Kilépett az As I Lay Dyingból Ryan Neff basszusgitáros-énekes

Nagyjából egy hete írtunk arról, hogy tömeges kilépési hullám sújtja az év vége felé hazánkba látogató zenekarokat, most pedig egy újabb zenész döntött úgy, hogy nem folytatja tovább az egyikben: ő nem más, mint Ryan Neff, az As I Lay Dying basszusgitárosa, aki a tiszta vokálokért is felelt. Ez már önmagában is meglepő, hiszen

Ryan 2022-ben csatlakozott a metalcore-bandához, szóval alig két és fél év kellett neki ehhez az elhatározáshoz.

A saját felületein a zenész nem nagyon bonyolódik magyarázkodásba, mindössze annyival foglalja össze a miérteket, hogy ezt a döntést látta legjobbnak a karrierje érdekében. Lehet, tényleg ez áll a háttérben, és túl sok neki a két ekkora zenekarral való turnézás (merthogy Ryan a Miss May I-ban is érdekelt ugyebár), de az is megeshet, hogy a felszín alatt köze lehet ahhoz az elvándorláshoz, amit az AILD elszenvedett az évek során, és aminek következtében egy ponton nem maradt senki más a metalcore-alapvetésben a börtönt is megjárt alapító énekesen, Tim Lambesisen és Phil Sgrosso gitároson kívül. A megüresedett helyeket aztán két éve Neff mellett az Unearth zenészeivel, vagyis Ken Susival és Nick Pierce-szel töltötték fel.

A zenekar egyelőre nem kommentálta a történéseket, pedig hamarosan megjelenik nyolcadik nagylemezük, a Through Storms Ahead – amin valószínűleg Ryan hangja lesz hallható, hacsak nem lépik meg azt, amit a Thy Art Is Murder tett legutoljára, és szedik ki az összes sávját a kegyvesztett énekesnek, hogy rohamtempóban pótoltassák egy új jövevénnyel.

Az As I Lay Dying november 27-én játszik a Barba Negrában, a szintén énekest cserélt Decapitateddel, a Calibannel és a Left to Suffer helyére érkezett Ov Sulfurrel. Elővételes jegyek még kaphatók a bulira, ami, ha így folytatják, csoda lesz egyáltalán, ha egy darabban eljut hozzánk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ryan Neff (@whosryanneff) által megosztott bejegyzés