For Today – Immortal

A breakdown pusztító erejét felhasználva alkották meg az Ekklesia-Portraits-Breaker hármast, amik évente kerültek kiadásra, így az Immortal az első olyan anyaguk, ami fölött majd’ két évet ülhettek, mégha ehhez a zenéhez ez a két év egy kicsit sok is. Ezzel el is lőttem arra a kérdésre a választ, hogy változott-e valamit a zene az előző anyagokhoz képest: laikus fülek számára semmiképp, de még az ős-For Today rajongók sem fognak „ez már nem az, amiért megszerettem őket” felkiáltásokkal nosztalgiaestet tartani. Egy nagyon lassan csiszolódó gyémántra hasonlít a banda, hiszen mindentől függetlenül képesek lemezről-lemezre épp annyit fejlődni, hogy két egymás utáni albumot hallgatva ne halljunk túl nagy különbséget, azonban ha egy régebbi anyagukkal hasonlítjuk össze, máris érezzük azt a fejlődést, amit minden együttes behazudik az interjúiban. Erre a legjobb példa a hangzás, hiszen az Ekklesia alapból kellemes megszólalása a Breaker betonszaggató döngöléséhez képest csak egy langyos nyári szellő, az Immortalon pedig végre megoldották azt is, hogy a nagyobb „durrantásoknál” ne recsegjenek be a felső tartományok. Ez persze nem feltétlen az ő érdemük, hanem a hangtechnikusé, de számtalan ilyen apróság miatt lesz egyre jobb és jobb a For Today. Apropó, durrantások: a banda védjegyévé váló iszonyatos basszuskiemelések még mindig elképesztően jól működnek. Az első lemezen még nem annyira erőltették, azonban az utóbbi anyagokon már előtérbe lettek helyezve, nem véletlenül: iszonyatos energiát tudnak adni a daloknak ezek a jól elhelyezett dörrenések, amik az egekig emelik az ember pulzusát egy gyilkos breakdown kíséretében. Emellett a Breakeren sikeresen alkalmazott hangulatos átvezetőket is sikerült átmenteni egy intró és egy interlude képében, de ezek is jócskán hozzáadnak a zenei élményhez.

A másfél perces The King úgy tornázza fel az ember vérnyomását a lemez elején, és készíti elő a már jó ideje leleplezett Fearless-t, hogy az első breakdown érkezésére a szemünk már vérben forogjon, a nyakunk pedig készen arra, hogy meghaljon a dicső ügyért. Belül szinte könyörög a testünk azért a számtalan breakdownért, amivel szégyen nélkül telepakolták a lemezt For Todayék. A szemem előtt a basszusért könyörgő diszkós arcok, és a vigyorgó DJ képe sejlik fel, aki elégedett tekintettel nyugtázza az extázisban vonagló közönséget. Azon kevés bandák közé tartoznak, akik a követhetetlenül sok kiállást is úgy tudják csűrni-csavarni intenzitásban és ütemben, hogy ne legyen elegünk belőle a lemez végére. De mire erre a következtetésre eljutunk már fel is csendül a gyönyörű vonósokkal megtámogatott átvezető, a The Call, amely után a Foundation című nóta a banda eddig kevésbé ismert oldalát is megmutatja: olyan feszített tempós szólókkal és riffekkel tarkított dalt kapunk, ami óriási energiát tud adni az embernek. A háttérben megbúvó dallamos vokál is remek támogatást ad a dalnak, ha a jövőben ezt az irányt szeretnék követni, egy rossz szavunk nem lehet rájuk. Hogy a szám okozta katarzis miatt ne érezzük a lemez hátralevő részét gyengébbnek, a nyolcadik számtól megindulnak a vendégénekesek is szép sorban, méghozzá nem kisebb nevekkel, mint Tommy Green (Sleeping Giant), Jake Luhrs (August Burns Red) vagy épp Sonny Sandoval (P.O.D). Talán a lemez végére elfért volna egy lassabb tétel is, de így sem lehet panaszunk a My Confession képében megnyilvánuló zárással.

Az evangélium halhatatlanságát körüljáró albumkoncepció és úgy általában a For Today dalszövegei még mindig az egyik legnyíltabbak, amiket magát kereszténynek valló bandánál láttam, Mattie pedig nem szégyell élő közönség előtt is hitéről beszélni. Ez persze sokakban ellenszenvet válthat ki, abban viszont megerősíthet, hogy ha a zenei alapok az épp futó trendeket követik is, a banda őszintesége megkérdőjelezhetetlen. Ezzel együtt pedig az is, hogy a For Today még mindig képtelen hibázni. Hiába a sablonokra épített zenei alap, a kevés kiugró pillanat, mégis élvezet hallgatni és hagyni, hogy a lemezt körülvevő iszonyatos energia minket is átjárjon. Az Immortal tehát limitált zenei forrásból dolgozik, de abból kihozta a legtöbbet,  és talán azt is elhiteti velünk, hogy még azon sem fogunk bánkódni, ha a következő lemez is ilyen lesz.

7,5/10