2012. november 4.
Újabb vendéget köszönthetünk a hazai, feltörekvő reménységeket bemutató rovatunkban! A Dryvia neve talán sokatoknak ismerős cseng, hiszen idén január elsején egy háromszámos EP látott napvilágot az egri srácok által, ’For me and you, this is what awaits’ címmel. Ma este pedig egy új szerzemény, a ’City Of Hate’ premierjére kerül sor. Ennek apropójából Zagyva Zoltánnal, a csapat énekesével beszélgettünk el zenekar jövőbeli terveiről.
Először is, kérlek, mutasd be röviden a zenekart: mi az, amit mindenképpen érdemes tudni Rólatok?
A zenekar 2010-ben alakult meg, Eger városában, és néhány tagcserét követően alakult ki a mostani felállás. Jelenleg öten vagyunk a zenekarban (Boros Bence – dob, Petrényi Dániel – gitár, Szabó-Mag Balázs – gitár, Pászti-Nagy Viktor – basszusgitár, Zagyva Zoltán – ének), nagyon jó barátokként tekintünk egymásra, és ezen alapul a zenénk is. A stílusunk elég változó és nagyon sok dolog hatott ránk, kezdve a metalcore-tól a hardcore-on át, egészen a screamo-ig, ezt próbáljuk is a zenénkben megmutatni. A zenekar legfőbb célja leginkább az, hogy együtt bulizzunk, továbbá, hogy szórakoztassuk magunkat és azokat, akiket esetleg a zenénkkel sikerül megfognunk.
Meg tudnál nevezni olyan zenekarokat, zenészeket, akik a legnagyobb hatással voltak a saját zenétekre?
Ahányan vagyunk, annyi felől jöttünk, de vannak azért zenekarok, amelyek közös pontot jelentenek az életünkben. Ilyen például az Architects, a Touché Amoré, a Heart in Hand , a Bring Me the Horizon, továbbá olyan screamo, illetve post-rock zenekarok mint a Pianos Become the Teeth, a Suis la Lune vagy a The Saddest Ladscape. Nagyon szeretjük még a hardcore stílust is, de sok metál zenekar is a szívünk csücske.
Ha jól tudom, javában dolgoztok a bemutatkozó nagylemezetek elkészítésén. Mesélnél a röviden felvételek körülményeiről és magáról az albumról?
A számok demozása házilag zajlik, rendkívül családias körülmények között. Kissé megnehezíti a dolgunkat az, hogy a zenekar egyik fele Budapesten, míg a másik Egerben tevékenykedik. Az album egyes részletei még meglehetősen képlékenyek. Ilyen például a végleges cím, vagy a hossz is, ezek egyelőre még magunk között sincsenek teljesen letisztázva. A most elkészült szám, amely a ’City of Hate’ címet viseli, jól előrevetíti az album várható megszólalását és hangulatát, szerintem sikerült tovább tágítanunk a saját stílusunk határait.
A számok írása hogyan történik ?
A hangszeres részek leginkább Balázs (a gitáros – szerk) és az én munkám gyümölcsei, de persze sosem zárkózunk el a többiek által bedobott ötletek elől sem. A dalszövegekért én felelek és leginkább személyesen megélt dolgokról szólnak, azokat az élményeket próbálom megírni, amelyek velem és a körülöttem élőkkel történtek. A ’City of Hate’ például egyfajta lezárását jelenti az elmúlt négy évben, Egerben zajló társasági és zenei élet téren végbement eseményeknek.
Miért éppen a ’City of Hate’ című számra esett a választásotok? Terveztek esetleg klipet is készíteni hozzá a jövőben?
A választás hátterében tulajdonképpen csak annyi rejtőzik, hogy ezzel a számmal készültünk el először, és ezt tudtuk megfelelő formába hozni. A csapat egyöntetűen a legjobban sikerült szerzeményének tartja, amivel a leginkább meg tudjuk mutatni, mi is az, amit nyújtani tudunk. Szerintem érettebb lett a zenénk, egyre inkább sikerül elhagyni a metalcore-ból ismert kliséket. Véleményem szerint nem vagyunk zeneileg földhözragadtak, próbáljuk a különféle stílusokat összhangba hozni, mindezt őszinte módon. A klipkészítés egyelőre még várat magára, de nincs kizárva az sem, hogy később esetleg mozgóképes formában is találkozni lehessen velünk.
Mik a további terveitek a zenekarral? A hazai színtér meghódítását tűztétek ki a feladatotoknak, vagy nemzetközi szinten is gondolkodtok?
Ahogy azt már többször is említettem, a fő célunk az, hogy együtt legyünk, jó barátságban, mindenféle kötöttség nélkül jól érezzük magunkat. Hogy a zenénk végül meddig juttat minket, azt talán senki sem tudja, de amíg tudjuk élvezni és csinálni ezt teljes erőbedobással, mindaddig reménykedünk, hogy megtaláljuk a saját célközönségünket.
Találkozhatunk veletek esetleg a közeljövőben valahol?
Egyelőre minden energiánkat a számok írásába fektetjük, de a lemez elkészültével természetesen tervezünk lemezbemutató koncertet adni, ezt igaz valamennyire megnehezíti az, hogy az egri zenei élet jelenleg meglehetősen ingatag lábakon áll, mi azonban bárhová szívesen ellátogatunk!