Böngészési előzmények törlése – Kytaro: Temporary Internet Files

Pseudo-exotic pysch-math. Ízlelgessük ezt egy kicsit, annyira páratlan stílusleírás. Ezzel jellemzi magát és ebben a sportágban jeleskedik igazán a budapesti instrumentális trió, a Kytaro, és ha már sportos hasonlatokkal élünk, akkor a zenekar ezt simán NB1-es szinten űzi. De mitől lesz egy instrumentális projekt jobb a másiknál, vagy csak egyszerűen jobb, mint az éneklős, üzenetorientált társai? A válasz az aprócska részletekben rejlik, amit ez a három ember olyan mérnöki precizitással konvertál át egyesekre és nullákra, hogy azt egyszerűen nem lehet nem intenzív bólogatással fogadni. A csapat második kiadványa, egyben első nagylemeze, a Temporary Internet Files fél órában mutatja be nekünk, hogy az ember és a világháló kapcsolata mennyire szerteágazó, és talán nem is azok az alá-, illetve fölérendelt szerepek, amiket elsőre sejtenénk.

Dexter, a gitáros nyilatkozta egy interjúban, hogy az album neve onnan jött (előbb, mint a megírt anyag), hogy kiskorában rátalált az unokabátyja gépén a Temporary Internet Files mappára, ami tele volt pucér csajok képeivel azokról az oldalakról, ahol a bátyus előtte járt. Ennyi a sztori, tiszta sor, ellenben ha kellő köntöst adsz a már meglévő alaphelyzetre, miszerint a mai pc-világ már pont annyira érzékeny az internet bármelyik szegmensére, mint egy rosszul elsült Mórickás viccre, akkor ott van az átvitt értelmek legnagyobb fegyvere a kezedben: “Ez a lemez társadalomkritika”. Ez teszi széppé az instrumentális zenét, a korlátok nélküli történetalkotás. A közös NuSkull chatben vagy kéthetente rácsodálkozok arra, hogy mennyi pusztán hangszerekre korlátozódó formáció van kis hazánkban. Nem szeretnek az emberek énekelni? Aztán mindig rájövök, hogy a zenével próbálnak az előadók egy olyan mentális függetlenséget átadni, ami az elménkben összpontosulva elfeledteti velünk (egy kis időre) a fizikai valónk csökkenő szabadságérzetét. Mellesleg semmi bajom az instrumentális zenével, például az egyik kedvenc bandám a Maybeshewill.

A Kytaro három zenésze olyan aktív és kevésbé aktív bandákból toborozódott össze, mint a Sonya, az Oaken, a Wasted Struggle, a duna és a Kloggs, így mondhatjuk, hogy egy igazi underground szupergruppról is beszélhetünk akár. Mivel a három tag pedig elfoglalja a gitár, a dob és a szinti pozíciókat, így marad nekik az audiovizuális történetvezetés. Ha pedig már vizualitás: te magasságos kukáshorror! Ez a csapat valami elképesztően ízlésesen keveri a gyomorforgató, absztrakt avantgárdot a letisztult, modern minimalizmussal. A fotók, a közösségi médiás posztok, az élő felvételek, na meg a minőségbeli Himalája legmagasabb csúcsa: a videoklipek. Minden darab egy túlzás nélküli mestermű. Amikor három éve szembejött velem a Kryptogyros, az első reakcióm az volt: “ez mégis mi a lófasz volt?”, a második pedig az: “és miért imádom ennyire?”. Természetesen a Temporary’-re is maradt még az innovációból, mind a Non-Binary, mind pedig a Browser History videói párjukat ritkítják nem csak látványban, de minden más aspektusukban is. Ráadásképp, ha nem számítjuk az intrót, akkor a két klipes dal közre is fogja az album egészét, kimaxolva ezzel az OCD treatünket.

Na de mit érne a látvány megfelelő zenei aláfestés nélkül? Számomra a lemez egyik csúcspontja mindjárt a második dal, a Non-Binary, ami – amellett, hogy klippel együtt parádés csak igazán – nagyon eklektikusan épít fel egyfajta magasztos képet, hogy aztán fél perc után átváltson egy technikás, matekos, szintén építkező témavezetésre. A dal folyamatosan lépeget felfelé, amit Gerda dinamikus szintiszólamai és Lali olykor sejtelmes, máskor lendülettől duzzadó dobolása csak még izgalmasabbá tesz. Aztán visszatér az egész a kezdetekhez végkifejlet nélkül, a zenekar imádja ezeket a keretes szerkezetekből fakadó pozicionálásokat. Kiemelném még a Kazuart, ahol a hiányzó (nekem ugyan nem) bőgőt olyan pazarul helyettesíti a prüntyögés, hogy az szinte könnyeket csal a hallójáratomba(?). Muszáj megemlíteni még a Sansevieria ízléses keleti dallamait, amitől a hallgató könnyedén egy Cyberpunk ezeregyéjszaka meséibe képzelheti magát. Kicsit elbírtam volna még az albumon több olyan zúzást, mint amiktől alkalomadtán lemálik az arcunk az Agoraphobiában vagy a Mastalgiában, főleg, hogy a lemez második felén jobban eluralkodik az elektronika. Nyilván ez most úgy hangzik, mintha egy vérmetalos írta volna, de mindenkit megnyugtathatok: én pont annyira befogadtam a Temporary Internet Filest, mint amennyire ő befogadott engem.

A Kytaro kétségtelenül ma Magyarország egyik legérdekesebb formációja. Nem lehet rájuk elég figyelmet szentelni, minden megmozdulásuk a magas szintű precizitás csimborasszója, és ember nem írt még így zenét egy pókhálós mappában talált poreszről. Ahogy Dexter agyát felrobbantotta akkor a felfedezés, úgy robbant minket fel a Kytaro újra és újra, minden klipjüknél, minden koncertjükön, minden újbóli albumhallgatásnál. Ennyi voltam mára, és ne feledjétek törölni a böngészési előzményeket! 9/10