Besztof 2018: A legjobb hazai albumok a NuSkull szerint

Nem is lenne a NuSkull a NuSkull, ha nem megint csak február elejére jutottunk volna el odáig, hogy összeszedjük az előző év legjobb lemezeit. A szinte átláthatatlan mennyiségű külföldi termés helyett idén is inkább a hazai cuccokra koncentráltunk, és két külön listába állítottuk a kedvenc 2018-as EP-inket és nagylemezeinket. A kislemezeket itt szedtük össze, most pedig jönnek az albumok.

Nagylemezek terén olyan szépen teljesített a hazai színtér, hogy meg sem tudtunk állni egy top 20-as listáig, és még így is van pár anyag, amiket csak fájó szívvel tudtunk kihagyni. A skála a keményzene szinte minden alműfaját lefedi, a modern metal- és hardcore-lemezeken kívül van még itt black metal, pop punk, sőt még akusztikus szólóanyag is, hogy csak a végleteket említsük. A helyezettek pedig:

20. AWS – Fekete részem

Miután az AWS megnyerte A dalt és megjárta az Eurovíziót, egy csapásra a fél ország tűkön ülve várta, hogy a srácok mit mutatnak az új lemezükön. Ők pedig mutattak egy nagy adag jól kiszámolt, könnyen megfogható slágermetált, pár meglepő és/vagy vitatható csavarral (gondolunk itt akár a Lakatlan ember irtó rideg djentes szeleteléseire, akár az Éjjeli tánc rádióbarátságára, akár az ominózus Ossian-feldolgozásra). Összességében viszont a Fekete részem pont olyan tökéletes belépő lehet egy mai fiatalnak a keményzenébe, mint egy generációval korábban például a Depresszió lemezei voltak. (Völgyesi)

19. Omega Diatribe – Trinity

A budapesti extrém groove metal-banda második nagylemezére érezhetően elkezdett letisztulni: a pincébe lehangolt, szétmatekozott dalok egyre átláthatóbbak, egyre több bennük a ragadós motívum, bár némileg árnyalja az összképet, hogy a szövegeken érződik némi összecsapottság, és a játékidő is bőven hosszabb, mint ami ideális lenne. Ennek ellenére a Trinity még így is az Omega Diatribe eddigi legerősebb cucca, amivel a srácok joggal pályázhatnak külföldi babérokra. A Replace Your Fearhez pedig azonnal klipet forgatni! (Völgyesi)

18. Unforeseen – Starless Black

A fővárosi Unforeseen rögtön 2018 legelején feliratkozott a legígéretesebb hazai progresszív metalbandák listájának élbolyába egy remek kislemezzel, az év végén pedig a debütáló albumukkal még jobban ráerősítettek a pozíciójukra. A Starless Black többségében hat perc körüli dalai ha kell, dallamosak, ha kell, groove-osak, ha kell, reszelősek, és külön ki kell emelni Kovács Marci érdes, grunge-os színű hangját és nagyívű refrénjeit, amik mint egy óriási tintahal csápjai, úgy rángatnak le az album sötét, mélytengeri világába. (Völgyesi)

17. Sear Bliss – Letters From the Edge


Ha igazán érdekes, őszinte és megmozgató zenét akarsz hallani manapság, érdemes a black metal felé mozdulni. Az egyik hazai bizonyíték erre az évtizedek óta stabil minőséget hozó szombathelyi Sear Bliss. A hat éve várt új anyaguk, a Letters From the Edge egy annyira komplex, mérnökien építkező és sajátos atmoszférát teremtő lemez, hogy a nemzetközi sajtó és színtér is meghajolt előttük több helyen. Ezzel a majd’ egyórás fanfár black metal opusszal a srácok hosszú szünet után újra bebizonyították, hogy piszok mód értenek a dalíráshoz. Nagyon fontos, hogy van egy ilyen zenekarunk. (Simon)

16. Hænesy – Katruzsa

A szobaprojektként indult Hænesy végre kiadta első nagylemezét, és megmutatta, milyen a nagybetűs atmoszféra-teremtés. Egy olyan monumentális, természetközeli és fagyos hangulat lengi be a Katruzsát, hogy nehéz máshova kalandozni az album hallgatása közben, mint a magányos természet lenyűgöző birodalmába. És igaz, hogy kell egy lelkiállapot az efféle sűrűn szőtt textúrájú, depresszív zenéhez, de ha egyszer elkap, biztos, hogy rabjává válsz. Hazai viszonylatban abszolút hiánypótló anyag. (Simon)

15. The Southern Oracle – Hiraeth

Jó pár évet kellett várni egy új The Southern Oracle-nagylemezre, de úgy néz ki, megérte. A zenekar felállása jó ideje nem volt ennyire egységben, és ez kiválóan visszaköszön a Hiraeth koherens hangulatában is. Az agresszió egy teljesen új és mélyebb formáját, egy felfrissült lendületet és a mondanivalóban egy eddig nem látott, kifinomult és egyben kilátástalan sötétséget hoznak el a srácok. Az albumhoz kapcsolt vizuális körítés meg bőven az utóbbi idők legszebb megjelenése. Nemzetközi színvonal. (Simon)

14. Dystopia – Building Bridges

Vári Gábor szegedi stúdióguru zenekarát, a Dystopiát sokan előszeretettel nevezték progresszív metalnak, de az a helyzet, hogy a banda harmadik nagylemezének megjelenésével ezt nagyjából el is lehet engedni. Amit ehelyett kapunk a Building Bridgestől: kirobbanóan húzós, lehangolt modern metal riffek, parádésan ragadós kétszólamú refrének, meg vagány tekerős szólók, szépen lekerekített dalszerkezetekbe foglalva. Az összhatás egyszerre idézi meg az újkori Triviumot és az Alter Bridge morcosabb pillanatait, és hiába is próbálsz neki ellenállni, pár hallgatás után akkor is egyszerűen leterít és átveszi feletted az uralmat. (Völgyesi)

13. Red Swamp – Desertdrive

Nemigen van itthon még egy zenekar, akik olyan büszkén lengetnék a sztóner szmókerség “420” feliratú zászlaját, mint a Red Swamp (talán csak az Apey & the Pea lehet ebben vetélytársuk, és még ők is lehet, hogy alulmaradnának). A budapesti csapat a második albumára egy kicsit felfűszerezte a debütlemez főleg Down- és Crowbar-ízekben hömpölygő receptjét, elszaporodtak a kétlábgépes témák, több a Pantera– és Lamb of God-féle merev szigor, amit remekül ellenpontoz Kovács Gergely magas, éles, néhol a Maylene & the Sons of Disaster énekeit idéző hangfekvése. Ez a változatosabb megközelítés pedig mindenképp jól áll a Desertdrive dalainak, amellett persze, hogy a srácok továbbra is nyilvánvalóan imádnak a mocsárban hemperegve dagonyázni. (Völgyesi)

12. Subway – Ten Days Like Hundred

A vajdasági magyar srácokból álló Subway ékes példája annak, hogy 2018-ban is lehet szerethető és profi metalcore-lemezt írni. Semmi újat sem mutatnak a műfajnak, de második lemezük, a Ten Days Like Hundred mégsem unalmas és izzadságszagú, sőt! Kimondottan jól van felépítve: minden a helyén van, beleértve a szintetizátort, a breakdownokat, a csordavokálokat és az oo-óó-zásokat is. Egyszerű tapsolással az egekbe repítenek egy amúgy is jó dalt. Egységes, de mégis változatos a lemez lett, amely már nagyon kellett a hazai metalcore-színtérnek. Adept– és kiábrándult August Burns Red-rajongóknak kötelező! (Kiss)

11. Headstock – Évgyűrűk

Ahogy a kislemezeknél is említettük, a pop-punk egyre csak tör fel itthon, és itt, a nagylemezeknél sem mehetünk el szó nélkül emellett. A dorogi Headstock 2014 óta adagolta a dalokat, igen nagy szünetekkel, kész kínszenvedés volt kivárni az Évgyűrűk megjelenését, de megérte! A srácok szépen levetették a műfaj gyermekbetegségeit és kliséit, aminek köszönhetően megírták a tavalyi év egyik legjobb punkanyagát. És már megint a magyar szöveg: gyönyörűen megfogalmazott hétköznapi dolgok és mindennapi érzések, na meg a metaforák! Egy újabb követendő példa annak, aki a saját anyanyelvén akar dalszöveget írni. (Kiss)

10. Trillion – Like Water

Ami egyszeri csodának indult, és annak is nagyon nehezen, az végül sikeresen megismétlődött: az Apey és a Grand Mexican Warlock keresztezéséből alakult Trillion másodszor is letett az asztalra egy olyan lemezt, aminek a hangulatát és hatását nagyon nehéz szavakba önteni. Ha mindenképp címkézni akarunk, továbbra is valamiféle fura grunge / prog / pszichedelikus rock keverék ez, ami egyszerre tud merengős, mérges, érzelgős, cinikus és sebezhető is lenni, és úgy dolgozik számtalan zenei hatásból, hogy azokat egyre nehezebb kimutatni benne. A Like Water megint egy olyan lemez, amiben ha egyszer igazán mélyen megmártóztál, aligha fogod tudni lemosni magadról. (Völgyesi)

9. Boru – Inertia

A zseniális egykori Tomusz romjain alakult szegedi Boru egy olyan debütlemezzel mutatkozott be, hogy még mindig nehezen hisszük el, amit hallunk. Egy olyan friss sludge/doom-zenekart ismerhettünk meg bennük, mely a stílust onnan fogja meg, ahonnan a leginkább érdemes: az Inertia koromfekete, bántó és kegyetlenül belök a farkasverembe. A banda valós társadalmi problémákra reflektál, vádló, kínzó és háborgó hangulatban. Nagyon kellett már egy ilyen friss zenekar a hazai színtérnek. (Simon)

8. Nova Prospect – Jövő kilátással

A popos modern metal műfajában rejlő lehetőségek évről-évre egyre csak fogynak, a kecskeméti Nova Prospect pedig az a zenekarunk, akik mégis egyre jobbak az apadó tartalékok kiaknázásában. Harmadik lemezük, a Jövő kilátással még egy szinttel feljebb lép a dalszerzés mesterségében: a mélyre hangolt, egyszerű, de még pont kellően okos és kimunkált riffek, a könnyedebb pillanatok és Besnyő Gabi hátborzongatóan érzelemdús hangja egy nagyon finom koktéllá állnak össze, a hangzásért felelős Kiss József gitárosról meg mostanra kijelenthetjük, hogy az ország egyik legjobb hangmérnöke is egyben. (Völgyesi)

7. The Devil’s Trade – What Happened to the Little Blind Crow

Az év legmélyebb hazai albuma. Nyílt titok volt a megjelenése környékén, hogy egy lelkileg nagyon megterhelő lemez lesz, és ez be is igazolódott. Egy szólóprojektnél egyébként is nagyobb mértékben irányul a fókusz a művészre, ezúttal pedig ez hatványozottan őszintébb élményt ad, hiszen Makó Dávid lelke teljesen lecsupaszítva bújik meg a dalokban, amik ettől iszonyúan sebezhetőnek hatnak. A keretes szerkezetű és visszatérő motívumokkal tűzdelt lemezen Dávid elkezdte párhuzamosan használni a gitárokat és a bendzsót, amik az előző albumon még szeparálva szerepeltek. Az így teremtődött miliő támogatja a dalszövegek súlyos témáit, és Borbás Róbert (Grindesign) csodaszép artworkjével egyesülve egy különleges és megrendítő albumot tár elénk. (Hegedűs)

6. Thy Catafalque – Geometria

Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy Kátai Tamás zenei munkássága mennyire fontos, pláne annak tükrében, hogy a zenészgéniusz az utóbbi időkben sorra adja ki a jobbnál jobb lemezeket. A Thy Catafalque tavalyi anyaga, a Geometria is tökéletesen találja meg a folk és a metal közötti eszményi egyensúlyt, így a két stílus fúziója nem válik kínossá és erőltetetté (ami sok más zenekarról nem mondható el). Tamás évről-évre csavar egyet a koncepción, mely most a kiváló vendégzenészek részvételével újabb megvilágításba helyezi az egyik legjobb magyar (avantgarde) metalprojekt friss lemezét. (Simon)

5. Satelles – Some Got Saved

A dallamos hardcore és a metalcore határán egyensúlyozó Satelles egy egész konceptalbumot szentelt a rendszerváltásnak és hatásainak, ami a mai közéleti és politikai események tükrében nem is lehetne aktuálisabb. Égető szükség van arra, hogy a Satelles ezekben az időkben is képviselje azt a hitelesen őszinte és szókimondó mentalitást, amiért mindig is kiállt. A srácok zeneileg is följebb tolták a színvonalat, jellegzetes dallamaik és hangzásuk még önazonosabb, mint valaha. Bokis Balázs is adott némi pluszt a vokáljához egy kevés tiszta énekkel, amivel bár még van hova fejlődnie, de így is nagyon megdobott néhány dalt. A Satelles ezzel a lemezzel egyre több és több embert győz meg, az új dalokkal kiegészülve pedig egy Dürer nagyszínpadon is simán megállja a helyét. (Hegedűs)

4. Orion Dawn – Poles Apart

Az Orion Dawn kiadványról kiadványra úgy újul meg, hogy közben megmarad a sajátossága és mindig képes valamilyen egyedi dologgal előrukkolni. A nyíregyházi csapat szinte teljesen elhagyta a metalcore-elemeket és egy rockosabb, valamint poszt-metalos útra lépett. A zeneileg sokszínű Poles Apart dalai úgy alkotnak egy kerek történetet, ahogy a dalcímek állnak össze egy mondattá. Olyan apró finomságokat rejt a lemez, amelyek először fel sem tűnnek, aztán csak tátott szájjal kapunk észbe, hogy ezt eddig miért nem vettük észre?! Nincs mese, az Orion Dawn hazánk egyik legkreatívabb modern metalzenekara. (Kiss)

3. Wishes – Count Me In

Már a bemutatkozó dalnál lehetett tudni, hogy a Wishes nagy dolgot fog tető alá hozni, de ez a tagok korábbi munkásságait ismerve amúgy is gyanús volt. Hatalmas energiabomba a Count Me In, végig húz magával: kellően gyors és dallamos is egyben, megfűszerezve skandálós kiállásokkal, a “rikácsolós” vokálok tökéletesen passzolnak a néhol hörgésbe átkacsingató tiszta énekhez. A srácok produktuma tovább színesíti és frissíti az amúgy is virágzó hazai hardcore punk-szcénát. (Kiss)

2. Tiansen – Our Weakness

A budapesti Tiansen volt olyan szemtelen, hogy az év utolsó előtti napján adja ki az év egyik legvagányabb albumát. Az Our Weakness egy progresszív, technikás és popos jegyekkel egyszerre kacérkodó slágerlemez, ami a Dance Gavin Dance, a Circa Survive és a Protest the Hero példáiból tanulva megállás nélkül ontja ránk a gitártornát, a pattogós ütemeket és a dögös kiállásokat. A piszok jól megszerkesztett dalokra aztán Radó Éden dallamai teszik fel a koronát, ezeknek köszönhetően válik a lemez végképp letehetetlenné. Modern metálban csont nélkül az utóbbi évek legjobb debütálása ez. (Völgyesi)

1. Stubborn – Let’s Start a Fire

Elég durva belegondolni, hogy mivé nőtte ki magát a Stubborn, mióta 6 éve először ordítottuk együtt velük az Eternal Emptinesst. A kistermes koncertjeikből mára nagyszínpadot betöltő bulik lettek, a Let’s Start a Fire-rel pedig a srácok kimaxolták eddigi pályafutásukat. Híresen nagy energiájuk maximumán égnek, súlyaikat és lendületüket nagykanál helyett már vödörrel mérik, miközben dalaik hangzásban és dalszerzésben is minőségibbek lettek: a szívhezszóló vagy éppen felemelő dallamok tökéletesen egyensúlyoznak a böszme döngölésekkel vagy a disszonáns káoszkodásokkal. A Stubborn zenéje már egy jóval szélesebb közönség számára is befogadható lett, és bár kicsit hiányzik a régi tökéletlenség és sebezhetőség, de az olyan dalok, mint a Dead End, így is minden koncertsérülést megérnek. (Hegedűs)