New Found Glory – Radiosurgery

Ahogy a bevezetőben említettem a Radiosurgery igyekszik visszakanyarodni arra a bizonyos pátosszal szegélyezett útra, amelyen még jó egy évtizeddel ezelőtt jártak, közvetlen az egyéni hangkeresést követő, a Nothing Gold Can Stay után. Így a hangszerelés mellett visszatérnek az unalomig játszott témák, szerelem, csajok miegymás, amely manapság egyenlő a botrányosan rossz All Time Low gárdájának szintjével.  Így aki együtt élt a pop-punk utóbbi években tapasztalt egyre kifinomultabb (The Wonder Years, Fireworks) vonalával, annak mindenképpen egy nagyon paneles, ötlettelen és nagyon gyermeteg dalcsokorként jelentkezik a Radiosurgery a hallójárataiban, s ezt még az sem menti meg, hogy alapvetően nincs abban különösebb hiba, amit csinálnak. Itt bizony a szokásos New Found Glory színezetű dalok vannak Jordannel az élen, akinek a hangszínét még egyetlen férfitorok sem volt képes megismételni, plusz ezek a tételek keverednek az NFG által generált iskola hangulatával, stílusjegyeivel, amiket ők képesek a legmagasabb szinten játszani. Ami viszont a 2000-es évek elején a pop-punkot jelentette az most egy hangyányit megváltozott. Egyre dominánsabban jelentkeznek a precizitásra való törekvések, amihez társul az a tény, hogy többnyire eltűnt a hanyag akkordhasználat. Így az ezekre az elemekre való központosító törekvés minimálisra csökkent, s a műfaj progressziójában visszalépésként is illik elkönyvelni.

A lemez alapvető hibája pedig az, hogy egy Catalyst szintű lemez után három albummal képesek voltak egy szinttel lejjebb újjászületni és újragondolni azt, amit ők már egyszer forradalmasítottak és újragondoltak. Az eredménye ennek az lett, hogy a Radiosurgery könnyen elmehet a fülünk mellett, mert olyan érzésünk van, hogy már hallottuk az egészet, mikor hazafele sétáltunk egy walkmannel a zsebünkben. Ahogy megszólal a Radiosurgery, egyből olyan érzésünk lesz, hogy valami nincsen rendben. Egy rendkívül kiszámítható, önismétlő tételként teljes mértékben elmarad az eddigi lemezek felütésétől – még a Coming Home Oxygenjétől is -, s alapvetően hozza az akkordokra építkező panelsorozat monoton utóhatásait, nincsen meg benne az a fogósság, amelyre felkaphatjuk a fejünket. S ez nincs másként az album bevezetését szolgáló dalok esetében sem, egymás után érik egymást az önismétlő – már-már kívülről-belülről ismert – dallamok sorozata. Így alapjáraton olyan ötletes összkép sem alakul ki a dalok folyamában, amelyre bátran csettintethetnénk, pedig a New Found Gloryra mindig is jellemző volt a rendkívül intenzív és remek albumkezdet. Az Anthem For The Unwanted, Drill It In My Brain párosából bármely alkalmasabb lett volna a Radiosurgery bevezetésére annak ellenére, hogy nagyon közepes dalok, s ha szcéna jelenlegi állását tekintem még annál is egy fokkal gyengébbek hála az idei nagyon erős megjelenéseknek. A Summer Fling, Don’t Need Anythingig sorban érkeznek a gyermeteg és érdektelen tételek olyan meghasonlásokkal, amelyek az All Time Low utáni pop-punk haláljárást idézik, így nagyon sokat kell böjtölnünk, amire felszólal a fent említett tétel, annak feszes tempójával, ragadós dallamvilágával. A dalcsokor második felére feljavul a helyzet, mert megjelennek a tompított húrhasználatokkal való nyújtogatások, az NFG-re jellemző egységes – elsősorban középtempóban szendergő – ritmusszekció stílusjegyei, valamint a jobban felépített dalszerkezetek aránylag kellemes használata. Így valamennyire fellélegezhetünk az olyan dalok tudatában, mint a Caught In The Act, valamint a Map of Your Body, de még így is nagyon kesernyés a szájíz, mert ezek a dalok sem képesek azt a hangulatot visszaadni, amelyre a New Found Glory képes volt egy évtizeddel ezelőtt, amikor megjelentek a köztudatban ennek a képletnek egy precízebb változatával.

Én nagyon nagy csalódásként éltem meg ezt a lemezt, noha próbálom a lelkem mélyén értékelni azt az akaratot, amely a gyökerekhez való visszanyúlásban testesül meg. A New Foung Glory természetesen alapzenekar a műfaján belül, de egyre inkább érződik, hogy a névből már nem lehet megélni, kell hozzá az a bizonyos, amit úgy hívunk, hogy tartalom. Sajnos a Radiosurgery kínosan ragaszkodik a régmúlt sikereinek butított verziójához, amely természetesen kezet foghat a pop-punk kialakulásában résztvevő bandák zenei összképével, de 2011-ben ez már nagyon kevés. Sajnos minekünk hallgatóknak azonosulnunk kell egy minőség tekintetében egyre negatívabb irányt vevő tendenciához, amely a műfaj nagyjait illeti. Hallgassatok inkább sok-sok The Wonder Yearst, The Story So Fart, meg Fireworksöt, ezekben a bandákban leledzik jelenleg a pop-punk igazi ereje!

4,5/10