük – a képzeletbeli nuskullos „hisztimentes” pecsétet is kiérdemlő zenekar ennek ellenére nem a Reconcile egyik tételéhez forgatott klipet, hanem a sikerüket meghozó Three Years-hez. A srácok már zenéjükkel sem kívánnak új utakat kimacsétázni a hardcore dzsungelében, de az egészen paródiába illő, hogy nyolc dalhoz három(!) klipet is forgattak, viszont mindegyik a lehető legsablonosabb imidzsklip alapötletekkel bír: a Waiting to Exhale „mezőn játszunk” felállásából a Heay Minds videójára „sötétben játszunk” lett, most pedig eljutottak a merész és látnoki  „raktárban játszunk” koncepcióig.  (JÁ)

PULLBACK – NEKEM ITT JÓ

A szegedi házi kedvencnek számító Pullback is a minap jelentette meg legfrissebb videóját, mely a címében jelzi is, hogy itt nem az operatőri munka és rendezés lesz az, amire figyelni kell majd. A csapat két éves múltjából összeválogatott képanyag igyekszik mindenkit meggyőzni arról, hogy a csapat élőben egy igencsak hangulatos és szerethető projekt, akik valahol a punk és a metal között a magyar dalszövegekkel igyekszik teret nyerni magának. Remélhetőleg lassan megtalálják majd saját útjukat és egy normális klipet is sikerül kihozniuk. (BK)

SAVING GRACE – THE FIRST WOE

Igazi sikertörténetnek indult az ausztrál Saving Grace története, akik a korai metalcore-al fűszerezett hardcore lemezükkel nem kisebb kiadó figyelmét hívták fel magukra, mint a kaliforniai Facedown Records-ét, akik ugyan megtették a tőlük telhetőt a promózás terén, de se a 2010-es Unbreakable, se a 2011-es The King Is Coming nem hozta meg a várva várt sikert, amelyet a jóval egyszerűbb (aka. butább) dalszerkezeteknek köszönhetett a banda. Ők azért próbálkoznak, így a „The First Woe” című számukhoz készítettek egy videoklipet is, amelynek egyszerű képi világa remekül passzol az együttes zenei összetettségéhez.

MOMMA KNOWS BEST – SUNDAY NIHILIST

Az év utolsó hetét választotta legújabb videoklipjének bemutatására a Momma Knows Best gárdája is, akik földrajzilag valahová Csehországba tehetőek. Ugyan egyelőre leginkább az underground-szférában tevékenykednek, de a meglehetősen hangulatos számok – sok minden visszaköszön a The Dillinger Escape Plan és a Converge szerzeményeiből – és a rendkívül energikus, valamint korrekt élő fellépések tükrében érdemes lehet odafigyelni rájuk. Utóbbira már kis hazánkban is volt példa, a Suncity Booking szervezésében Szegedre látogatott el egy koncert erejéig a cseh csapat, azonban ha valaki lemaradt volna, semmiképp se bánkódjon, ugyanis márciusban ismét útra kelnek, hogy felkeressék a napfény városát. (FB)

NKS – REST CASH ATTACK BETÖRÖK

Ha valaki szorosan követi a NSK munkásságát tudja, hogy kitekintés gyanánt elő-elő szokott fordulni, hogy a hip-hop világába is belekukucskálunk, sőt néha egész mélyen el is mélyedünk benne. Így kerülhetett sor a majdnem névrokon NKS új lemezének megvitatására is a NuSkull virtuális hasábjain is. Most TDI-ről kapott egy hangulatosan összevágott és a célközönséget minden bizonnyal meggyőző videót (Hajnal Ádám) a Rest Cash Attack című dal. (BK)

SENSES FAIL – WOLVES AT THE DOOR

Az új évezred elején az egyik fő trendnek számított a „mall emo” hangzás (igaz, ezt gyakran rásütötték zeneileg relatíve távol álló zenekarokra is), és ennek egyik sztárzenekara volt a Senses Fail. A hullám továbbállt, de ők nem oszlottak fel, hanem próbálják megtartani a rajongótáborukat, és ebben meglepően jók is, ezért úgy döntöttek, hogy eddigi pályájuk lényegesebb pillanatait egy Best Of kiadvánnyal archiválják az utókor számára, hátha majd később valaki rájön, hogy ez a zenekar hogyan maradhatott sikeres. Mivel új dalból csak négy van az albumon, ezért egy ki nem adott, 2011-es videót ástak elő, ami a 2008-as (a Hot Water Music basszusgitárosával rögzített) Life Is Not A Waiting Room egyik slágeréhez készült el akkori élő felvételekből. A klipben semmi érdekes nem történik, de a közönség nagyon unalmas lehet, mivel alig látjuk őket – más kérdés, hogy ki a fene kíváncsi rájuk, mikor a színpadon van Jason Black. Az inkább érdekelne minket, hogy ha egy zenekar annyira közepes, hogy Steve Evetts és Brian McTernan keze alatt is egyenletesen az maradt, akkor az már nem is a tehetség bántó hiányát, hanem a megbízható közepesség erényét jelenti?  (JÁ)

A klipözön rovat 2012-es lezárásaként és a jövőre töretlenül, továbbra is rendszeresen vasárnap érkező folytatások reményében álljon most itt az elmúlt szűk fél év összes epizódja, ezzel több száz friss klip elérését biztosítva számotokra. Haladjunk visszafele:

KLIPÖZÖN 2012/51:  Deez Nuts, Make Do And Mend, Beheading Of A King, Torche, Issues, Energy, Deepest Emptiness, Die Apokalyptischen Reiter, Of Mice & Men, Arsis, August Burns Red, Circa Survive, Anti Fitness Club,Oblivion, Pierce The Veil, I Am Carpenter, Marauders, Fleshgod Apocalypse, Papa Roach.

KLIPÖZÖN 2012/50: We Are The Ocean, Far West Battlefront, Biffy Clyro, Early Graves, Hollywood Undead, Muse, Junkies, Yellowcard, Icon For Hire, Black Veil Brides, Rivers Of Nihil, Alaya, Orgy, Lacuna Coil, Gallows, Krisiun, Numbers, Glass Cloud, Rammstein, The Killers,Counterparts, Papa Roach.

KLIPÖZÖN 2012/49: Rammstein, Give ‘Em Blood, Meek Is Murder, The Contortionist, Hacktivist, Capture The Crown, Traitor, Cruel Hand, Mayday Parade,Craig Owens, My Heart To Fear, Upon A Burning Body, Aaron Lewis, Heart In Hand, Pure Love, The Armed, Circles,Castle, Affiance, Dropkick Murphys.

KLIPÖZÖN 2012/48: Cancer Bats, Headstock, From Indian Lakes, August Burns Red, In Colour, Turbo, Gypsyhawk, Evocation, Linkin Park, Kreator, How To Destroy Angels, Lynyrd Skynyrd, Caspian, Reflected, A Losing Season, Close To Home, Tomahawk, No Bragging Rights, Sylosis, Enter Shikari.

KLIPÖZÖN 2012/47: Vision Of Disorder, Buried In Verona, Hellyeah, The Gaslight Anthem, Shell Beach, Corrosion of Conformity, All That Remains, Eradication, Twitching Tongues, The Rolling Stones, Nile, The Grenma, Fear Factory, Your Memorial.

KLIPÖZÖN 2012/46: Bullet For My Valentine, Amen-Ra, Jack The Stripper, Actions To Onslaught, Avenged Sevenfold, We Came As Romans, Drowning Pool, Devin Townsend Project, Temporal, Chelsea Grin, Destruction,Motionless In White, Abandon All Ships, Stone Sour, Beyond Creation, The Swellers, Heartist, Old Gray, Crown The Empire, The 69 Eyes, The Sword, Such Gold, Silent Screams, Trivium, Coheed And Cambria, Shake The Pagoda Tree, Hatesphere, The Summer Set, Make Me Famous, The Cab, Madina Lake, Project for a Better Dream.

KLIPÖZÖN 2012/45: Whitechapel, Sensylis, Strife, Amen-Ra, Affiance, Isis, The Algorithm,Angels & Airwaves, Dropkick Murphys, Your Demise, Go Radio, Everlast, Tankcsapda,  Babes In The Wood.

KLIPÖZÖN 2012/44: Twelve Foot Ninja, Ill Niño,Kreepmaster, Guerrillas, Blaqk Audio, Demoraliser, Try Me/Love Me, Man Must Die, Homewrecker, Sienna Skies, OM, How To Destroy Angels, Promethee, Lights, August Burns Red.

KLIPÖZÖN 2012/43:  Meshuggah, Machine Head, Primal Rock Rebellion, Red Fang, Upon This Dawning, Hexvessel, Elitist, Polar, Bridge And Tunnel, The Agonist, Cult Of Youth, Gifts From Enola, Silverstein, Pianos Become the Teeth, Pig Destroyer, Graveyard, Here Comes The Kraken, Pennywise, The Sorrow, Young Guns.

KLIPÖZÖN 2012/42: Useless ID, Hills Have Eyes, I Am War, The Heartless Aisha, Cattle Decapitation, Downfall Of Gaia, Everything In Slow Motion, Five Finger Death Punch, Miss May I, Enslaved, Sharks, Gaza, Secrets, Angertea, Cradle Of Filth, Martyr Defiled, Insomnium, blessthefall.

KLIPÖZÖN 2012/41: Suicide Silence, Defiler, Sleeping With Sirens, Surrounded By Monsters, Linkin Park, Revocation, Curse This Ocean, Palisades, Into It. Over It., Code Orange Kids, Funeral For A Friend, Stone Sour, The Cold Harbour, AWS, Billy Talent.

KLIPÖZÖN 2012/40: Caspian, Wretched, MxPx, Fish!, Dethklok, Muse, Erra, Green Day, Onward To Olympas, Comadre, Nonpoint.

KLIPÖZÖN 2012/39: For Today, Thy Art Is Murder, Balance & Composure, Goatwhore, Green Day, Rolo Tomassi, The Devil Wears Prada, Leaders, Gojira, Anchor & Braille, Down, This Or The Apocalypse, Between The Buried And Me.

KLIPÖZÖN 2012/38: Abraham, The Used, In Flames, Pathology, Reflected, Mnemic, The Bouncing Souls, Darkest Hour, Evan Brewer, Corelia, Warhound, Paradise Lost, Tango Underground, Axewound, Murder Construct, Monuments, Endiryah, Graveyard, Hexvessel, Pure Love, Ektomorf, Callejon, Arch Enemy, My Best Habit, While She Sleeps.

KLIPÖZÖN 2012/37: Parkway Drive, Dethklok, Wasted Bullet, Sum 41, Fear And The Nervous System, Further Seems Forever,  As I Lay Dying, BoyHitsCar, A Week Of Sundays, Bleed From Within, iLiKETRAiNS, Circa Survive, Adelitas Way, The HAARP Machine, Green Day, 3 Inches Of Blood, Taproot, Letter To The Exiles, Divided By Friday, Becoming The Archetype.

KLIPÖZÖN 2012/36: Lostprophets, Martyr Defiled, Muse, Linkin Park, Flyleaf, Glass Cloud, Green Day, Backtrack, T.A.N.K., You Me At Six.

KLIPÖZÖN 2012/35: Trash Talk, Obey The Brave, Madball, Dark Sermon, Bury Tomorrow, Papa Roach, Into The Flood, Converge, Hands Like Houses, Engel.

KLIPÖZÖN 2012/34: Dysphoria, Marilyn Manson, Deaf Havana, I Killed The Prom Queen, Thick As Blood, Minus The Bear, Alarum, Skip The Foreplay, Vision Of Disorder, The Word Alive

KLIPÖZÖN 2012/33: High On Fire, P.O.D., Hundredth, Green Day, Axewound, We Are The Ocean, Gallows, Yellowcard, The Francesco Artusato Project, Nickelback.