Mestis – Basal Ganglia

Javier hangszeres tudását badarság lenne megkérdőjelezni, hiszen kevés olyan ember él rajta kívül a Föld kerekén, aki képes teljes mértékben kiegészíteni Tosin Abasit agyszüleményeinek megelevenítése közben. Nem lehet meglepő dolog tehát, hogy az együtt lehúzott évek hatása helyenként erősen érződik az anyagon, de mégis képes valami egyedivel is szolgálni eközben. Hiába hasonlít olykor kísértetiesen egy-egy gitártéma az Animals As Leaders taktusaira, mindezt sikerült felruházni olyan egyedi hangulattal, ami mindeközben megkülönbözteti a Basal Gangliat attól. A feljátszott témák ötletesek, és persze technikásnak mondhatóak – mégis minden eleme gyorsan befogadható, sőt szerethető, köszönhetően a már említett hangulatnak. Némelyik téma már-már könnyfakasztóan gyönyörűre sikerült. Jelen esetben szó sincs djent jellemvonásokról, sőt talán mondhatom; még a metált is messze sikerült elkerülni. Dallamos futamok, jazzel bőven átitatott akkordjáték, a súlyosabb részeknél mindez progresszív rockkal tálalva. Az albumon két nagyobb kaliberű tétel szerepel, az egyik a nyitó ’Te Mato’, a másik pedig a ’Menta’ névre hallgat. Ezen kívül még három rövidebb, átvezetőként funkcionáló szám is helyet kapott. A záró ’Luz y Ciero’ című szerzemény telitalálat, annyi érzelem és lélek szorult ebbe az alig kevesebb, mint két percbe, amit valószínűleg még maga Tosin Abasi is megirigyelne – mi pedig ennek hatására ismét kénytelenek vagyunk a korong elejére ugrani. Viszont emiatt a feldarabolt szerkezet miatt zeneileg kevésbé érződik az a kohézió, ami mondjuk a hangulat esetében érvényes. Az egyetlen, és legfájóbb fájó pont minden bizonnyal a lemez rövidsége, mindössze negyedórányi anyagot sikerült felpakolni rá, öt szerzeményre lebontva. Így persze esély sincs arra, hogy unalomba fulladjon a dolog – a kellemes témák mellett erre amúgy sincs sok lehetőség –, de valahogy mégis olyan érzés marad az emberben, hogy többet szeretne. Remélhetőleg nem kell hosszú éveket várnunk arra, hogy Javier visszatérjen a Mestis „kötelékébe” és továbbvigye elképzeléseit, a bemutatkozás alapján ezzel mindenképpen jól járnánk. A hangzás, ahogy egy ilyen kaliberű zenésztől elvárható, rendben van, a gitár tiszta témáinak hangszíne a legjobbak között van – ráadásul a keverésért, valamint hangzás végső beállításáért is Javier felelt. A dobprogramozásban a Matt Garstka sietett a segítségére, de Hector Barez és David Stout nevét is meg kell említeni, akik tovább színesítették hozzájárulásukkal a korongot – utóbbi például a metálra hangolt füleknek rendkívül szokatlan harsonával.

Javier Reyes megmutatta, hogy egyedül is képes maradandót alkotni. Remélhetőleg ennek hatására többen meglátják benne is azt a tömény tehetséget, melyet kollégájában már felfedezhettek – azonban itt a virtuóz témákat sokkal inkább maga alá rendelte a hangulat. Színtiszta, szívből jövő zene, melyet rövidsége ellenére is vétek lenne bárkinek kihagynia az életéből. 8.5/10