Fehér biciklik az út szélén – A ’90-es évek emo vibe-jait eleveníti fel a Thursday új dala

Idén áprilisban remek dolog történt, ugyanis az ikonikus Thursday leporolta magát, és 13 év után kiadott egy új dalt. Az Application for Release From the Dreamet akkor úgy aposztrofálta a poszt-hardcore/emo-alapvetés, hogy az annak az elhatározásuknak az eredménye, hogy csak akkor adnak ki friss dalt, ha az egy új dimenziót ad a bandának. Úgy látszik, hogy a motiváltság ott nem szakadt félbe, és direkt Karácsonyra időzítve a zenekar kiadott egy mélyen személyes tételt, White Bikes címmel.

A zenekar elmondása szerint az alaptémát Norman Brannon (ex-Texas Is the Reason) hozta, aki még 2021-ben, a banda visszatérte után egy évvel kezdett el velük turnézni. A dal a ’90-es évek vibe-jait hozza, amikor is a Texas‘ fogta ezt a szemcsés, karcos emót, és a Thursday-jel közösen felvirágoztatták a stílus ezen időszakát. Bár a szerzemény hangulata vagy három évtizedet ugrik vissza az időben, a hangzás, a gitársound és úgy összességében a stúdiós munka tett róla, hogy ez egy igazi, modern darab legyen.

A banda így foglalta össze a szám elkészültének történetét, illetve hogy miről is szól az:

Júniusban lehetőségünk volt egy kis időt eltölteni a berlini Hansa stúdióban, ahol David Bowie megírta és rögzítette a Heroest, ahol Nick Cave, Iggy Pop, a Depeche Mode és az REM is történelmet írt. Még mindig vannak varázslatos helyek a világon, és a Hansa ezek közé tartozik. A session eredménye egy White Bikes című dal és egy videó, amely dokumentálja a Berlinben töltött időnket.

Napra pontosan huszonöt évvel az első dalunk bemutatásának napjára osztjuk meg legújabb dalunkat. Ez a mi ajándékunk nektek az ünnepi szezonban. Reméljük, ti is annyira szeretitek.

Geoff [Rickly, énekes – a szerk.] elmondta nekünk, hogy a dalszöveg egy kedves barátja elvesztéséről szól – az egyik első emberről, akivel valaha zenélt -, aki egy nap eltűnt a biciklijével. Ez a dal több okból is sokat jelent nekünk. Nincs lemezkiadónk, nincs csapat mögöttünk. De ti ott vagytok mindannyian nekünk, és ez minden, amire igazán szükségünk volt ebben a 25 évben… Fehér biciklik az út szélén.

Bár a Thursday határozottan kijelentette, hogy nem akar új lemezt kiadni (ami szám szerint a hetedik lenne a 2011-es No Devolución után), a dalok folyamatos csöpögtetése több, mint bizakodásra okot adó történés.

A zenekar két tagja, a basszer Tim Payne és Tucker Rule dobos jelenleg még a poszt-hardcore-szupergruppban, az L.S. Dunesben játszik együtt Circa Survive-, My Chemical Romance– és Coheed and Cambria-tagokkal. A zseniális bemutatkozó lemezük folytatása január 31-én érkezik Violet címmel.