2024. október 25.
Vannak olyan lemezek, amik a 2020-as éveknél korábban soha nem készülhettek volna el, és ezek közé tartozik a budapesti Auraleak debütáló albuma, a The Spirit Matrix is. A lemez tíz dalát leginkább a mentálhigiénés prog metal jelzővel lehet leírni, amire a Tesseract és a Vola mélyre hangolt, tördelt zeneisége éppúgy kifejti hatását, mint mondjuk a Nine Inch Nails szellemisége. A zenekar nem kapkodta el a megjelenést, az első előzetes még bő két és fél éve jött ki a lemezről, majd három másik követte, most pedig végre itt a teljes anyag, ami itt a NuSkullon hallgatható végig először.
A lemez átfogó koncepcióját a banda énekese és szövegírója, Gerő András „Hex” így összegzi:
A The Spirit Matrix egy olyan alkotói folyamat eredménye, amely a világjárvány legsötétebb időszakában és annak mentális terhei alatt született. Nem pusztán egy ezredik Covid-napló, hanem a belső küzdelmek, szorongás és a depresszió feldolgozása, valamint az önismeret és a belső erő felfedezésének története, melyet nem csak a bezártság és az elszigeteltség váltott ki, hanem a modern világ túlingerlő, túlterhelt információs közegében való létezés is.
Az elmúlt évek arra kényszerítettek minket, hogy egy olyan világban próbáljunk eligazodni, ahol az információ áramlása szinte szűretlen és szünet nélküli, illetve ezen ingerek mennyisége meghaladja azt, amit egy ember képes feldolgozni. Ez a lemez tehát nemcsak a saját belső küzdelmeink lenyomata, hanem egy reflexió arra, hogyan hatott a modern társadalom a mentális egészségre. Az állandó hírdömping, a közösségi média nyomása, a társadalmi elvárások és a folyamatos bizonytalanság mind-mind hozzájárultak ahhoz a krízishez, amelyet sokan átéltek az elmúlt években.
Az alkotói folyamat számunkra egyfajta menekülés volt ezek elől a zavaró hatások elől, egy eszköz arra, hogy megtanuljuk, hogyan szűrjük meg az ingereket, és hogyan találjunk vissza egy nyugodtabb, belső egyensúlyt adó állapotba, valamint hogyan lehet megtalálni a kiutat ebből a túlingerelt, nyomasztó világból. Ez a lemez azoknak szól, akik túlterheltnek érzik magukat ebben az egyre erősödő zajban, és próbálnak visszatalálni önmagukhoz.
A zeneszerzést a bandatagok – Gerő mellett Söptei Balázs gitáros (lásd még: Kajgün), Farkas Bálint basszer (Vedj) és Szöllősi Dorottya dobos (Mudi) – közösen jegyzik. A felvételek során számos külső fül is segédezett: énekproducerként Diószegi Kiki (Down for Whatever / Stray Heart Recordings) és Kolosai Ferenc (Antares), a dobfelvételeknél Kiss József és Kiss Dániel a Nova Prospectből, átfogó társproducerként pedig Török Dániel és Vári Gábor (Dystopia), utóbbi intézte a keverést és maszterelést is a Miracle Soundban.
A megjelenést a H-Music Hungary kiadó gondozza, és az album fizikai formában is megrendelhető különböző merch csomagokkal körítve a zenekari webshopban. A lemezbemutató koncert október 26-án lesz az Analog Music Hallban, vendégek a cseh Ions, a Divent. és a Visitor.
Az album a legtöbb stream platformon – és itt alább – már hallgatható, és hamarosan elérhető lesz Spotin is. A stream alatt pedig a frontember egyesével is felvázolja az album tíz dalának szövegi hátterét.
1. Control
Nagyon leegyszerűsítve a technológia mindent átható jelenlétét szimbolizálja, melyre egy afféle monolitként, egy modernkori Bábel toronyként tekint az a generáció, amely már ezek árnyékában nőtt fel és mélyen (de)formálja identitásukat, döntéseiket. Ez sem egy felhőtlen disztópia; az emberiség pusztulását nézhetjük premier plánból ahogy a nyitómondat is baljósan figyelmeztet arra, hogy innen már nincs visszaút, az ember pedig végelkeseredésében egy nagyobb hatalomhoz fohászkodik abban reménykedve, hogy attól majd megoldódik minden, hiszen nem tudja kontrollálni a saját életét.
2. In Motion
Folyamatosan úton vagyunk, mindig valami cél felé haladunk, közben az idő észrevétlenül elrohan: hetek, hónapok, évek, évtizedek telnek el. Mégis sokan ráébrednek (vagy talán soha nem is jönnek rá), hogy életük során valójában csak keresik az igazi irányt, miközben gyakran céltalanul bolyonganak a saját zavaros világukban. Ez a dal az élet útvesztőiről és az önkeresés kihívásairól szól, arról, hogy milyen könnyen beleragadhatunk a mindennapok posványába.
3. Comet
A Comet című dal központi gondolata egy üstökösről szól, amely elhalad a Föld mellett, és közben darabokra töri a téridőt. Ezen a különleges napon lehetőségünk nyílik arra, hogy az események összes lehetséges változatát végigkövessük, mintha minden döntésünk összes alternatívája feltárulna előttünk. Este az ágybanfekvős best of lemez mindig elindul: az az örök belső monológ, amikor azon gondolkodunk, mit csináltunk volna másképp. Képzeletünkben újra és újra lejátsszuk a nap eseményeit, végiggondoljuk a kihagyott lehetőségeket, elképzeljük a különböző szcenáriókat. Ez a dal az életünk feletti töprengésről, a „mi lett volna, ha” kérdések végtelen körforgásáról szól, és arról, hogy mindannyian szembesülünk azzal a vággyal, hogy újraírjuk a történéseket – akkor is, ha a valóságban már nincs visszaút. Érdekességként a dal felvételének dátuma is különleges: azon az éjszakán került feléneklésre, amikor a ZTE üstökös a legközelebb járt a Földhöz, amit előre megnéztünk és tudatosan időzítettünk erre a pillanatra.
4. Indigo
Egy olyan pillanatról szól, amikor a tükörbe nézve nem csupán a külsőnket látjuk, hanem elkezdünk beszélni önmagunkhoz, próbálva megérteni és elfogadni, kik is vagyunk valójában, mi a világban a funkciónk. Ez a folyamat az önfejlesztés útját jelképezi, ahol keressük a belső erőt, amely segíthet a változásban, még akkor is, ha úgy érezzük, már nincs se energiánk, se kedvünk hozzá. Az önfejlesztés vágyát erősen áthatja az a kettősség, hogy bár szeretnénk jobbak, erősebbek lenni, gyakran egyszerűen csak arra vágyunk, hogy „normálisak” legyünk – hogy megtaláljuk a belső békét és egyensúlyt. A dal egyfajta belső párbeszéd, ahol a megvilágosodás nem egy nagy, drámai pillanatként jelenik meg, hanem lassan, a mindennapi küzdelmek során bontakozik ki. Ahogy az életünk során számos kihívással szembesülünk, úgy ébredünk rá, hogy a valódi erő bennünk rejlik – még ha nem is mindig tudjuk előhívni. Az Indigo ennek a belső útnak a dalban való kifejezése: a vágy, hogy megtaláljuk saját magunkat.
5. One Way
A végzetes közöny és az élet egyszeri lehetőségeinek kegyetlen realitása. Mindenkinek egyetlen esélye van, egyetlen útja, amelyen végig kell mennie, és ez az út gyakran a saját vesztünk felé vezet. A dalban a közöny és az érdektelenség az, ami lassan, de biztosan kézen fogva vezet minket egy visszafordíthatatlan úton, mintha mindannyian egy olyan jegyet kaptunk volna, amely a pokolba szól, de csak oda. Ez a jegy a metaforája az életünk során hozott döntéseink visszafordíthatatlanságának. Ahogy közömbösen haladunk előre, nem vesszük észre, hogy ezek a döntések egyre mélyebbre húznak minket egy sötét, végzetes spirálba. Mindannyian részei vagyunk ennek a folyamatnak: figyelmetlenül, néha öntudatlanul sodródunk egy olyan vég felé, amit talán elkerülhetnénk, ha megállnánk, és tudatosan választanánk egy másik utat.
6. Boolean Heart
Ez már maga a pokol, ahová megérkeztünk. A dal a lélek mélyére vezet, ahol a belső sebek nyomán kialakuló magány és elszigeteltség uralkodik. Egy olyan állapotot ragad meg, amikor már mindenki és minden elől elzárkózunk, mintha a kommunikáció és a segítség megtagadása lenne az egyetlen védekezés. A dal a tagadás művészetéről szól, arról, hogy miként építünk falakat önmagunk köré, mert képtelenek vagyunk szembenézni a fájdalommal és saját magunkkal. Kétségbeesetten próbálunk dönteni a továbblépés vagy a megadás között, de a belső spirálban való vergődés megbénít minket és mindkét út járhatatlannak tűnik, a megszokásaink foglyaként pedig képtelenek vagyunk kilépni ebből a küzdelemből. A végeredmény egy mentális és érzelmi összeomlás, egy végső megsemmisülés, ahol az elfogadás tűnik a kulcsnak, de abban az állapotban még ezt is elérhetetlennek érezzük, a külvilág számára pedig egy tökéletesen felépített maszkot viselünk. Megtanuljuk, hogyan mutassuk azt az arcot, amit mások látni akarnak. Egyre jobban elszakadunk másoktól, és a magány egyre szorosabban fonódik a nyakunk köré, az igazi énünk lassan láthatatlanná válik, és úgy tűnik, hogy semmit nem tehetünk ez ellen.
7. For Each Loop
A gyógyulás lassú, szinte láthatatlan folyamatát boncolgatja. Az idő mindent begyógyít, mondják, de amikor egy traumatikus helyzet kellős közepén találjuk magunkat, ennek a gondolatnak még a szikrája sem tud megjelenni, elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha is tovább tudnánk lépni, olyan, mintha a szavaink egy végtelen ürességben oldódnának fel. Mit nem adnánk, hogy kívülről halljuk magunkat, talán akkor világossá válna, merre vezet az út, és nem ismételnénk meg újra és újra ugyanazokat a hibákat. Lehet, hogy minden másképp alakulna, ha saját hangunkkal szembesülnénk, ha külső szemlélőként látnánk önmagunkat. De az idő tovább halad, miközben mi beleragadunk ebbe a végtelen körforgásba, egy olyan ciklusba, amiből nem tudunk kitörni. Ugyanakkor ha megtehetnénk, mindenkit arra kényszerítenénk, hogy egyesével álljanak önmaguk elé, és nézzenek szembe azzal, amit tettek. Lássák meg a rombolást, amit okoztak, a hangokat, amelyeket nem hallottak meg. Az idő végül begyógyít mindent, de talán akkorra már túl késő lesz ahhoz, hogy visszataláljunk oda, ahol még minden rendben lehetett volna.
8. Shelter
Az átmeneti megnyugvásról szól, amikor a mindennapos szorongás, az állandó agyalás és a halálfélelem egy időre eltűnik. Végre van egy nap, amikor valami oknál fogva csendesedik minden, és ahelyett, hogy minden percben a túlélésért kellene küzdeni, egyszerűen csak aludni akarunk és nem szeretnénk, hogy bárki felébresszen, hiszen ez a béke csupán átmeneti. A jólét és a nyugalom nem tart örökké. Ha felébredünk, visszatérnek a sötét gondolatok, a folyamatos pörgés, és a félelem újra ránk telepszik, de amíg alszunk, minden rendben van. Ebben az alvásban megvan minden, amire szükségünk van, a valóságtól való rövid menekvés, és ha tehetnénk, talán soha nem akarnánk felébredni ebből az álomból, mert az ébredés visszahozná mindazt, ami elől menekülünk.
9. Hopestacles
Itt már elfogadtuk, hogy minden darabokra hullott. A remény és az akadályok szorosan összekapcsolódnak, ahogy titkokkal terhelt életet élünk. Az egészségünket elrejtjük mások elől, miközben a tömegpszichózis okozta paranoia, hipochondria határozza meg a napjainkat. Nem bízunk senkiben, mert a világban és az emberekben már nem találunk menedéket, inkább bezárkózunk, elzárjuk magunkat mindenkitől, mintha egy önként vállalt börtönben élnénk.
10. Petrichor
Elfogadás, beletörődés. Az eső utáni illat (a petrichor) a tisztulás szimbóluma, de ebben az esetben nem az ártatlanság vagy újrakezdés illata. Itt már minden, amit lehetett, elfogadásra került. A bocsánat megadatott, de a felejtés sosem. Az élethez való viszonyunk átalakul: kivágunk magunkból minden toxikus kapcsolatot és személyt, akik csak mentálisan, érzelmileg, vagy bármi más módon veszélyeztetnék a saját, amúgy is törékeny világunkat. Ez a világ, amit felépítettünk, nem a tisztaságról vagy harmóniáról szól. Szennyből és vérből készült, minden sebünk és fájdalmunk benne van, de ez a mi világunk. Büszkék vagyunk rá, mert ez az otthonunk. Itt nincs helye azoknak, akik csak még több rombolást hoznának. Ez a dal a végső védelmi vonalról szól — egy helyről, amit a múlt összes csatája formált, és ahol már nem kell harcolnunk azért, hogy megőrizzük magunkat.
Fotók: Auraleak facebook