Virtue Concept – Sources

Nem kellett sok idő, hogy a Let It Burn kistestvérénél, az Acuity.Musicnál kössön ki a banda és így a debütáló nagylemezüket már szakértők kezei alatt adhassák ki. A felvételek a barátságos nevű „Slaughter’s Palace” stúdióban készültek, amely stúdió egyébként azé a Sebastian Reichlé, aki szebb napokon a már említett Deadlock gitárosaként tépi a húrokat. Nem tudta mit kezdjen magával a produceri székben, így egy szóló erejéig bele is kontárkodik a „Grey Days” című nótába, amitől se jobb, se szebb nem lesz az összkép, de a promóban persze jól mutat. Ha figyelmesen hallgatjuk a lemezt, még egy vendégre lehetünk figyelmesek a negyedik, „Treasure Hunt” című szerzeményben, aki nem más, mint Karl Schubach, a Misery Signals énekese, aki kifejezetten pozitív irányba tolja az amúgy belaposodni látszó dalt. Sajnos a teljes lemezt nem tudja megmenteni ettől, ám mégsem kell csalódottan felállnunk az asztaltól a Sources befejeztével. A metalcore maradványain építkezve belekóstolnak a stílus végleteibe is, legyen az egy jóval hardcore közelibb szaggatott riffsorozat, vagy éppen kétgitáros metálszólók, mindig megtalálják a nekik tetsző megoldásokat, más kérdés, hogy ez a mi szempontunkból nem mindig kifizetődő. Hiába a különböző dolgokba való belekapás, sokszor esnek az önismétlés csapdájába, ettől pedig hamar kifullad minden, ami szerethető a lemezben. Mielőtt azonban ehhez az állapothoz érnénk már 6-7 dalon túl vagyunk, ami még így is több, mint a színtér legtöbb bandája nyújtani tud. A régisulis For The Fallen Dreamstől tanult fogásokat okosan fűzik bele a dalszerkezetekbe, általában ezek hozzák a legnagyobb csúcspontokat a lemezen. Raphael Grunow hangszínétől nem valószínű, hogy bárki is padlót fog, az énekdallamok szinte teljes hiányának következményeként csak az ordításra lehet támaszkodni, amiben semmi különleges, vagy figyelemreméltó nincs, ezért is megváltás Karl vendégeskedése a negyedik dalban.

A produkció tehát a közepesnél egy kicsit erősebb, de biztos, hogy nem ők lesznek a német színtér következő megmentői, annak ellenére, hogy a Caliban legutóbbi lemezét például magasan veri. A sablonos témákat felváltó ötletek száma túl kevés ahhoz, hogy az album végéig élvezetes maradjon, így a jövőben erre kell odafigyelni, hiszen a Virtue Conceptben megvan a lehetőség arra, hogy akár még évek múlva is róluk beszéljünk. A promójukban ígért egyedi hangzás nagyon erősen bűzlik tehát, de ez ne vegye el senki kedvét attól, hogy megpróbálkozzon a lemezzel unalmasabb óráiban, mert a végére unalomba fulladó összkép ellenére ez egy szerethető album.

6/10