2017. július 30.
Aki régóta követi az oldalunkat, annak valószínűleg nem ismeretlen a nyíregyházi Lost in Capital csapata. A metalcore-közeli hangzásokban mozgó zenekar hosszú hallgatás után most egy új EP-vel jelentkezik, amivel megint újradefiniálják a saját hangzásukat. Az Évszakot öltök kislemez itt a NuSkullon hallgatható végig először, egy rövid interjúval egybekötve.
A 2011-ben alapított zenekar 2013 tavaszán robbant be egy ígéretes kislemezzel, melyen még angolul énekeltek, majd két újabb angol single-t követően a Törékeny tartalom című számban már magyar dalszöveggel találtak meg egy új zenei irányt. Idén új felállásban (Mile Bence – ének, Kozma Tamás – gitár, Vincze Gábor – basszus, Kozma Zoltán – dob) lépnek egy újabb útra, és egy végtelenül magával ragadó, energikus és modern anyaggal mutatják meg, hogy a stílus manapság egyre jobban kiüresedő unalomhalmai mögött igazi kincsesbányák rejlenek. A kislemez 4400 című dalában Stubbornból ismert Halák Árpád is vendégeskedik.
Viszonylag régen szerepeltetek már nálunk, történt azóta valami változás a banda életében?
Zoli: Két évvel ezelőtt vált ki a zenekarból énekesünk, Sörös András, akit végül gitárosunk, Bence váltott. Jelenleg hivatalosan négyen vagyunk a bandában, koncerteken pedig jó barátunk, Venyige Balázs szokott minket kisegíteni gitáros poszton.
A friss anyag egészen új irányt vesz az előző anyagokhoz képest, mit lehet tudni erről a változásról?
Zoli: A 2014 elején megjelent Void számunkat követően úgy éreztük, hogy váltásra van szükségünk. Akkoriban kezdtünk el mélyebben ismerkedni olyan nyugati zenekarokkal mint a letlive., a The Ghost of a Thousand, az Every Time I Die stb. Emellett pedig úgy gondoltuk, hogy annyira telítve van Magyarországon ez a sötétebb vonal, illetve kevés hazai underground zenekar nyújt a megőrülés mellé egy bulisabb és pozitív hangulatot, hogy elhatároztuk, mi ebbe az irányba szeretnénk folytatni.
Tomi: Ettől függetlenül az új albumon nem minden szám helyezi előtérbe ezt a hangulatot, a legtöbb dalnál inkább a „negatív dolgokból való kilábalást” helyeztük középpontba.
Bence: Igazából az időnk nagy részét az iránykeresés őrölte fel, hangzásban sem találtuk meg elsőre azt, amit kerestünk, de végül sikerült ezalatt az idő alatt egy számunkra letisztult anyagot összehozni.
A dalszövegek ismét magyarul szólalnak meg, hogy jutottatok erre a döntésre?
Tomi: Két évvel ezelőtt határoztuk el véglegesen, hogy váltunk az anyanyelvünkre. Ebből kifolyólag az összes új számunk magyar nyelven íródott. Elég nagy kihívásnak tűnt elsőre a magyar szövegek megkreálása (tagcseréből is kifolyólag), de sikerült belerázódnunk egy idő után. Az Utóirat című dalunk pedig az érdekesség kedvéért a kedvenc verseink részletéből jött létre.
Hol készültek az új anyag felvételei?
Bence: A dobfelvételek a Supersize Recordingnál, a basszusgitár és vokál felvételeket a Fire Recording stúdióban vettük fel Pál Mihály segítségével (aki korábban például a PETOFI anyagaiért volt felelős), végül a gitárfelvételeket saját magunk, egy jó barátunk segítségével rögzítettük. Az utómunkálatokkal pedig Simon Istvánt bíztuk meg a No Silence Studioból, aki a Lights single óta felelős az anyagainkért.
Ki felelt a kislemez grafikai körítéséért?
Zoli: Csak úgy, mint a korábban megjelent két single designját, az új album borítóját is a Hindmost Visuals-ra bíztuk, mivel nagyon meg vagyunk elégedve Szabi munkájával. Ahogy összeállt a fejünkben a koncepció, egyből őt kerestük meg az ötlettel, amit szerintünk sikerült újra nagyszerűen kiviteleznie.
Terveztek-e a lemeznek fizikai formátumot?
Tomi: Nem igazán tervezünk fizikai megjelenést, az album digitálisan lesz elérhető a megjelenést követően, és a zenekar Bandcamp-oldaláról ingyenesen letölthető lesz. Emellett az albumhoz kapcsolódóan a közeljövőben valamilyen merchandise-t szeretnénk kiadni, amellyel a zenekar támogatására lesz lehetőség.
Hol lehet titeket legközelebb élőben látni?
Bence: Egyelőre nem nagyon terveztünk sok koncertet, de inkább a keleti régiót és Budapestet szeretnénk megcélozni. Sok más dologgal is tervezünk foglalkozni a jövőben, Zolival egy új zenei projekten is dolgozunk, amelynek szintén egy debütáló kislemezét tervezzük megjelentetni az ősz folyamán, illetve munkával és a tanulmányainkkal is össze kell egyeztetnünk az ilyen terveket.
És akkor itt az Évszakot öltök EP teljes négyszámos terjedelmében: