Ex-Sikth, ex-Tesseract: éljen a popzene!

Korábban tudósítottunk már arról, hogy Dan Weller, a brit progresszív metalzenekar Sikth gitárosa a zenekar feloszlása után nem csupán sikeres producer lett (Enter Shikari, Young Guns, stb.), de a szintén producernek álló ex-Sikth énekes Justin Hill oldalán zenélésbe is fogott Minutes néven. Miután Hill kiszállt a projektből, az befejeződni látszott, ám Dan, Ciaran Cahill billentyűs és Darren Baxter dobos Pete Skipper bőgőssel kiegészülve nem adták fel, és végül In Colour néven sikerült egy stabil felállást összehozniuk, melyben a mikrofont nem más kapta, mint a First Signs of Frostban, a Tesseractban, legutoljára pedig a Skyharborban is igen sikeres és elismert Dan Tompkins. Ezek alapján azt is gondolhatnánk, hogy valami igazi prog/djent szuperzenekar jött létre, ám ahogy a cím is mutatja, a valóság nem ez lett: a projektet Weller rock-, és popzene iránti vonzalma hívta létre, és ennek megfelelően a frissen megjelent klipes dal, a Listen For the Rain is egy retro pophangzást mutat (lentebb még egy dalt hallhattok). A csapat már fel is vette debütáló nagylemezét Thaiföldön, ami majd a nyár folyamán jelenik meg.