#Hírek
december 10.
2016. augusztus 19.
FACEBOOK EVENT || Ceremony of bittersweet harmonies minifest
Még májusban ezt írtuk a Libido Wins végre megjelent Anhedoniájáról: „A fővárosi Libido Wins lényegében egy olyan screamo zenekar, amely nagyjából fél évtizedre eltűnt a homályban, de visszatérésük az Anhedoniával nem csak azért elveszett láncszem a hazai poszt-hardcore/screamo színtéren, mert ennek az albumnak évekkel ezelőtt már meg kellett volna jelennie, hanem azért is, mert eddig ez a legjobb dolog, ami ebben a műfajban történt itthon.” – azóta sem változott a véleményünk. A fiúk a Comrade-szerű kísérletezős screamo és a poszt-hardcore világa között lavírozva taszítanak érzelmi hullámvasútra, ott van bennük egyfajta kikacsintás az ezredforduló utáni Wave-hullámhoz is. Eklektikus zenei koncepció, ráadásul minőségi. Ajánljuk.
2015 elején a Nuskull Magazin hasábjain is bemutatkozott már a Pepi Rössler, a csapat, amely a hazai nagyon szűk és sajnos bandákban szegényes screamo szcéna egyik üde színfoltja. A zenekar nagyon éli az Orchid, a Saetia, a Tristan Tzara, a Beau Navire, a Loma Prieta, az iwrotehaikusaboutcannibalisminyouryearbook, a The Saddest Landscape , az I Hate Myself, a Lumberlung, a Burzum, a Darkhtrone és deafheaven zenei világát is. Énekes hölgy, screamo és poszt-rock témák, az egész megtoldva a fentebb említett formációk blast beatjeivel. Legutóbb a Lora, az Unable To Fully Embrace This Happiness és a Nausae társaságában jelent meg tőlük három tétel. Érdemes rájuk nézni.
Még tavaly decemberben így írtuk körbe a Mirror Twin zenei világát: „Szegeden alakult egy olyan formáció, amely gondolt egyet, előrántotta az alternatív rock paneleket (Foo Fighters-szerű dolgokra kell gondolni), és az egészet elkezdte abban az emós környezetben játszani, mint a Basement, ezt az egészet megfejelték egy női énekkel, amelyről az Adventures is eszünkbe juthat, még úgy is, hogy a vokál inkább közelít a női frontemberrel megáldott pop-punk zenekarokhoz.” – a formáció pedig decemberben a magazin hasábjain be is mutatkozott debütáló kislemezével. Emo, alternatív rock és grunge keveredik női énekkel. Érdekes kis csapat, szerethető zenével, ami itthon üde színfoltnak számít. Csekkolásra erősen ajánlott a könnyedebb zene szeretőinek.
A dUNA egy kicsit méltatlanul alulértékelt zenekar, és összességében nekünk is többet rá kellene lesnünk a fiúkra, mert, amit ezek a srácok játszanak, az ugyancsak egy nagyon nyugatképes emo/screamo, több poszt-rock betéttel és atmoszféra teremtő textúrával megspékelve az összképet. Több esetben egészen súlyos témákkal dolgoznak, abszolút képesek lehúzni a pokolba, szomorkás, borongós és szívtépő az egész hangulata. Most márciusban jelent meg a legújabb lemezük, a Ravatal, amit mi is elő fogunk venni hamarosan. Hallgassatok bele, és nézzétek meg élőben:
Még tavaly tavasszal mutattuk be Rádi Gabi új zenekarát, a Camp Koalát, amely a hazai poszt-punk színtérben talált otthonra. A srácokat idézve a zene stílusa nem más, mint: “Revolution Summer meets Dinosaur Jr VS Riot Grrrl”, de a hatások között ott van még a Polvo, a Navio Forge, a My Bloody Valentine, a Fugazi, a Gang Of Four, a Bikini Kill, a Cat Power, a Baader Brains és a Hüsker Dü is. Az egészről süt a 80-as és 90-es évek, az emo, az indie, a shoegaze és kissé a noise rock disszonáns megszólalása is a poszt-punk ujjgyakorlatok mellett, és természetesen a női vokál Neményi Lilla bajnok hangjával. Az egészből árad a nosztalgia, nagyon slágeres dalokkal fonja körbe a füled a Camp Koala, mindenképpen hallgasd meg őket. A tavasszal jelent meg az első nagylemezük, a Why Art?, ami bevizsgálásra ajánlott (élőben is).
Tavaly ősszel a Nuskull Magazin hasábjain is bemutatkozott a Tomusz, a szegedi crust punk csapat, amely Nagy Miklós egyszemélyes projektjéből bővült zenekarrá. A zenei világuk nagyon súlyos, húzós és mocskos, a hatások közé a Converge, a német Jungbluth, az ausztrál Idylls, a belga Oathbreaker, vagy a screamo atyaúristen Orchid sorolható a Tyrell’s Owl, vagy a Rivers Run Dry mellett. Aki valami nagyon felszaggató, lélekromboló zenei élményre vágyik, az nem lőhet mellé. Az este egyik legkeményebb produkciója lesz.
A 2012-ben feloszlott marionette ID három tagja még 2015-ben alapított egy új zenekart pigeoncoma. néven, amely egymagában testesíti meg, hogy mit is lehet szeretni a ’90-es évek melankolikus midwest emójában, a poszt-hardcore-os felhangokban, és a indie rock kicsit statikusabb témázgatásaiban. A hatások persze, így évtizedes múltra tekintenek vissza, a kalapból előhúzható az Engine Down, a Sparta, az American Football, vagy a Mineral neve is. A bemutatkozó anyag ezen zenei elemek és hatások határmezsgyéin mozog, ide-oda tologatva az egyes befolyások súlyát. Nézzétek meg a fiúkat élőben is! Addig is, íme a bemutatkozó anyag, a Third Self-Titled:
