2011. július 2.
Mivel nem szeretnénk összezavarni benneteket azzal, hogy a Tudjuk, mit tervezel idén nyáron-sorozat klubkoncertjeinek ajánlásába bevonnánk az egyes fesztiválok felhozatalát, külön cikksorozatot indítanánk ennek céljából, aminek kapcsán Nick Hornby ötös listáját hívnánk segítségül. Tömören összefoglalva a Pop, csajok, satöbbi példáján úgy vennénk górcső alá a nyár legfontosabb fesztiváljait, hogy fontossági sorrend alapján listáznánk az öt legjobb dolgot, ami eszünkbe jut róla. Ezek természetesen tematikus pontok, amik alá több gondolatot és előadót rendeznénk (pontozva azt is, hogy mennyire várjuk őket), mindenesetre reméljük, hogy ezzel megkönnyítjük számotokra az eligazodást, és talán színesebbé tudjuk tenni a cikkeinket annál, mintha leltárt készítenénk az egyes fellépőkről. Sorozatunkat pedig a jövő héten megrendezésre kerülő pécsi Rockmaratonnal nyitnánk meg.
Talán felesleges külön kitérnünk arra, hogy a fesztivál (számunkra) legnagyobb erénye az, hogy New York két talán legismertebb hardcore-legendájának, az Agnostic Frontnak és a Madballnak is fellépési lehetőséget biztosít. Persze a legszebb dolog akkor történt volna, ha a két banda éppen egymást váltja ugyanazon színpadon, ugyanazon napon, ám így sem kell majd panaszkodnia a műfaj szerelmeseinek, elvégre a hazai látogatások terén duplázó Roger Miret főzenekara az utóbbi évek gyakorlatától eltérően először játszik úgy kis hazánkban, hogy akkor épp nincs nemzeti ünnepünk. Épp elég okot ad a boldogságra az, hogy az idén tizedik nagylemezét kiadó zenekar a lehető legelegánsabban összegezte eddigi pályáját új dalainak formájában, így a My Life My Way épp annyira modern és magával ragadó, amennyire következetesen és alázatosan megjeleníti mindazon vonásokat, amelyek eredményeképp az AF oda kerülhetett a nemzetközi megbecsülésében, ahová. Ugyan a júniusi koncertek dalsorrendje nagyjából egyharmad-kétharmad arányban oszlott meg az új dalok és a régi klasszikusok között, ez az elegy kétségkívül működni fog Pécsett is, hiszen a Gotta Go, a Victim In Pain, vagy épp a For My Family témáit is képtelen legyengíteni a megírás óta eltelt idő. (9)
Ez hasonlóképp igaz az egy éven belül harmadszor Magyarországra látogató Madballra is, akik azóta egy doboscserén túl kiadtak egy új lemezt is, most épp a Nuclear Blastnél. És az igazat megvallva csupán egyetlen félelmünk lehet az ő koncertjükkel kapcsolatban: hogy ne ugyanazt a szettet játsszák, mint az elmúlt két alkalommal, ugyanis az több lenne holmi illúziórombolásnál. Akik ott voltak Nyírbátorban és a Dürerben is, pontosan tudják, hogy a banda (talán a dobosváltás okán?) tényleg kiállásról kiállásra ugyanazzal a dalcsokorral állt elő, és mivel csak a csecsemő nevet minden poénon, így másodszor már inkább kiábrándító volt, hogy egy ekkora életműből nem lehet másképp szemezgetni. Mindenesetre ha az Empire nem is feltétlenül mutat túl az utóbbi évek rendre érkező sztenderdjein, még így is bizonyos, hogy a tizennégy éve megírt Madball-dalok kellő üdvrivalgásnak fognak örvendeni, és ha Freddy át nem is jön a kordonon, a rajongók igényei így is ki lesznek elégítve a Pride, a Down By Law vagy a Look My Way hallatán. Bemelegítésnek pedig a Social Free Face és a Liberal Youth kiváló választás lesz, meg hát miért is nézné meg az ember azt a Tankcsapdát, aki nem elégszik meg Tokajon olyan technikával, amit a Slayer vagy a Mastodon is elfogad, de ez nyilván egy másik történet. (6)
És ha nem így lennél bekötve, azt sem kell szégyellned, hiszen a Rockmaraton kellőképp változatos programot rakott össze ahhoz, hogy akkor is legyen indokod lejutni Pécsre, ha nem érzed magadéul a hardcore büszkeségét. Ennek jegyében ajánlanánk második főfogásként a Napalm Death koncertjét, hiszen a birminghami grindcore alapbanda az utóbbi négy évben sajnos rendre elkerülte kis hazánkat, ám most módszeres pótlásra számíthat mindenki. Elvégre bárhonnan is közelítsünk hozzá, Shane Embury zenekara még mindig kiváló formában van, és adott esetben bármilyen hangzás felé is sodorták magukat a death metaltól az ipari közjátékokon át a durva dühkitörésekig, valahogy mindig otthonosan tudták érezni az adott közegben, és ez feldolgozásaikra is hatványozottan igaz, amelyek közül párat feltehetően Pécsett is elő fognak húzni a tarsolyukból. Ha a madarak igazat csiripelnek, már az új lemez is készülődik, ami remélhetően nem esik bele az utóbbi anyagok terjedelembeli csapdájába, hiszen ha a jóból is megárt a sok, az ebben a műfajban hatványozottan érződik, mindenesetre így is bizonyos, hogy egy velős, teljes karriert átívelő és eseménydús koncertre kell számítani, ami nem csupán hangos és gyors lesz, hanem meghatározó élmény minden résztvevő számára. (9)
És ha a csenden túl nem süketít meg brit feleink koncertje, mindenképp nézd meg a Dark Tranquillity-t is, elvégre valóban a göteborgi death metal színtér talán leginkább haladó szellemiségű zenekaráról van szó, amely úgy járt mindig egy lépéssel előbbre a többieknél, hogy mindeközben tartalmilag és vizuálisan is maximális igényesség jellemezte. Talán csak a legutóbbi két lemezen érződik az, hogy már Stanne úrék sem húsz évesek, ám a minőség így is adja önmagát, hogy a korszakalkotó slágerekről ne is beszéljünk, amiből azért kényelmesen össze lehet szedni egy olyan szettet, hogy utána mindenki jóllakottan simogassa meg a pocakját. Erre pedig talán joggal is számíthatunk, elvégre édes teher egy olyan életműből válogatni, amiben szinte csak elsőosztályú metalslágerek sorakoznak, mindenesetre a zenekar így is épp elég ritkán járt kis hazánkba ahhoz, hogy alkalomnak tekinthessük ezt a bulit is, ami kiváltképp jól fogja felkészíteni az őszi klubkoncertet. Mindenesetre a szabad levegő alatt talán kevésbé lesz fojtogató a közönség nyomása és odaadó rajongása is, így pedig minden adott egy emlékezetes és a koncert másnapján is dúdolható bulihoz. (8)
Persze a latin élményről sem szabad megfeledkezni, bár az Agnostic Front és a Madball esetében is sanszos, hogy előkerüljön egy-egy spanyolajkú tétel, valamint joggal asszociálunk az idei Ratos de Porao-bulira is, egy másik generáció és közeg számára azonban ezt az élményt a Roadrunner üdvöskéje, az Ill Nino testesíti meg, amely az ezredfordulón robbant be igazán, és ha azóta kissé halványodott is az ázsiójuk, attól még úttörő slágereik (mint a Liar, a What Comes Around, vagy a How Can I Live) a mai napig teljes fényükben pompáznak, a színtérre való hatásuk pedig épp annyira tagadhatatlan, mint az ütős hangszerek vérpezsdítő hatása. Ez pedig kiváltképp annyira fog működni Pécsett is, ahogy 2007-ben a megboldogult Kultiplex közönségét is meg lehetett táncoltatni azon az irdatlanul viharos estén, tehát olyan időutazásra számíthat minden érdekelt, amit a sajnálatos módon törölt P.O.D.-buli nem adhat meg a közönségnek, ahelyett viszont keresve sem lehetne jobb pótlást találni a nu metal szerelmeseinek és lankadatlan locoinak. (7)
A témától pedig kár lenne eltávolodni, hiszen Jorge Herrera és Rick Lopez zenekara, az elsőként hazánkba tévedő The Casualties is elegendő örömet fog szolgáltatni a street punk szerelmeseinek már csak azzal, hogy kétségkívül legjobb formájukat hozzák majd. Erre egyenesen három bizonyítékkal tudunk szolgálni: egyfelől a közönség nyilvánvalóan meg fog őrülni már csak a puszta tény miatt is, hogy a Casualties Army végre nem egy hazai kezdő punkbandától hangzik el, hanem az eredeti szerzőtől, másfelől a banda úgy ír a mai napig lemezeket, hogy azok színvonalukat tekintve sem mutatnak megfáradást, így bármilyen is legyen az eljátszott dalsorrend, biztos lesz benne sok kórus és tánc is, harmadrészt pedig ez a hangzás mégis a fesztiválokon működik a legjobban. Így pedig ha van napsütés, van minden, és a Casualties a fesztivál egyik, ha nem a legjobb buliját fogja nyomni, amihez még a Total Chaosnak is lesz egy-két keresetlen szava. (8)
Az alábbi címszó alá természetesen számtalan összeállítást be tudnánk pakolni, ám ehelyett csupán egyetlen zenekart vennénk ide, a svéd Wataint, akik visszaállították a black metal igazi sötétségét és kegyetlenségét azzal, hogy visszatértek tulajdon gyökereikhez. Elvégre a műfaj evolúciója számtalan változást eredményezett: újabb hangzások és kísérletek jelentek meg, legyen szó akár az elektronika rögös ösvényéről, a populárisabb, gótikus színezetű enyhülésről, netán a manapság tomboló hipster-lázról, ám ezek tükrében valahogy épp az olyan bandák fogyatkoztak meg, akik kiállásukban, dalszövegeikben és arculatukban is azt a szellemiséget követik, amiért ez az egész műfaj létrejött. Márpedig a Watain ide tartozik, és akármelyik lemezét is nézzük, egyszerűen képtelen hibázni: dalai ontják magukból azt a sötétséget, ami valahogy kiüresedett az utóbbi évtizedben, vizuális igényességük és koncertjeik kiállása nem csupán tekintélyt parancsol, hanem azokat is lekötheti, akik a körön kívül állnak, és ezek a fekete misének beillő performanszok valóban megcsillogtatják mindazt, amiért a black metal átélhető, szerethető. Azon persze lehet vitatkozni, hogy melyik lemezt lenne szerencsés előtérbe helyezni a pécsi koncerten, ám stábunk a páros kiadványokra esküszik, beleértve a Casus Luciferi minden mocskát és a Lawless Darkness himnikus kidolgozottságát, mindenesetre akkor sem fogunk bánkódni, ha a másik két kiadványról is felhangzik egy-egy szerzemény. (10)
A metal szerelmeseinek pedig aztán végképp semmi okuk az aggodalomra, elvégre olyan bandákat is elcsíphetnek a Rockmaratonon, akik ha még nem is feltétlenül vannak a nemzetközi (el)ismertség legfelsőbb fokán, mégis kellőképp bejáratott a nevük ahhoz, hogy valódi eseménynek számítson pécsi fellépésük. Ezért is fontos kiemelnünk a retrothrash hullám közepén felfedezett brit Evile-t, akik az Earache hátszelének köszönhetően egyre feljebb lépegetnek azon a bizonyos ranglétrán, mindezt pedig annak köszönhetik, amivel ebben a hullámban szükségszerűen ki kell tűnni: jó dalokkal és egységes kiállással, ami mind a dalszövegekben, mind a vizuális külcsínben jelentkezik. A zenekar tagjai pedig büszkék is arra, milyen lemezeken nőttek fel, melyek hatása építő jelleggel meg is jelenik az egyes nagylemezeken, és a legjobb talán így is az lenne, ha pár új dühös és vad szerzemény is felbukkanna a szokás szerint szeptemberre belőtt harmadik nagylemezről. (7)
Ugyanígy nem feledkezhetünk meg az utóbbi évek legkelendőbb svájci produkciójáról, az Eluveitie-ről sem, ami épp azt csinálja, amire a nemzetközi piacon ipari jelleggel szükség van: a folkmetal-hullám közepén megfogták a kedvenc svédelt témáikat, és azok sebesség- valamint dallamfaktorát oldották bele a hol bánatos, hol vidám, hol érzelmes humppa- és folksztenderdekbe. Ezzel a módszerrel pedig aztán bámulatos módon lehet közönséget vegyíteni, elvégre az autentikus sokszínűség (főleg, ha olykor anyanyelven csendül fel) épp annyira népszerű, mint a minőségi stúdiómunka árán az utolsó húrszakadásig kikevert göteborgi szájízzel tálalt metalhangzás, hogy Anna Murphy színpadi jelenlétéről ne is beszéljünk. A recept tehát tökéletes, a gondosan megírt slágerek adottak, ahogy az egyértelmű népszerűség is, így az Eluveite jóformán már csak egyetlen lépésre áll attól, hogy valós brandként lehessen rá tekinteni napjaink felhozatalában, és ezt a hazai közönség hálás szeretete és támogatása is értékeli, mert ismét az az eset áll fenn, amikor a dalok minősége háttérbe szorítja az egyéniség kérdését. Bár ez a folk metalban valahogy nem is tűnik annyira egyedi esetnek. (5)
És ha úgy érzed, hogy a fesztivál által kínált 127 koncert közül azért nem próbálnál meg mindegyiken ott lenni, mindenképp érdemes lenne legalább egy délutánt annak szentelni, hogy Pécsett elsétálj a Múzeumutcához, ahol a Modern Magyar Képtárban a huszadik század festészetét meghatározó nagybányai festők képeit is megnézheted (Budapesten az aktuális, és közvetetten kötődő Nyolcak-kiállításon túl Szentendréig kéne menni egy igazán átfogó gyűjteményért), a Zsolnay Múzeumban a város híres kerámiáit tekintheted meg, valamint a Múzeumutcán túl a Csontváry Múzeumban az ország legnagyobb Csontváry-gyűjteményét tekinthetitek meg a legelső tanulmányoktól a legnagyobb felületű alkotásokig, míg a Művészetek és Irodalom Háza is kellő kikapcsolódást biztosíthat. Ha párkapcsolatban vagy, szíved választottjával elhelyezhetsz egy lakatot az ország első ilyen indíttatású, a XIX. század óta meglévő pontján, valamint a Pécsi Állatkertbe is beugorhattok, ha már megnéztétek a Zsolnay-kutat és a város dzsámijait. Jó, legyünk őszinték: az igazat megvallva annyi látványosság van ebben a gyönyörű városban, hogy akár azt is bevállalhatnátok a teljesség igényében, hogy csak estére mentek vissza Malomvölgybe, mert egész napokat lehet (és érdemes is) Pécs szívében eltölteni. (10)
