Változás vagy üres szó? – Beerzebub: A szavak ereje

2022-ben sem lett jobb hely a világ. Egyik oldalon vírus, másik oldalon háború, és akkor a magyaroknak még egy fajsúlyos megpróbáltatással szembe kell nézniük: ez az éve az országgyűlési választásoknak. Esélyt kapsz rá, hogy változtass (haha) a dolgokon. Eldöntheted, hogy szarban vagy fosban élsz tovább. 0-24-ben ki vagy téve az ádáz kampány- és/vagy propagandagépezetnek, unod már, eleged van és ha el is jutsz a szavazófülkéig kúszva-mászva, olyan mérhetetlen keserűség, csalódottság és harag uralkodik el rajtad, hogy az X-ek behúzása közben szikrázik a toll a papíron. Ezen hangulat járja át a Beerzebub második EP-jét. A mosonmagyaróvári brigád az elmúlt két évben teljes mértékben radar alá került, felkapta őket több újság, híre ment a polgárpukkasztó dalaiknak, és mindenki tudni akarta, kik ők és miért ennyire dühösek. A válasz itt van A szavak erejében, ami majdhogynem kiváló leképezése annak, amikor nem állsz egyik oldalra sem, egyszerűen mindenkit elküldesz az anyjába.

Az már a nagy port kavart Kormány és Korrupt dalok (és klipek) megjelenésekor kiderült, hogy a Beerzebub igazi fegyvere a szövegekben rejlik – és itt előzetesen meg is ajánljuk nekik “az év legtalálóbb kiadványcíme” díjat. Na persze ez nem azt jelenti, hogy a hangszeres szekció elhanyagolható lenne, a (részben) ex-Mongooze-os arcok irtó hatásosan zúdítják a nyakunkba a mázsás, tahó groove-okat, Pencs Tomi (Glasskey, Absent Distance) pedig olyan bivaly soundot öltött a cuccra, hogy a dobhártyád gyorsabban tiltja le tőle a külvilágot, mint Tóth Gabi a kommentelési lehetőségeket. De mielőtt kitérnék a drasztikus tartalomra, tekintsük meg a vizuált és mondjunk róla pár szót: azt-a-kurva. Ez pont pár szó volt, nem? Fülöp Viktor (Mystreet) elképesztő munkát végzett, minden apró részletet percekig lehet figyelni, majd örömittasan veregetni a saját vállunkat, amikor felismerjük a (köz)szereplőket. Aki leleményes volt, már a mörcsöt is bezsákolhatta belőle. Legpacekabb viselet a szavazófülkében, ehhez kétség sem férhet.

A lemezen hét dal kapott helyet, ebből az első, a K-K-K afféle intró, ami statikus zörejjel átitatott archív hangfelvételek és szirénák egyvelege, kiváló megalapozása az eljövendő hat számnyi pofánbaszásnak. Emlékeztet a tavalyi The Southern Oracle-lemez zárótételére, a Heatseekerre. Apropó, TSO, lesz még róluk szó. Ezután bele is vágunk a nemváltásba, jön a Kormány és a Korrupt. Ezekre most nem térnék ki részletesebben, mind ismerjük, imádjuk őket, elsöprő erejű tételek, amiknek a szövegeit álmunkból felkeltve is, vasvillával/fáklyával a kezünkben tudjuk kántálni. Nagyon jó, hogy felkerültek az EP-re, ezek nélkül valószínűleg nem ütne akkorát, mint egy Kocsis Máté-nyilatkozat. Ez a két dal továbbá megalapozza a lemez egyik legnagyobb pikantériáját: minden dalban van közreműködő, méghozzá nem is akármilyenek. Ugye eddig Vörös András (Ørdøg), Jakab Zoli (Ghostchant, Bridge To Solace, stb.) és Senior Hal (Fish!) fajsúlyos vendégeskedéseit már ismertük, most pedig az “első” új tételben, a Koalícióban kapásból a már említett TSO énekese, Kókai Barni olyan sallert leránt, mint MZP a gyerekeinek. Ő és Bogyó (aka Lord BZB) kettőse talán az anyag “leghácébb” performanszát nyújtja, ami nagy szó, lévén hogy egy Liberal Youth-feldolgozás(!) is szerepel rajta. Barni (első) magyarul előadott acsarkodása pont olyan egyszeri és megismételhetetlen dolog, mint az, hogy Funktasztikus és Radnóti Zsuzsa (Hellfreaks) egymás után van jelen a Végletekben. Előbbi a tőle megszokott géppuska-sebességgel pörgeti a fagyott csirkefarhát szilárdságú rímeket, míg utóbbi szokatlan metalos screameket tol, amitől úgy pottyan le az állunk, mint brüsszeli kolbászfesztiválról kábóval iszkoló EP-képviselő az ereszcsatornán.

A már említett cover a Liberal’ 2004-es Mi vagyunk az ellenséged lemezének zárótétele, ami meglepően jól illeszkedik ebbe a koncepcióba is. Az pedig, hogy a szombathelyi hardcore-banda énekese, Berci is feltűnik a dalban, olyan stabil tényező, mint a kampányoló mini-szterelnök alatti szék. Az albumot záró Káosz egyszerre görbe tükör a rendszer, saját magunk és mindenki előtt, aki szerepet vállal így vagy úgy ebben az egész fostengerben. Egy keserédes tragikomédia, amiben Bölcsföldi Zoli (Glasskey, ex-Cadaveres) veszi kezelésbe a refréneket. Egészen hihetetlen, hogy egy ennyire bikás repertoár végén még mindig képesek a srácok emelni a tétet és olyan lezárást nyújtani a tapsolós, mindenkit(?) kórusban énekeltetős, hangszereket lehalkítós katarzisban, ami emlékeztet a legfontosabb dologra: együtt vagyunk ebben a szarban. Hidegrázós, mint a Kaleta böngészési előzményei. Ez A szavak ereje, még legalább annyi pozitív dolgot el lehetne mondani róla, mint amennyit a Megafon elherdál “tájékoztatásra”, de azt meghagyom a vasárnapi, családi ebédekre. Ja, még annyi, hogy a NER-es szóviccből egy is elég lett volna, ne koptassátok el.

Mi nem mondjuk meg, hova tedd az X-et, a Beerzebub srácai sem. Az pláne csak egy merő véletlen, hogy ez az EP pont a választások előtt jött ki. Viszont ha már így alakult, hallgasd meg (mert irtó fasza), dönts határozottan, fejezd be a fenyegető aurájú nyugdíjasokkal lefolytatott flame wart a Facebookon, emeld meg a hátsód és tégy a jövődért. Vagy a gyerekeid jövőjéért. Ahogy azt A szavak ereje is megfogalmazza, nem egymást kell utálni és megvetni, hanem azokat, akik több mint 30 év alatt ennyire szétzilálták az országot. Legyen az jobbos, balos, komcsi, náci, konzervatív, libsi, Fletó, Vitya, a lényegen nem változtat: mindenkinek vesznie kell, aki bármilyen mértékben is befolyásolni akarja a szabad élethez, szabad gondolkodáshoz és szabad akarathoz való jogod. Ne kúrd el, se kicsit, se nagyon! Na, megyek én is, szerintem már meg is érkezett a taxim. Hogy mi?! Én nem egy fekete Volgát rendeltem! Ti meg kik vagytok, srácok? Hé, mi ez az egész?! Mi a fa- 9/10