Szürkülettől pirkadatig – Devoid: Dusk

Tracklist:

1. Superior Arrogance
2. Just One Bullet
3. Gacy
4. Case Whore
5. Verdun
6. Worms in the Stomach
7. Burn Alive
8. 1000 Cuts
9. Hail the Oppression
10. Filth Slave

Műfaj: metalos hardcore, groove metal, thrash metal

Támpont: Omega Diatribe, Hatebreed, Sepultura

Hossz: 28 perc

Megjelenés: 2021. június 13.

Kiadó: Szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

Már rengeteg formában kitárgyaltuk itt a Nuskullnál, hogy a koronavírus-járvány miatt több kiheverhetetlen csapás sújtotta a zeneipart, ugyanakkor sok előadónak ezáltal rengeteg szabadidő állt rendelkezésére, amit mindenki a saját szájízének megfelelően használhatott fel. Én személy szerint jobban örültem az új anyagok megjelenésének, mint az újrakiadásoknak, újrafoltozásoknak, live sessionöknek. Ebből a szempontból a győri Devoid szinte túl is teljesített önmagán: a bemutatkozó, általunk is igencsak méltatott Fake Gleam lemezük a járvány elején debütált – ezt néhány, a korlátozások által nehezített fellépést leszámítva nem is igazán tudták “megjáratni” -, de villámsebességgel leszállították a folytatását, kicsivel több, mint egy év különbséggel. Az biztos, hogy az ambiciózus szónál az enciklopédiában találsz egy képet a fiúkról. Lássuk, milyen az, amikor valaki tesz a tendenciákra és bízik magában annyira, hogy nem csak megismétli a sikert, de túl is szárnyalja azt: ez a Dusk története.

Ahogy azt Waldmann Szilárd, a csapat frontembere többször is kijelentette, ő egy szociálisan érzékeny személy. Ezáltal nyilván a közösségi médiás felületekről ért ingerek is erőteljes érzelmeket tudnak kiváltani belőle. Tippelhetünk, hogy mi az, ami a leginkább körülvesz minket egy karantén idején. Talált, süllyedt. Persze a laikus azt mondaná erre, hogy nem muszáj regisztrálva lenni itt is, ott is, le lehet törölni magunkat és már meg is oldódtak a gondjaink. Igen ám, de próbáljon meg valaki – aki nem egy Mariana-árok mélységű underground pincebanda – 2021-ben mondjuk koncertet szervezni a csapatának közösségi platformok nélkül. Nem egyszerű, mint ahogy a folyamatos gyűlölködést elkerülni sem ezeken a felületeken. Ezeket az érzéseket veszi alapul a Dusk, a rommá filterezett valóság mögötti sivár, hanyatló társadalmat, amiben egy “bökd meg az ismerősödet” frázis teljesen más értelmet nyer egy pillangókéssel a zsebedben. A Devoid eddig sem a vidám előadásmódjáról volt híres, de ha lehetséges, most még keserűbb és dühösebb a zenéjük.

Ez talán a több tagcserének is köszönhető, vagy csak az alapvető globális lincshangulatnak, mindenesetre már a kezdő Superior Arrogance úgy indul, mintha Horváth Attila dobost egy kis kulccsal felhúzták és egy évig lekötözték volna, mert egészen elképesztő, mit üt a bőrökön. Természetesen a húros szekció – Macher Zoltán és Nyemcsek Csaba személyében – is hozza a kötelezőt a szaftos groove-okkal és riffekkel. Itt már hallható, hogy a Dusk jóval thrashesebb ízvilágot ad a fiúk alapvetően metalos hardcore receptjének, amire a lemez első single-je, a Just One Bullet még egy kis progos feltétet is rápakol. Ez a dal minden, ami miatt szeretjük a Devoidot, igazi mellkaspüfölő gonoszság, óriási kiállásokkal és egy akkora “blegh”-vel Szilárdtól, hogy Sam Cartert a Sea Shepherdnek kell kimentenie a tengerből, ahova szégyenében süllyedt. Nem árt megjegyezni, hogy Hájer Gergő (Omega Diatribe) és Tóth Balázs remek munkát végzett a felvételekkel, az anyag egyszerre makulátlan és húsbavágó, mint egy rozsdás láncfűrész. Ez a kissé leülősebb, témázgatósabb Case Whore-on vagy a sejtelmesen beinduló Worms in the Stomachon is hallatszik, ami a maga három és fél percével az album leghosszabb trekkje. De ha már legek, a 1000 Cuts sebessége a címéhez mérten felér ezer vágás három percbe sűrítésével, még úgy is, hogy a második perctől mázsás taposásba lassít.

Na de szinte már ide hallom a “mondjál már valamit a szólókról” kántálást. A szólók jók, sőt, nagyon is szépen vannak kivitelezve, egy szépséghibája van a dolognak: néha úgy éreztem, hogy csak azért vannak bizonyos helyekre bebiggyesztve, hogy ott lehessenek. Több dal (Hail the Oppression, Filth Slave) struktúrája sem követeli meg a jelenlétüket, kicsit olyan érzés, mintha a közönség kiszolgálása lenne az egyetlen céljuk, ami ironikus, hisz a zenekar pont ez a jelenség ellen szólal fel leginkább. Ettől ez még nem tekinthető porhintésnek, pláne nem hibának, inkább egy afféle szarkasztikus kis malőr, mint ahogy a híres festő, Bob Ross mondta. Apropó, festés, művészet, grafika: Sebő Krisztián (Shapefromhell) és Waldmann Boglárka keze nyomát dicséri a lenyűgöző borító és a dalokkal kapcsolatos egyéb vizuális megjelenések, amik még inkább ráerősítenek a tényre: a Dusk egy felső kategóriás anyag a maga tíz dalával és majdnem félórás játékidejével, amiből árad a megvetés, a gyűlölet és egy sanyarú jövő képe.

Ezzel szemben a Devoid jövője igazán derűs jövője lehet, ha a Dusk által bejáratott nyomvonalat követik. Hiába nem volt egy rossz anyag a Fake Gleam sem, a Dusk az elődje szinte minden gyengeségét kijavította, azok helyét új ötletekkel és megvalósításokkal töltötte fel. Bár már a Bipolaris-kritikám végén is ezt mondtam, a Devoid még annyira sem az az otthon, az ablakban merengve hallgatós zene, így alig várjuk, hogy elmúljon ez az egész, a fiúk pedig átütő erejükkel leigázhassák a klubokat, hogy ne maradjon utánuk semmi más, csak por és pernye. 8,5/10