First Signs of Frost – Atlantic

firstsignsoffrost-cover

Tracklist:

01. Through the Exterior
02. Siberia
03. Day of the Collapse
04. Wire Forms
05. This Is a Fraud
06. Crosses
07. The Saviour
08. Expert in Trickery
09. Atlantic
10. Sing, Sing Ain't My Style
11. 444
12. By Virtue

Hossz: 35:42

Megjelenés: 2009. november 25.

Kiadó: Independent

Webcím: Ugrás a weboldalra

Daniel Tompkins mielőtt a tavalyi évben besegített volna a TesseracT csúcsra járatásába, még igyekezett kibontani egy olyan zenei szálat az életében, amely egy határozottan progresszív pályán értelmezi az alternatív rock, poszt-hardcore, illetve metal elemek keverését. Hogy miképpen lehet így megfogni az egyes zenei momentumokat az már más kérdés, de aki valamennyire is jártas például a progresszív poszt-hardcore lemezek vizsgálatában, az tudja, hogy a koherens egészet kell vizslatni, s nem elvárt tényező az abszolút slágerek megléte. A First Signs of Frost frisseséget kölcsönző csapatával is ez a helyzet, s ha a srácok nem hallgatták volna ennyit a Lostprophets korai anyagait, akkor lehet, hogy az előbbi feltétel is csorbult volna. Azonban az Ian Watkins hangszínére hangolt vokálok mögött megjelenő zenei tartalom van annyira jó, hogy érdemes legyen vele foglalkozni.

A csapat talán a Lostprophets rózsadombján igyekezett felkapaszkodni 2004-es bemutatkozó EP anyagával (In Our Final Chapter), amelyen már színtisztán kihallatszott az alternatív rock amúgy is tág körben értelmezhető váza, s Owenék erre a biztos pontra igyekeztek ráépíteni egyéb műfajkörök sajátosságait. Főleg progresszív elemeket kapunk a nyakunkba metál riffpályákkal megtámogatva, nem elfeledve a korai emocore-ra (2002-2003) emlékeztető dallamos témákat, valamint a sokszor poszt-hardcore-ba átcsapó elszállásokat. Így alapvetően nem lehet tiszta a kép Lostprophets-ügyben (noha turnéztak velük eleget), de a zenei jellemfejlődés később egyértelműsítette az ihletforrást. Mindaddig főként a Coheed and Cambria progresszív kiadványaiban érdemes keresni a First Signs of Frost DNS-t. 2007-ben újra támadtak (The Lost Cause EP), ebben a kiadványban elkezdtek megjelenni és egyben gyarapodni az ambient elemek, de az út megmaradt, noha mintha kezdett volna háttérbe szorulni a basszusgitár. 2008-ban aztán belépett Daniel Tompkins (akit a legtöbben a TesseracTból ismerhettek, noha már elhagyta a zenekart), valamint Michael Norris, s elkezdtek körvonalazódni az Atlantic dalai, amelyhez három tételt (The Saviour, Expert In Trickery, Day Of The Collapse) át is emeltek a második EP-ről. Még spliteltek egyet a The Casino Brawl és az Elias Last Day csapatával, aztán meglepő módon Michael és Daniel leléptek a bandából, utóbbi csatlakozott az TesseracT és a progresszív hardcore-ban utazó Piano csapatához. Így jelen cikkünk tárgya, az Atlantic már nélkülük jelent meg, de szerencsére a munkájuk nem veszett kárba.

Az Atlantic ennek a jellemfejlődést központjába állító útnak a végeredménye, ahol ezek a vegyes zenei elemek úgy rajzolódtak ki, hogy végül izzadtságszag nélkül értek össze. A felütést szolgáló Through The Exteriorban már szembesülünk a Lostprophets korai munkásságában megismert ritmikával, valamint dallamvilággal. Erre még egy lapáttal rátesz Daniel Tompkins által nyújtott orgánum, amely mintha csak a Thefakesoundofprogress és Start Something valamely tételéről szabadult volna ide (sőt a nyújtott hangsávok akár az indie elemekkel feldúsított Liberation Transmissionról is származhatnának, ne feledjük a balladákat), bár ez progresszív rock köpeny igyekszik elrejteni a hasonlóságot némi ambient aláfestéssel. Ezekkel igyekeztek nagyon gazdagon bánni, főként az ambient átvezetések kapnak kulcsfontosságú szerepet. Nemcsak önálló tételekként jelennek meg (Siberia, 444), de fontos intermezzo szerepköröket testesítenek meg az egyes témák közötti kapcsolatlétesítés, valamint több esetben a bevezetés érdekében. Összességében remekül terjengnek a melódiák, amelyek nagyon koherensen kapcsolódnak egymásba, de ennek egy olyan hátránya lett, hogy nagyon könnyen megfárad az anyag. Az egész recept egyedisége ellenére ezek a progresszív témák sokszor ismétlik egymást az alternatív paneleken, több dalban történik újragondolás, amely hosszabb távon a pihentetést igényli. Ennek a legfőbb oka továbbá, hogy nem tudtak olyan slágereket írni, amelyek úgy tartják fent a figyelmet, mint például néhány ragadóssabb Lostprophets dal, hogy maradjunk a brit szcénán belül. A lemez szerkesztése közben így igazán elfért volna pár keményebb metál téma (amelyet nem félnek itt-ott használni, lásd Expert In Trickery, By Virtue stb.), valamint az-az árnyalt emocore dallamvilág és témaváltások, amelyek a korábbi EP-ket kísérték. Ehelyett kaptunk viszont néhol egész kellemes progresszív poszt-hardcore témázásokat (Sing Sing Ain’t My Style, amely egyébként a legjobb tétel a lemezen), amelyek még egész pazarul okoznak hidegrázásokat, s az elszórt alkalmazás valamennyire ki is emeli az erejüket. Ha egy kívánságom lehetne ezzel a technikás lemezzel kapcsolatban, akkor azt mondanám, hogy bárcsak lehagyták volna róla az Atlantic, egyben címadó dalt, mert nagyon nehezen bírja el a dalcsokor ezt a zongorás szakadást két keményebb dal között, noha az előtte lévő tétel végén már megindul az építkezés. A piros pont ettől függetlenül viszont megy, mert voltak annyira okosak, hogy az ambient elemek ellenére seem vitték el experimentális irányba a korongot (sokan esnek ebben az esetben súlyosnak mondható hibába), szóval köszönjük First Signs of Frost!

Összességében egy remek lemez, amelyet bátran tudok ajánlani minden Lostprophets fannak (meg természetesen mindenki másnak is!), amely képes kapcsolatot teremteni egy progresszívabb hanganyaggal és nem tolja el magától az ambient elemek által generált atmoszférát sem. Akinek esetleg tavaly nagyon elnyerte a tetszését a TesseracT djent oszlopa, az Daniel Tompkins miatt bátran vessen rá egy pillantást, esetleg élje ki egzotikusabb vágyait, még ha nagyon perverz dolog is a One után nekiesni az Atlanticnak.

7,5/10