2022. szeptember 27.
Mi sem bizonyíthatná jobban az ősz beköszöntét az egyre rövidülő nappalok és hűvösebb reggelek mellett, mint a szeptemberi brutális mennyiségű lemezmegjelenés? Igen, véget ért az uborkaszezon, és ha a hónap első hete nem is, a rákövetkező péntek már alaposan elárasztott minket jobbnál-jobb kiadványokkal. Hiába van már csak három hónap vissza az évből, a java még csak most jön: rengeteg műfaj és stílus képviselői teszik elviselhetőbbé a nyár elmúlása okozta letargiát, alighanem ezek közül is kiemelkedik a death metal – illetve az azt ilyen-olyan irányból megközelítő bandák újdonságai. Ki is választottam három elég erős (és egymástól jócskán eltérő) megjelenést a zsánerből, és röviden át is futjuk őket, hiszen mi mással lehetne jobban berúgni az őszi idényt, mint pár kriptaszagú hupákolással?!
Kiadó: Napalm Records
Hossz: 45 perc
Támpont: Morbid Angel, Obituary, Hypocrisy
Gyűjtésünk első alanya kapásból a legkorosabb is. A Bloodbath a maga 24 évével szép karriert tudhat magáénak, és a fásultságnak még csak nyomát se lehet felfedezni. Mondjuk ebben közrejátszhat az is, hogy húsz év alatt a hatodik lemezüket adták ki Survival of the Sickest címmel, illetve, hogy “másodállásban” olyan zenekarok (ex-)tagjai alkotják a lineupot, mint a Paradise Lost, a Katatonia vagy az Opeth. Ilyen patinás renoméval nehéz lenne szart kiadni, és ez nem is történik meg. A Survival’ egy pillanatig se hordozza magán az “anyazenekarok” jegyeit, igazi hamisítatlan, kompromisszummentes old school death metalt tol inkább az agyas tekerések helyett. Itt egy kis blackes riffelde, ott egy géppuska dobolás, és meg is érkeztünk a rothadó holttest-kánaánba. A lemezt még nívós vendégek is színesítik olyan bandákból, mint a Napalm Death vagy a Gorguts, úgyhogy tényleg egy top tier gyülekezetről van itt szó. Az az igazság, hogy nem igazán lehet mibe belekötni, a hangzás egyszerűen patika, nem kristálytiszta, de ennyi pókháló pont belefér az avas félhomályba. A zenészek mind maximális fordulatszámon teljesítenek, sokan eddig nem látott oldalukat mutatják meg, a játékidő meg aztán tényleg pont optimális a maga közel 45 percével és 11 dalával. Kár is tovább nyújtani a véres tésztát: ha éled a tuskó egyszerű, mégis kiválóan előadott death metalt, akkor a Bloodbathnél keresve se találsz jobbat idén. Erre már önmagában garancia az Affliction of Extinction című darab. 9/10
Kiadó: Nuclear Blast Records
Hossz: 52 perc
Támpont: Rivers of Nihil, Irreversible Mechanism, Burial in the Sky
Valószínűleg válogatásunk leginkább “lakossági” zenéjét a kaliforniai Fallujah szállítja. Nos, ez senkit ne tévesszen meg, ezalatt nagyjából azt értem, hogy az alapvetően technikás death futamokat hogyan lehet feldobni agyas és progos témákkal, illetve itt-ott pusztán az ízvilág kedvéért beleszőtt ‘core-légkörrel, bevonzva így egy jóval nagyobb hallgatói réteget. A három évvel ezelőtti, kissé túlságosan is kísérletezősre sikeredett Undying Light után a zenekar rajongói és követői fellélegezhetnek, ugyanis az Empyrean pontosan azt szállítja, amiért oly sokan imádják a bandát: cséplőgép riffek, gigászi szólók és a káoszt átszövő, időnként dallamos ének. Nem sok, pont optimális. Ehhez az összképhez mondjuk nagyban hozzájárult az idén csatlakozó Kyle Schaefer az énekesi poszton, illetve a bőgős Evan Brewer, aki már olyan bandákban pengette a tökig hangolt G-ket, mint a The Faceless, az Entheos vagy épp az Animosity. Persze a kiváló zenészek jelenléte még nem feltétlen egyenes út a sikerhez, de szerencsére a hangzás is makulátlan és az olyan pengén megírt darabok, mint a Radiant Ascension, a Soulbreaker, vagy a zenekar munkásságának talán legjobban sikerült tétele, az Into the Eventide, szinte az egekig emelik a lemezt. Sajnos a több mint 50 perc itt is érződik, de az összefolyó vágtákból kellemesen felráz a lezárás előtt teljesen instrumentális Celestial Resonance. Az Empyrean bemutatta, hogyan kell visszakormányozni a szakadék felé tartó turnébuszt és leszállítani 2022 egyik legjobb tech-death lemezét. Ha kezdő vagy a Fallujah világában, egy pillanatig se félj ezzel kezdeni a sort. 8,5/10
Kiadó: Metal Blade Records
Hossz: 45 perc
Támpont: Goatwhore, Artificial Brain, Archspire
A kevesebb néha több – szokták mondani szerény barátaink. Nos, ez a Revocation legújabb, szám szerint nyolcadik lemezére, a Netherheavenre is határozottan igaz. David Davidsonék (nem tudom nem imádni a bácsi nevét) tech death/thrash csörtéje ezúttal egy jóval homogénebb irányt vett, nincsenek rajta nagy, a teljes egésztől elütő meglepetések, cserébe az egész album annyira egyben van, mint az ablakkeretet tartó gitt. A kilenc dalnak eszeveszett húzása van, köszönhetően a bika hangzásnak, hiába, a Bogren Művekben ezúttal sincs egyszerűen kivetnivaló. Az album legérdekesebb darabjai kétségkívül a középmezőnyben helyezkednek el: az olyanok, mint a Strange and Eternal a meglepő, tisztába hajló vokáljával, vagy a teljesen lecsillapodó, egy pillanatra mindössze pár hangot pengető Galleries of Morbid Artistry, mind a nyakunknál fogva csípnek belénk és cipelnek minket végig a kiadványon, mint vadmacska a kölykét. Természetesen vétek lenne kihagyni a lemezt záró Re-Crucified-ot az epikus pillanatok közül, ami valószínűleg a TBDM Trevorjának egyik utolsó hallható közreműködése, illetve még a (death) metal-világ másik cukipofája, Corpsegrinder szereplése is igen különlegessé teszi a darabot. Tökéletes lezárása egy példaértékű lemeznek, ami nem mellesleg egy gyönyörű borítót is kapott. A Netherheavenről lerí a profizmus, és az egyik legstabilabb állapotában mutatja be a bostoni triót. Túlzás nélkül kötelező hallgatnivaló bárkinek, aki valamennyire is magáénak érzi a halálfém ezen leágazásait. 9,5/10
