2023. április 17.
Egy sor kisebb megjelenés után tavaly végre egy teljes lemezt is kihozott a Plazúr zenekar, és bár igaz, hogy nagyon sok újdonság nem volt a Sohanyáron, de a régebbi dalok felturbózott változatai mégis egy teljes koncepciót építettek fel, mindamellett, hogy a számok magukban is szó nélkül megállták a helyüket. A kölyökklubcore-csapat most egy teljesen új dalt mutat be, amely már a 2024-re tervezett második albumuk előfutára. A Tótágas című szám és videója itt a NuSkullon hallható-látható először.
A megjelenés kapcsán pár kérdést fel is tettünk a zenekar énekes/gitárosának, Jakab Tominak, nem feltétlenül csak a bandát érintően, hanem a szorosan hozzájuk kapcsolódó SemmisEMOké fesztivál vonatkozásában is, amit most április legvégén rendeznek meg másodszor Budapesten az Aurórában.
Meséljetek egy kicsit erről az új számról! Mi volt a koncepció, mi az új irány, továbbra is a középsulis házibulik hangulatában siratjátok a fiatalkort?
Inkább onnan közelítenék, hogy engem lenyűgöznek azok a történetek, ahol valaki elakad egy bizonyos életszakaszban, és nem tud továbblépni. A Sohanyár egyben adott ki egy ilyen sztorit, a második lemezen a dalok inkább epizódok lesznek más-más szereplőkkel. A Tótágas egyébként a többi dalomhoz képest sokkal személyesebb, kicsit a zenélésben való megrekedtségemet írja le, ami nyilván relatív, de azért elég sokat kattogok rajta.
Hol készültek a felvételek, mennyire tudtátok megvalósítani az elképzeléseket, illetve a klip munkálatai kinek a nevéhez fűződik?
Ismét Botlik Matyival dolgoztunk a Grenma Studióban, ahol mindent sikerült megcsinálnunk, amit szerettünk volna. A klipet is a megszokott brigád, a P9 Pictures készítette, az ő ötletük volt a világbajnok elmegyógyintézetes koncepció, ami szerintem nagyon passzol a számhoz.
Tomi, a Plazúr mellett a másik zenekarod, a Tajték is fellép a második emofeszten, és főszervezői minőségben is részt veszel a háromnapos koncertsorozaton. Egy kicsit mesélnél buliról? Ekkora siker volt a tavalyi első alkalom, hogy újra meg kell csinálni? Kik lesznek, és mire lehet majd számítani?
Nagyon jól sikerült a tavalyi, de szerencsére egy ilyen klubos minifesztiválnál olyan nagyon nagy kockázatot azért nem kell vállalnunk. Most annyi banda összegyűlt, hogy háromnaposra nyújtottuk a rendezvényt, a fellépők pedig:
Vannak új, arcok, a legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy a Somersault Boy itt fog visszatérni három és fél év után.
A fesztivállal kapcsolatban még két dolog: tavaly említettétek Pálmai Zsolttal, hogy a hexás Rádival közösen megpróbáltok egy emo kiadót is csinálni, ha már így sikerült összerántani a színteret. Zsolti külön megjegyezte, hogy azért említette ezt így nyíltan, hogy legyen rajtatok egy kis extra nyomás, hogy ne csak ötlet szintjén maradjon a dolog. Hát most itt a számonkérés: hogy áll a kiadó?
Sajnos az utóbbi időben arra jutottam, hogy a magam részéről zeneileg csak a Plazúrra akarok koncentrálni, de a többiek is elég elfoglaltnak tűnnek.
A másik dolog: mi a helyzet a screamósokkal? Továbbra is nehéz itthon összeszedni egy maréknyi zenekart, hogy legyen egy külön napjuk a fesztiválon? Majd jövőre?
Nem, tipikus magyar szervező vagyok, és a haverokat hívtam el. ☺ Egyébként ha jövőre is lesz emo feszt, akkor megpróbálom majd ősz elején csinálni, hátha úgy kevésbé csúszik össze hasonló jellegű rendezvényekkel.
Mik a tervek a közeljövőben? Nyáron – vagy akár előtte – is lesznek megmozdulások a zenekarral, fővároson kívüli koncertek, új videók, számok satöbbi?
Tavasszal játszunk még Székesfehérváron és Debrecenben, ősszel pedig tervben van Szeged, Tatabánya és Pécs, de ezek még tényleg csak tervek. A nyarunk egyelőre teljesen üres, de ebben nem számítok nagy változásra, a fesztiválokig még nem jutottunk el.
Melyik volt a kedvenc Cartoon Network mesétek? Vagy inkább nickelodeonosok voltatok?
Dorinak a Nyomi szerencsétlen utazásai, Dávidnak a Tini Titánok, nekem pedig a Dexter laboratóriuma.
Kik a legjobb bandák ma itthon, illetve kik a legjobbak külföldön?
Dorinak az Elefánt és a Vundabar, Dávidnak a Téveszme és a Mom Jeans a kedvencei, nekem a Felső Tízezer és a Creeper.
A zenekart tavasszal a következő bulikon tudod elcsípni:
április 21. – Székesfehérvár, Nyolcas Műhely (+ Kozmosz, afewyearslater, hitori)
április 29. – Budapest, Auróra (SemmisEMOké fesztivál, 3. nap)
május 24. – Debrecen, Desz24