Menteni a menthetetlent – Hænesy: Garabontzia

Nem teljesen értjük, hogy Sándor Henriknek az As Karma Brings, a Mádra és más mellékprojektek mellett hogy van ideje még a Hænesyvel is rendszeresen foglalkozni, de annyi biztos, hogy utóbbi zenekar mérföldkő lett az éppen formálódó hazai atmoblack-színtéren. A szobaprojektként indult, mostanra háromtagúvá bővült banda elkészítette második nagylemezét, mely minden szempontból új dimenziókat hozott nem csak a zenekar, hanem a magyar underground tekintetében is. De hogy az eddig kevéssé ismert terepen mégis milyen irányba kanyarodtak el a srácok, hogy megírják eddigi pályájuk csúcsművét, és hogy eggyel magasabb polcra kerüljenek, az alább kiderül.

A 2018-as Katruzsa albumot követően az alapvető kérdések adottak voltak: merre és hogyan érdemes továbbmenni, hogy a produkció stílusából adódó monotonitás ne váljon kiszámíthatóvá és unalmassá, és emellett friss és mély maradjon az összhatás? Henrikék ezeket a problémákat több irányból közelítették meg. Az alap pont olyan, amilyennek lennie kell: jól a háttérbe tolt, rejtelmes vokálok, sodró lendület, fátyolos textúrák, disszonáns gitárok, melyek az eddigi legtöbbet és legszebbet hozzák a banda stíluskészletéből; és bár itt a szép inkább arra utal, mint amikor egy rothadó virágot látsz közelről, de a természet kaotikus átalakulásának is megvan a maga bája. Már előzetesen számítani lehetett arra, hogy a struktúra egy fokkal „éteribb és szellősebb” lesz, és ez bizony jót tett az anyagnak. Az egyre hangsúlyosabb poszt-rockos, ambientes „időhúzások” még a tapasztalatlan füleknek is jóval emészthetőbbé tették a számokat, már csak a lemezhosszból adódóan is, mivel a Garabontzia egy szűk tíz perccel rövidebb lett a debüthöz képest. A kreativitás az először használt élő dobok dinamikájából és annak változatosságából is táplálkozik, illetve a szervesen összekapcsolódó számok egységes hangulatából, mindamellett, hogy a bátrabban előkerülő tiszta gitárjáték miatt több kapaszkodóval, díszesebb, összetettebb témákkal van felépítve az alkotás. Ezek ellenére egy csipetnyivel több elborulást és rángatást el tudtam volna viselni, azok a bizonyos blastbeatek jobban összekoszolhatták volna az anyagot.

Igen, zeneileg díszesebb és ezáltal könnyebben befogadhatóbb a Garabontzia, de a hangulat egészét nézve mégis mélyebbre hatol, mint az egyes Haenesy. Mindez az album központjává váló Létrontás című dalban csúcsosodik ki (vagy ér a szakadék fenekére). Egészen meglepő, és egyben megható, hogy a B-listázott Hamvas Béla végre előkerül egy kortárs zenekar világában. Az a Hamvas, aki ha nem a kommunista Magyarországon alkot, akkor világhírű lenne. Az öreg könyvtáros, aki nem csak leleplezte a démonokat, hanem megmondta azt is, hogyan lehet azokat megfékezni. Nagy jelentősége miatt zavaró, hogy a Farkas Attila Márton által felmondott szöveg túlságosan is halkra lett keverve, és a dal felétől egyre érthetetlenebb. Ettől függetlenül rendkívül egyedi és váratlan húzás az efféle spoken word.

A Hænesy második nekifutásra nem csak hogy tovább erősítette vezető szerepét a hazai színtéren, de végre igazán méltó helyre került, amikor a német Purity Through Fire kiadó (Minenwerfer, Sarkrista, Mavorim) leigazolta. Várjuk a következő lépéseket az ismeretlenbe, és továbbra is bízunk benne, hogy egyszer élőben is megleshetjük a srácok utazását. Újabb nemzetközi szintű produkció bizonyítja, hogy vannak még aranytartalékai a magyar undergroundnak, csak nyitottnak kell lenni rá. 9/10