A kinyíló ajtó mögött egy végtelen labirintus – Friss klipes dallal újul meg az Orion Dawn

A nyíregyházi Orion Dawn többször bizonyította már, hogy ők hazánk egyik legleleményesebb zenekara, és ennek is köszönhető, hogy eddig minden lemezük az adott évi toplistánk dobogójára, illetve elejére került (1, 2, 3). Így megterhelően nehéz volt kivárni azt a hat és fél évet(!), mire a 2018-as Poles Apart album után valami újdonsággal jelentkeznek. Most végre eljött ennek az ideje, méghozzá egy zseniális, saját készítésű kisfilmmel megtámogatott dal, a Monster formájában, amely a következő albumuk első előfutára. A szemfülesek észrevehetnek más, valószínűleg hamarosan megjelenő dolgot is a klipben, de erről majd a zenekar lerántja a leplet, mikor aktuális lesz.

A srácok részletesen meséltek mindenről, ami velük történt az utóbbi időben, kezdve az új anyag megírásának folyamatával:

A Poles Apart turné után, 2019 elején Kovács Gábor (dalszerző/énekes) Angliába költözött majdnem 2 évre, így arra az időszakra visszavonultunk a nyilvánosság elől. Ez a szünet viszont az új Orion-korszak kezdetét jelentette, mivel nagyon sok dal ebben a 2 évben született, csak arra várva, hogy megkapják a végső formájukat.

Ahogy nagyon sok zenekarnak és igazából mindenkinek az életébe beleszólt a covid, ez nálunk is beütött, habár egy meglepő pozitív fordulattal. A járvány miatt Gábor visszaköltözött Magyarországra, és amint adódott a lehetőség, össze is ültünk a zenekarral, kiválogattuk a legerősebb Angliában született dalokat és eldöntöttük, hogy a fejben már igen konkrétan körvonalazódott vízió alapján átformáljuk a hangzásunkat. Ha pontosabban szeretnénk fogalmazni, ez azt jelentette, hogy nulláról, a gitárok, gitárerősítők, pedálok cseréjével, dobhangzás reformjával, röviden igazából minden zenei elem újragondolásával építettük fel a jelenlegi Oriont. Ha valaki belekezdett már hasonló folyamatba, tudja, hogy

ezzel a megmozdulással egy olyan ajtót nyit ki, ami mögött még további végtelen mennyiségű ajtót tartalmazó labirintus fogadja.

A folyamat nem volt rövid, de a kristálytisztán jelenlévő elképzelés mindig közelebb húzott minket a végső megoldáshoz. Közben pedig a számtalanszor elhangzó “ez innentől már hamar meglesz…” kijelentés minden fizikai és mentális mélységét megtapasztaltuk. “But it was fun.”

Oké, megvolt a hangzás, próbateremben tesztelve, minden jól szólt. Ez kell, ezt kell visszaadni a felvételen is. A következő fejezet pedig indult ezzel: “Vegyük fel magunknak!!!”

A felvételek története:

Smid András (dob) és Gábor már régóta érdeklődött zenei felvételek készítése iránt, így adta magát, hogy ez legyen az első anyag, amit DIY-ban készítünk el. Végül is így biztos, hogy olyan lesz, mint amit elképzeltünk, meg tudod: “ez innentől már hamar meglesz…”

Ekkor kezdődött el a próbaterem átalakítása, ahol létrehoztunk egy home studiót és fejest ugrottunk a kísérletezésbe, hogy milyen formában és megoldásokkal szeretnénk rögzíteni a dalokat. Ennek a részleteibe nem megyünk bele, mert elég száraz mondatok következnének és minden bizonnyal át is pörgetnétek. Ettől függetlenül a jövőben elképzelhető, hogy a zenekar közzé fog tenni egy külön kontentet, csak erre koncentrálva. Ki tudja…

Elkészültek a felvételek, minden rendben volt, aztán jött a hír, hogy lebontják a próbatermet. Az időzítés egészen megfelelt, viszont minden, amit felépítettünk, azt így le kellett bontani, keresni neki egy új otthont és átköltöztetni. Szerencsére könnyen ment a folyamat, és nem emésztett fel nagyon sok időt, így hamar rá is tudtunk fordulni a felvett anyagok további munkálataira.

Ami az új számok keverését illeti:

A dalokat tekintve egyértelmű volt, hogy már sokkal kevésbé húzunk a metal-irányba, emiatt a mix/masterrel is az volt a cél, hogy ezt a hozzáállást tükrözze. Arra, hogy a pont felkerüljön az “I”-re, Zwickl Ábelt kértük fel, aki már bizonyított nagyon sok zenekar esetében, mint például Carson Coma, Platon Karataev, Fiúk, Hűvös stb. Elég hamar kiderült, hogy meglesz a közös hang, mivel Ábel (idejét nem sajnálva) mélyen belevonódott a keverési folyamat során szembejövő kreatív döntések megoldásába, és hatalmas részt vállalt abban, hogy a Monster pontosan úgy szól, ahogy azt a zenekar elképzelte.

És amit a Monster klipesítéséről tudni kell:

A végeredményt meghallgatva nem volt kérdés, hogy a dal megérdemel egy klipet is, szóval visszaültünk a DIY vonatra és Barabás Levente (basszusgitár) vezetésével nekiláttunk az ötletelésnek, hogy milyen képi világot alakítsunk ki, és azt hogyan valósítsuk meg. A szövegből fakadóan hamar jött az alapötlet, valamint az is, hogy Boros Bence színészt (ex-Dryvia) mindenképp szeretnénk a szereplők körében tudni, viszont a megvalósítás időigényesebb folyamat volt a limitált szabadidő miatt. Minden pillanatot, amit képesek voltunk feláldozni, azt a klipbe tettük és így mindent, amit a képernyőn láthattok, a zenekar saját magának, a rendelkezésére álló saját eszközeivel rögzített.

A végeredmény magáért beszél, a sztorizást meg majd lehet folytatni később, amikor újabb dallal lepünk meg titeket.

Végül jöjjön maga a videó:

Fotó: Barabás Levente / Fractions of my POV