„Egészen fantasztikus, ahogy összeállt ez a zenekar” – Bekes Projekt interjú és lemezpremier

Csabi, meséld el, kérlek, milyen volt ismét a színpadon állni a Billoggal? Mit vársz a Bekes Projekt első fellépésétől?

Csabi: Fantasztikus érzés volt! Minden egyes másodpercét katarzisként éltem meg. Szerencsére két olyan új emberrel sikerült életre kelteni ezt az egészet, mint Kristóf és Beni. Mindketten iszonyatosan profi zenészek és nagyon sokat hozzátettek a dalokhoz, egy kicsit át is formáltuk itt-ott a témákat, szerkezeteket, úgyhogy majdhogynem számomra is egy teljesen új élmény volt az egész, hiszen a Till Death Do Us Part lemez dalai most szólaltak meg élőben először. Eleve eléggé hiányzott már a színpad, az pedig, hogy a visszatérésem a Billoggal történt, külön élmény.  Június végén lesz a Bekes Projekt élő debütálása Békéscsabán, hazai pályán. Nagyon izgatottan várom az egészet. Egyrészt nagyon nagy élmény lesz ezeket a szerzeményeket élőben játszani, másrészt pedig ez egy eléggé új kihívás számomra, hogy basszusgitár nélkül leszek a színpadon. Persze azért basszusgitáros/énekesként  már van tapasztalatom a frontemberségben, de ez akkor is egy új élmény lesz. Már nagyon várom, ahogy a nyári fesztiválokat is!

Mekkora volumenű koncertezést terveztek? Van valami olyan külhoni banda, akik elé oda tudjátok képzelni a bandát?

Csabi: Ennek az egész zenekarnak az az alapja, hogy mindenféle feszülés nélkül zenéljünk, a lehetőségeket megragadva és mindezt annyira, olyan intenzitással nyomjuk, ami jólesik mindenkinek. Éppen emiatt nem vagyunk rástresszelve erre a kérdésre. Persze ahhoz képest, ahogy indult az egész, hogy majd néha összejövünk zenélgetni, mert az jó, már most durván kinőtte magát a dolog, de én személy szerint nagyon örülök, hogy ugyanazt a régi tüzet látom mindenkinek a szemében, mint régen, mondjuk 10 évvel ezelőtt. Szerintem valamilyen hardcore közeli zenekar előtt simán megállná a helyét a Bekes Projekt, de az igazat megvallva ezen nem is igazán gondolkoztunk eddig. Igazából szerintem érdekes lehet az is, amikor teljesen műfajidegen zenekarok játszanak egy este.

Királyul szólnak a teremben is a dalok? Nem gondoltatok arra, hogy színesítsétek a hangzást még egy gitárral, effektekkel vagy bármi mással?

Csabi: Mi így érezzük kerek egésznek a zenekart, fel sem merült még egy ember bevétele, hiszen eleve az az egész, ahogy összeállt a zenekar, azt a klasszikus régi típusú modellt követte, amikor hasonló ízlésű és gondolkodású emberek egymásra találnak és a jammeléseikből, az ötletek egymás mellé illesztéséből valami egészen fantasztikus dolog születik. A hangzásra is inkább a minimalista, közérthető koncepció érvényes, nincs szükségünk felesleges bindzsikre. Az extrém dolgokat inkább a témákban, számszerkezetekben és ritmizálásokban éltük ki. Nem akartunk semmi olyat rögzíteni, amit esetlegesen ne tudnánk élőben visszaadni, a minél élőbb hangzás volt a célkitűzés, igazi hardcore mentalitással fűszerezve.

Nem merült fel, hogy válasszatok valami rendes nevet magatoknak? :D

Csabi: Ez a névkérdés mindig egyfajta fejfájás, hiszen jó esetben minden zenekar szeretné megtalálni azt a tökéletes nevet, amit mindenki könnyen megjegyez, és magáénak érez a zenekarban. A kliséket mindenképp el akartuk kerülni, és magyar nyelven megszólaló dalokkal semmiképp sem szerettünk volna angol nevet például. A Bekes Projekt igazából remekül jellemez bennünket, a helyet ahol mindannyian születtünk, Békés megyében, és az egész tényleg egy projektként indult. Ugyan egyre komolyabbá kezd válni a banda, azért a maga nemében ez mindig is egy projekt fog maradni. Ugyanakkor az egész miliőre nagyon jól illik a békés szó maga, hiszen a lehető legnagyobb felszabadultság és öröm közepette működik a zenekar, mindenféle olyan negatívumot és gátló tényezőt nélkülözve, amit mindannyian megtapasztaltunk és hátrahagytunk már korábban különböző formációkban vagy épp az élet más területein…

Hová sorolnátok lemezen hallható zenét? Ti magatok milyen műfajokat, bandákat preferáltok?

Csabi: Én az agyas, metalos hardcore jelzővel illetném. Rengeteg szokatlan váltás, megoldás tarkítja a zenét és az énekben is sok szokatlan ritmizálás van, ami itt-ott még zenekaron belül se ment át elsőre a rostán, haha. Az egészet pedig áthatja a hardcore szellemisége. Eddig akiknek megmutattam, egyből a kilencvenes évek hardcore zenéire asszociáltak a legtöbben a hallottak alapján. Mindannyian elég változatos műfajokban mozgunk, én leginkább a hardcore, metalcore vonalon, de elég sok djentes beütésű bandát is hallgatok, szeretek, de például egészen kisgyerek korom óta óriási filmzene fanatikus vagyok, az utóbbi években pedig teljesen megfertőztek a post rock bandák. Tamás abszolút hardcore beállítottságú, ami egyébként mindannyiunkban benne van, de Dani például sok szélsőségesebb death/black zenekart is imád, Zsolti pedig sok agyas zenét szeret.

Engem abszolút metalcore hangulat kapott el a lemez hallgatása közben, úgyhogy nem ússzátok meg az ezzel kapcsolatos kérdést. Mit gondoltok a jelenlegi hazai színtérről? Pezseg – nem pezseg, minőségi – gagyi?

Csabi: Ez egy nagyon érdekes kérdés. Teljesen elkoptatottá vált már a metalcore műfaji megnevezés, illetve már mindenre rásütik ezt a bélyeget manapság. Én magam nem nagyon szeretek műfaji skatulyákkal dobálózni, de több fronton lehetett már olvasni szakavatott kollégákat elmélkedni azon, hogy ahhoz, hogy valamit metalcore-nak nevezzen valaki, azért jó lenne, ha minimálisan tisztában lenne az alapokkal. Metalcore esetén minimális elvárásként szerintem nyugodtan meg lehet adni például azt, hogy valamilyen szinten legyen köze az adott zenének a hardcore-hoz zenében vagy szellemiségben. Mindannyiunk fiatalkorában kiemelt szerepet játszottak olyan magyar hardcore zenekarok, mint az AMD, Leukémia, Social Free Face, Liberal Youth, United Side, Forcas… Csak hogy néhányat említsek. Plusz nekem nagy szívügyem volt az Inside Fears is és a Nyitott Szemmel fanzine.

Manapság minden hétre jut egy új, változó minőségű metalcore zenekar, a legtöbbről ráadásul süt, hogy csupán egy a stúdióban jól összerakott iparosmunka, ami aztán majd élőben vagy összejön, vagy nem. De igazán üdítő, amikor egy-egy olyan zenekarral találkozik az ember, amit meghallva, meglátva tényleg tátva marad a szám. Ilyen például a Petofi új anyaga is, vagy például számomra a Stubborn is ilyen a kezdetek óta, de a Dolort is ide sorolnám, akikkel volt szerencsém együtt játszani a Billog visszatérő koncertjén múlt héten és ők is hazánk egyik méltatlanul alulértékelt zenekarai közé tartoznak. Tehát igazából azt nem mondanám, hogy nem pezseg az élet, de csak a régi idők okosságát tudom én is ismételni, miszerint az igazán értékes zenekarok a legtöbb esetben nincsenek odatéve eléd, kicsit utána kell járnod, kicsit a mélyére kell ásni a dolgoknak, nem utolsósorban pedig el kell járni a koncertekre. Én speciel imádom ezt a fajta „kutatómunkát”, haha.

A stúdióban készült képek alapján elég jó volt a hangulat. Mesélnétek kicsit a felvételekről?

Csabi: Igen, a hangulat valóban csodás volt. Bár az igazat megvallva én csak az énekfelvételeken és a keverésen vettem részt. Nagyszerű volt Simivel újra együtt dolgozni és hihetetlen, hogy mennyit fejlődött a srác az elmúlt 4 év alatt. Mindig is figyelemmel követtem a munkáit és a mi esetünkben az jelentette a kihívást, hogy egy igazi élő, mocskos soundot teremtsünk meg. Azt hiszem abban mindannyian megegyezhetünk, hogy Simi leginkább a „műtőasztal metalcore” pápája hazánkban, de szerencsére elég hamar megtaláltuk a közös utat az elképzeléseink megvalósítása felé. A dobfelvétel után a basszus és a gitár Tomi házistúdiójában került rögzítésre, majd miután összeállt a zenei alap, jöttem én. Először azt is otthon akartuk felvenni, mint a Till Death’ lemez esetében, de aztán úgy döntöttünk, hogy a legjobb az lesz, ha azt is inkább Siminél vesszük. És jól döntöttünk! Nagyon gördülékenyen haladt a munka és Siminek is akadtak bőven jó meglátásai, ötletei. Szeretem, ha a velem szemben ülő ember nem csak nyomogatja a gombokat unottan, hanem tud inspirálni és megmondja a véleményét is, ha kell. Aztán két alkalommal ismét le kellett utaznom a keverés és a végső maszter végett, ez az állandó utazgatás kissé megviselt kicsit nehezemre esett összeegyeztetni a dolgokat, de minden egyes percet megért az egész!

Mit vártok ettől a lemeztől? Számítotok különösebb közönségsikerre vagy szakmai elismerésre?

Csabi: Nagyon kíváncsiak vagyunk a lemez fogadtatására. Ez mindannyiunk számára egy mérföldkő. Zsolti és Dani már évek óta nem zenéltek és Tomi is csak alkalomadtán tudott beülni a dobok mögé, vagy gitárt ragadni a dolgos családi élet közepette. Egészen fantasztikus, ahogy összeállt ez a zenekar és ahogy ezek a dalok megszülettek. Egészen felszabadító érzés volt úgy együtt próbálni, dalokat írni és stúdiózni, hogy semmiféle visszahúzó/széthúzó erő nem mérgezte meg a munkát és a végtelenségig inspirálni tudtuk egymást. Azt hiszem, mindenki nevében kijelenthetem, hogy ez a lemez mindannyiunk zenei pályafutásának csúcspontja. A mostani trendekhez nem igazán illeszkedik a zenénk, a magyar szövegek és a mondanivaló jelenléte is új élményként hathat sokaknak, így tehát tényleg kíváncsiak vagyunk a közönség és a szakma véleményére is. Ugyanakkor az sem fog elkeseríteni, vagy elkedvetleníteni minket, ha nem jelölnek a jövő évi Fonogram díjra, vagy épp nem hívnak meg a Sziget fesztiválra, haha. Tudatában vagyunk annak, hogy rétegzenét játszunk, de mi ezt szeretjük, ebben élünk. Nem erőszakoljuk meg magunkat azzal, hogy esetlegesen valami olyat erőltessünk magunkra, amivel nem tudunk 100% azonosulni egy kis extra siker reményében, ami aztán persze nem is biztos, hogy be fog következni. Annak semmi értelme. Mi olyan arcok vagyunk, akik még hisznek a becsületben és az őszinteségben. A zene tiszta szeretete és a barátság az, aminek köszönhetően ilyen gyorsan összeállt ez a lemez is. Na meg persze a kemény munka! Lehet, hogy kicsit szentimentalista szöveg ez, de mi tényleg hiszünk ebben: Együtt, előre!

Arról is mindenképp meg kell kérdeznélek titeket, hogy miért magyar nyelvűek a szövegek? Ez ugye egy időben nagyon nem volt divat itthon metal/hardcore berkekben, aztán pár éve ismét előtérbe került, és őszintén szólva itt is kifejezetten természetesnek hat.

Csabi: Amikor már csak az énekes személye hiányzott a formációból és képbe kerültem, Tomi szinte rögtön felvetette, hogy legyenek magyar nyelvű szövegek. Ő nagyon nagy rajongója a magyar nyelvű szövegeknek, amiből tény, hogy nincs túl sok igazán értékes a műfajon belül. Persze sokkal nehezebb igazán jó szöveget írni magyarul, hiszen sokkal jobban oda kell figyelni és vigyázni egy csomó mindenre, hogy ne legyen gagyi az összhatás. Viszont ha ez sikerül, az egészen fantasztikus érzés tud lenni mind a hallgató mind az előadó számára, hiszen például sokkal színesebb is az eszköztár. Annak idején egy kritikus barátom mondta azt, hogy az anyanyelvén sokkal szenvedélyesebben és nagyobb átéléssel tudja előadni a szövegeit mindenki. Persze aki nem csak felületesen hallgat zenét, annak az angolul írt kamuszövegek is hamar kiverik a biztosítékot, de az tény, hogy angol szövegekkel könnyebben lehet alibizni, de persze ugyanúgy lehet fantasztikus szövegeket is írni. Annak idején 2002-ben magyar nyelvű dalokkal indult a Billog is, tehát nem állt távol tőlem a dolog, bár az igazat megvallva kellett egy kis idő, hogy újra ráhangolódjak. 2006 óta egyetlen sor dalszöveget se írtam magyarul! De szerencsére hamar elkapott az ihlet, és mivel nekem mindig elég sok mondanivalóm van, így nem okozott gondot hét számot megtölteni tartalommal. Ráadásul úgy alakult az egész, hogy valamilyen szinten konceptlemeznek is lehet nevezni az albumot, remélem sokaknak át fog jönni ez a koncepció és a mondanivaló.

A borító nagyon király, gratulálok hozzá! Ki készítette? Van mögötte valami mondanivaló?

Csabi: Köszönjük szépen, valóban gyönyörű lett. Erdős Dani basszusgitárosunknak köszönhető ez a kiváló munka, amiről azt hiszem az a legjobb, ha ő maga beszél.

Dani: Köszönjük a dicsérő szavakat! :) Életem része a természet- és az országjárás, a túrázás, legfőképp a geológia. Az alapkép is egy ilyen alkalommal készült Gyula és Sarkad közt télen az országút mellett. Van egy magányos öreg fa, amivel évente biztos, hogy kétszer találkozom, télen és nyáron. Ez adta a fő ötletet is. Az öreg fa köré egy fiatal erdőt telepítettek korábban, de nem hagyta magát „elnyomni” és valamiért eddig nem is vágták ki. Tiszteletet parancsol. Ez volt az a felismerés, ami beindította a munkálatokat is nálam. A borító mondanivalója is e téma köré épült. Háttérben a fiatal erdő tükrözné az emberi masszát, társadalmunkat. A frontborító központjában az imént említett magányos fa áll ebben a masszában, ami az egyént, akár minket is tükrözhet vagy a megyét ahol élünk (nem hiába a „viharsarok” elnevezés is). Masszívan áll a masszában, a tömegben, de mégis magányosan. Öregebb a többinél, de ha ránk vetítjük, érettebb gondolatokban, tapasztaltabb és nyitott szemmel él a világban, mint jó pár évvel korábban. Ugyanakkor „elszigetelt”, mint minden ember személyisége, vagy akár ez a zenekar.

Az emberi hús-vér alak tükrözné az öreg fát, vonalakkal összekötve, hogy melyik testrésze minek felelne meg, ha magányos, öreg, tapasztaltabb fa lenne. Azért hús-vér, mert azt hiszik egyesek, cégek, vállalatok, hogy az embert meg lehet venni aprópénzért, be lehet mesélni neki bármit, kapható akármire. Azt gondolják az eszközeikkel a testet, elmét megtörhetik, lehúzhatják rólad a bőrt, akár többször is. A gerinc meg magáért beszélt! Minden egyén a „gerincességéről” ismertetik és ítéltetik meg. „Tartást, egyenességet tükröz”. Ha egyszer eljátssza az ember, örökre meg lesz bélyegezve.

A „rovar” az egy tiszavirágot vagy más néven kérészt hivatott ábrázolni, a magyar természeti értékek legféltettebb kincsét. Tudjuk, hogy ősszel rajzik a Tiszán ill. a Körösökön nagy számban. Elvétve itt-ott, de a békési vizekre hatványozottan jellemző. (Ha már Bekes Projekt, akkor legyen Békés megyére jellemző és tükrözze kötődésünket.) A lárvája egész évben a vízben, víz közelében él, ősszel bújik elő szubimágó állapotban a vízből. Imágó állapotban egy-két napot vagy néhány órát élnek. Pete lerakás és megtermékenyítés után elpusztulnak. Ezzel a rovar motívummal a gondolatokat/gondolatainkat akartam tükrözni. Ott volt/van/lesz bennünk, akár egy új cél, egy kívánság, egy terv stb. gyanánt. Ahogy sikerül elérnünk, azzal együtt hal a gondolat, mert megvalósult, de egyből egy újat is szül! Ha jól belegondolunk, a természettel mindig lehet párhuzamot vonni, mert tökéletes, a teljességre törekszik, egyszerű szépségre, de bonyolult mechanizmusra. Minden mindennel összefügg. Gyakorlatilag az ember és kreálmányaival is erre törekszik. Nyilvánuljon meg a gondolat egy fában vagy egy rovarban, akár testi, szellemi szinten! Jelenleg nem épp a legjobb eszközökkel, hiszen mértéktelen kinyákmányolás zajlik természeti környezetünkkel szemben.

Milyen távlati terveitek vannak a bandával? Egyáltalán, tartós projektnek ígérkezik, vagy csak ideiglenes együttzenélésnek?

Csabi: Mindenképpen tartós projektről van szó. Ahogy korábban már szó volt róla, nem stresszelünk rá semmire. Ami jön, jön. Persze ez nem azt jelenti, hogy tátott szájjal várnánk a sült galambot, de mivel a zenekarból ketten már családos emberek és mindenki iszonyatosan elfoglalt több szempontból is, értelemszerűen már nem úgy gondolunk a zenélésre, mint 15 évesen. Természetesen szeretnénk a legtöbbet kihozni belőle, de a lényeg az, hogy mindenki jól érezze magát a bőrében és a zenekarban. A június végi debütáló koncert után júliusban ott leszünk a szolnoki II. Besenyszög Fesztiválon, augusztus 20-án pedig a Kecskeméti Karock fesztiválon fogunk fellépni. A többit pedig majd meglátjuk. Van még 1-2 koncert szervezés alatt, illetve vannak terveink a jövőre tekintve, de jelenleg értelemszerűen minden erőnkkel a lemez népszerűsítésén leszünk, illetve van már legalább 3 klipötletünk is, amiket szépen meg is szeretnénk majd valósítani az év során.

Csabi szokott főzni a zenekarra? :)

Csabi: Haha, hát a távolság miatt sajnos nem tudunk annyi időt együtt tölteni, mint amennyit mondjuk normális keretek között tennénk, de amikor összejövünk mindig van valami nagy lakoma. A tavalyi év végén például megleptem a fiúkat egy jó kis T-bone steakkel! De az igazat megvallva sok mindent Tamástól tanultam én is, ő és az egész Laczkó család a legnagyobb gourmand-ok, akikkel valaha találkoztam és ők csinálják a világ legfinomabb házikolbászát is! Már a Billogos időkben is próba után mindig előkerült a nyárs vagy a bogrács az udvaron, haha.