Megmutatjuk, mennyire nem tudsz gitározni!

Az egészben az a legnehezebb, hogy szavak nélkül, csupán a hangok segítségével kell megteremteni a dalrészletek, vagy éppen a számok közötti nélkülözhetetlen kohéziót. Néhány énektéma és jól megírt szöveg sokkal erősebb köteléket képes kialakítani a zenészek és a hallgatótábor között, ilyen esetben viszont nélkülük kell boldogulniuk. Át kell járja egy sajátos hangulat, egy olyan atmoszféra, amely beszippantja az embert és ráveszi arra, kellő odafigyeléssel hallgassa végig az anyagot. Persze a fentebb említett technikázással minden gödörből ki lehet farolni, de általában csak addig, hogy egy kevésbé mélyebbe érkezzünk. Az ilyen lemezek többnyire azok számára íródnak, akik maguk is zenélnek, vagy mélyebb vonzalmat táplálnak a téma iránt. Még a legnagyobb zenészeknek sincs könnyű dolguk ezen a téren, kevés olyan csapat aktív, akik még nem tudtak mellélőni valamivel. Az Animals As Leaders vajon ide sorolható?

TOSIN ABASI

A modern Steve Vai, aki miatt mindenki eldobja hathúros hangszerét, akinek játékára milliók kíváncsiak, és milliókra van hatással. Ezeknél még sokkal durvább kijelentéseket is olvashatunk az Animals As Leaders mögött álló úriemberről, de a legjobb az, mindnek van valamekkora valóságalapja. Már a Refluxban eltöltött évei alatt feltűnt az őt körülvevő zenészeknek, mennyivel jobban használja hangszerét, mint bárki más a világon – most az ötéves ázsiai kissrácoktól tekintsünk el, ők úgy is 24 órán belül eljátsszák a hamarosan bemutatásra kerülő új lemez bármely tételét, ettől meg persze mindenkinek elmegy az életkedve. Tosin Abasi is mesterien képes arról meggyőzni bárkit, hogy tegye le a hangszerét, és inkább sakkbábu-polírozóként folytassa pályafutását. A kitartóbb gitárosok számára viszont inkább követendő példaként, elapadhatatlan inspirációforrásként szolgál. A Prosthetic Records már a kései Refluxos években felkínálta egy saját szólólemez elkészítésének lehetőségét, ám Tosin úgy érezte még nem áll készen. Ezért inkább lehúzott egy évet az atlantai zeneiskolában, majd tökélyre fejlesztett képességeinek birtokában most ő kereste fel a kiadót, áll-e még az ajánlat. A Prosthetic Records szakemberei továbbra is bíztak abban a megérzésükben, hogy ebből bizony valami egészen jelentős dolog is kisülhet, így egyből igent mondtak. Ma már egy egész iparág élvezi ennek az ígéretes befektetésnek a gyümölcsét. Tosin Abasi a kortárs gitáros szféra egyik legfontosabb alakja, minden alkalommal a tökéletességre és az új technikák bevezetésére törekszik. Egyértelmű, hogy az Animals As Leaders elsősorban a gitárosok megkerülhetetlen bástyája.

JAVIER REYES

A gitárosok megkerülhetetlen bástyája, de vajon hányan tudják megnevezni a valódi zenekarrá fejlődött projekt ritmusgitárosát? Ő Javier Reyes, a hánytatott sorsú medve, aki a csapat pótolhatatlan alapköve, magabiztos ritmusszolgáltatója. Az első lemezen játéka igaz még nem volt hallható, azonban a koncerteken és az azt követő anyagokon mind egyre nagyobb szerephez jutott. 2012-ben egy saját szólólemezzel is jelentkezett, amiről természetesen annak idején mi is írtunk: itt a technikázás háttérbe szorult, s az anyazenekarban kevésbé kibontható ötleteiből épített fel egy hibátlan hangulatú kislemezt. A Basal Ganglia azonban valamilyen rejtélyes oknál fogva elkerülte a legtöbb ember figyelmét. A T.R.A.M. már szerencsésebbnek tekinthető ilyen szempontból, na meg ott van még mellette Tosin Abasi, Adrian Terrazas (The Mars Volta) és Eric Moore (Suicidal Tendencies, Infectious Grooves) is, akiknek köszönhetően sokkal inkább megragadt az emlékeinkben a projekt. Javier persze tipikusan olyan zenész, aki élvezi azt, amit csinál; nem a hírnév vagy az elismerés-szomj hajtja, eddig a háttérben is teljes életet tudott élni. A kulcsszó eddig, az új Animals As Leaders lemezen több dalban is társzerző volt, a ’Nephele’ című záró tételt például egy az egyben Javier írta, de az ’Another Year’ lead részeiért is ő tehető felelőssé.

MATT GARSTKA

A csapat első dobosa valójában már nem is dobos, és dobverő helyett egy egeret és egy Mac gépet használt. Misha Mansoor ennek ellenére remek munkát végzett, az általa kitalált témák egy valódi mozgalmat és rengeteg dobost neveltek ki. Matt Halpern is itt kezdte a pályafutását, hogy később az egyik legismertebb zenekar legismertebb dobosa legyen – talán egy kissé túl ismert is. Ezt nem csak az irigy énem mondatja velem, sokkal inkább az a tény, hogy csak az Animals As Leadersben őt követő zenészek ismertsége egy jól viselkedő sorozathoz hasonlóan szigorúan monoton csökken. Navene Koperweis még úgy-ahogy mindenkinek megvan: sajátos jellemvonásaival jól beleillett a zenekarba, de az előző nagylemezt követően jobbnak látta, ha inkább egy saját projektbe fekteti az energiát – igen ő az, aki elment dubstepet játszani, a bénája. A The Joy Of Motion elektronikus részeiért egyébként nála érdemes kopogtatni. Távozása sokakat mélyen érintett, ám így itt van nekünk Matt Garstka, aki talán jobb dobos, mint két elődje együttvéve. Ez persze nem meglepő, hiszen a világhírű Berklee felsőfokú képzésén végzett, ami kétségkívül jó előjelnek számít, de azzal, amit az új lemezen lerakott az asztalra, garantáltan belopja magát mindenkinek a szívébe.

AZ EDDIGI ANYAGOK

Milyen kritika már ez, egy csomót kellett olvasni, és még nem derült ki, hogy érdemes-e meghallgatni ezt a nyamvadt lemezt? Ezért nézzünk is rá a korábbi korongokra, csak hogy mindenki kellően képbe kerüljön, mielőtt pontszámmal illetné a The Joy Of Motiont. A bemutatkozást sokan a mai napig az egész Animals As Leaders jelenség legfontosabb pillanataként tartják számon, és nem is tévednek olyan hatalmasat. Tipikusan olyan első lemez, ami minden kétkedőt elhallgatatott, a semmiből előtörve eltalálta a helyes arányokat, hallgatható és izgalmas számokat tartalmaz; na meg persze olyan technikás gitárjátékot, amivel a kevésbé szerencsés emberek, mint a cikk írója is, évek óta küzdenek esténként otthon, abban bízva egy nap talán menni fog. A később kiadásra került ‘Wave of Babies‘ alapján úgy tűnt képesek tartani egy állandó színvonalat, minden benne volt, amit korábban megszerettük. A második lemezt már szándékosan úgy igyekeztek megírni, hogy egy valódi banda benyomását keltse az anyag. Azonban lehet éppen ez a görcsös kényszer vezetett a végeredmény vegyes fogadtatásához. Túl sterilen, túl üresen szólt az egész, a korábban megszeretett hangulat is megváltozott. Persze rossznak még így sem lehetett nevezni, ráadásul, akit a felvonultatott új technikák érdekeltek, hónapokon keresztül elvolt a hallottak megértésével és befogadásával. Az eltelt évek során még a második lemez kritikusaihoz is hozzá-hozzánőtt a Weightless súlytalansága, ám a szíve mélyén mindenki arra vágyott, hogy kanyarodjanak vissza a bemutatkozás megoldásaihoz.  Tosin Abasi nemrég a Guitar World mellékletén gitározott, ahol Misha Mansoor oldalán két meglehetősen érdekes, túlnyomórészt djenttel teli szerzeményt adott ki. Ezt sokan egyfajta jelként fogták fel: visszatérnek a gyökereikhez! Az már más kérdés, hogy mások inkább abban reménykedtek, ennyire azért csak nem butítják le a lemezt.

A MOZGÁS ÖRÖME

Az új lemez leginkább úgy írható le, mint a bemutatkozás és a Weightless közös gyermeke – ismerős, mégis tartogat friss meglepetéseket. A hangzás egyszerűen hibátlan. Sajnos nagyon hamar felkerült az internet sötétebb területeire, de még az ugrálások és az alacsony minőség ellenére is érződött a megszólalás roppant súlya. A bemutatkozás hangzásához sokkal közelebb kerültek, mint a második korong laboratóriumi, túlságosan is steril közegéhez. Míg annak idején Navene vállalta magára a hangmérnöki feladatokat, most Misha és Nolly (ő játszotta fel egyébként a basszustémákat is) közös projektje, a Top Secret Audio felelős a The Joy Of Motion hangzásvilágáért. A Periphery gitárosa egyébként már hónapokkal a stúdiózás előtt Tosin mellé szegődött, összesen hét szerzeményhez van tényleges köze. Ez egyébként nagyon erősen érződik, ismét. A második albumon a minőségi djent szinte teljesen kihalt, most viszont újra előkerülnek az összetett ritmusok, a súlyos riffek, és az egész lemezt végigkísérik. Lesznek, akik szerint túlságosan is elmentek ebbe az irányba, de összességében ez inkább üdvözítő, hiszen jól működő és szerethető témák ezek. A hangzás mellett az egységes atmoszféra is visszatért, amivel ügyesen egy jól érezhető mederben tartják a lemezt, sajátos hangulatot generálva. Bármely számra is bök rá az ember, néhány másodperc alatt megállapítható, hogy ez bizony a The Joy Of Motion egyik szerzeménye.

Az Animals As Leaders mögött álló zseniális zenészekről külön bekezdések születtek, annál többet nem is érdemes ide írni. Mesterien kezelik a hangszereiket, valószínűleg a legjobbak között érdemes számon tartani őket. Az egyik nagy célkitűzés az volt, hogy ne tipikus szólóprojektként, hanem zenekarként íródjon és működjön az új anyag. Ezt eddig talán most sikerült a legjobban kivitelezni. Nem is csak azért, mert ez alkalommal Tosin Abasi már csak egy volt az alkotó zenészek közül, hanem mert minden eddiginél jobban kiegészítik egymást a hangszerek. Sokkal kiegyensúlyozottabb, a hangsúly a szólókról átkerült a feljátszott riffekre és a hangulatkeltő lead-témákra. Így is rengeteg összetett megoldást kapunk, hangulatos szólókat, valamint eljátszhatatlannak tűnő témákat – de az összkép mégis sokkal egységesebb. Persze az első néhány hallgatás semmire sem elegendő, akkora adagot kap az ember, hogy ekkor még talán nem is gondolná, ebből néhány nap múlva mekkora nagy szerelem lesz. Ha viszont megadja magát, és kitárulnak a kapuk nehezen fog kikerülni a lejátszóból. A második nagylemez rengeteg új technikát hozott magával, helyenként érezhetően azok demonstrálásáról volt szó, mintsem valódi tételekről. A legnagyobb előrelépés a számok vonalvezetésén érződik. Ez már nem egy erőfitogtatásra íródott korong, hanem egy rendkívül képzett zenészekből álló zenekar munkája. Az egész lendületes, folyékony és érezhetően mentes minden felesleges sallangtól – mintha a világ legtermészetesebb és legkönnyebb dolga lenne összehozni egy ilyet.

Ha gitározol, akkor azért, ha más hangszeren játszol, akkor azért; ha szeretnél komplex ötleteket hallani, akkor azért, ha kíváncsi vagy, hogy lehet egy majd egy órás instrumentális lemez érdekes, akkor azért. Az Animals As Leaders megcsinálta 2014 egyik legerősebb anyagát, amivel minden bizonnyal sok év végi toplistára megváltották a jegyüket. Instrumentális zenét csinálni lehet, hogy nehéz, lehet, hogy könnyű, de a The Joy Of Motion mentes mindennemű erőlködéstől. 9/10