Az álmatlanság felemészt – Satelles: 3AM Confessions

Tracklist:

1. The Unsung Victim
2. Skeleton Dance
3. Sleeping With Ghosts
4. Pale Grey Weight
5. Copper and Rust
6. The Dividing Line
7. History Prevails
8. The Fall of Common Sense
9. Our Father, Premonition
10. Az adás megszakad

Műfaj: dallamos hardcore, hardcore punk, poszt-hardcore

Támpont: Modern Life Is War, Life Long Tragedy, More Than Life

Hossz: 36 perc

Megjelenés: 2021. augusztus 27.

Kiadó: Pongo Pongo Collective

Webcím: Ugrás a weboldalra

Napjaink Magyarországa egy csatatér. Küszöbön a 2022-es országgyűlési választások, mondhatni már a célegyenesben vagyunk, így aztán a pártok minden ütőkártyájukat bevetve, egymásra licitálva próbálnak eljutni a kallódó szavazópolgárokhoz. Ebben a felfokozott, kompromisszumokra csöppet sem hajló, időnként aljas módszereket alkalmazó káoszban kapjuk meg a (többnyire) rendszerkritikus Satelles harmadik nagylemezét, a 3AM Confessionst. Mondhatni ez már egyfajta hagyomány, hisz az ezt megelőző Some Got Saved album meg pont a 2018-as választások után jött ki egy héttel. Az biztos, hogy tudatosan meg van tervezve a srácok minden lépése, lássuk hát, hogy a farkasfalka ezúttal miért nem tud aludni éjnek évadján.

Ha egy jelzőt kéne rávágnom a csapatra, gondolkodás nélkül azt mondanám, hogy alázatos. Ezt pedig nem a szó rossz értelmében kell venni, hanem a lehető legjobban. Amikor ez a fránya vírus (már leírni se akarom a teljes megnevezését, olyannyira elég volt belőle) lecsapott a zeneiparra, a srácok nem estek kétségbe, nem kezdték el tördelni a kezüket a jövőt pedzegetve, hanem ugyanúgy lejártak heti kétszer próbálni, amikor csak tudtak. Ezzel az őszinte odaadással és kitartó munkával lettek mára hazánk egyik legmegkerülhetetlenebb underground zenekara. Elég csak megnézni a lemez stáblistáját: a keverést Markus Matzinger végezte, aki olyan osztrák bandákban játszik/játszott, mint az Implore vagy a Six-Score, a lemez produceri teendőit és maszterelését pedig az az Alan Douches végezte, aki ugyanezt olyan bandákkal csinálta már végig, mint a Converge, a The Dillinger Escape Plan, az Every Time I Die és még millió+1 metal- és punkzenekar. Ilyen válogatottat nem hoz össze akármelyik szobaprojekt, akármekkora spanok is legyenek az illetővel. Természetesen nem felejtem ki Gál Mátét sem a budapesti RH Studioból, akinél a felvételek zajlottak és aki nélkül nem hangzana a lemez olyan combosan, mint ahogy. A Thomas Gasperlmair (aplacefortom) készítette zseniális grafikát pedig minél tovább nézzük, annál több apró részletre leszünk figyelmesek. Mondjuk a piros-fehér-zöld tónusra, aminek nagyobb szerepe van, mint azt elsőre gondolnánk.

A srácok a lemez megjelenése előtt több helyen is azt nyilatkozták, hogy a 3AM Confessions egy teljesen úgy fejezetet nyit a zenekar életében. Míg a debütáló The Wolf You Feed az egyén vívódásaira, belső útkereséseire koncentrált, addig a Some Got Saved a közösség szemszögéből rontott neki habzó szájjal a rendszerváltás utáni áldatlan állapotoknak. Ezekhez képest az új anyag egyfajta kiábrándult, elfásult önmarcangolást próbál megtestesíteni a csapat elmondása alapján. Ezt mondjuk az album eleje alapján – pusztán a zenére hagyatkozva – meg nem tudnám mondani. A nyitó The Unsung Victim hamisítatlan Satelles-darab, bár érezhető, hogy az agresszív, punkos sodrás kicsit vissza lett véve és nagyobb hangsúlyt kaptak a dallamok. A dal leginkább azt pedzegeti, hogy történjék bármi is, felemelkedés vagy megfutamodás, nem vagyunk egyedül és nem is leszünk soha. Az ezt követő Skeleton Dance-ben hallható először az énekes, Bokis Balázs evolúciójának gyümölcse: már nem (csak) kiabál és üvölt a mikrofonba, hanem olykor a legszívszaggatóbb spoken word-gyöngyszemeket idézi meg a hangja egy-egy mondat végén. Ennek köszönhetően jóval érthetőbbek a dalszövegek, ami külön öröm lehet azoknak, akik nem szokták bújni annyira ezt a részét egy zenei műnek, de azért szeretik tudni, miről is van szó benne. Balázs egyébként a soron következő Sleeping With Ghosts refrénjét szinte már énekli (ez amúgy félig a banda stúdiós dokumentumfilmjének címadó dala is), illetve itt megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a fiúknak, amiért – egész biztosan nem tudatosan – egy “shining bright” szövegrészlet is bekerült a dalba, ami eszembe juttatta az egyik kedvenc számomat, az October 27th-öt a mára már sajnos inaktív ausztrál hardcore-bandától, a Break Eventől. Szóval ez jól esett, köszi!

A Pale Grey Weight bridge-ében hallható témázgatásokat tanítani kéne, pont mint Hornyák Kristóf dobolását a Copper and Rustban, ami szerintem a lemez egyik legerősebb darabja, ahogy a katarzisban visszhangként pattog a tudatalattinkban a “time won’t stand still” frázis. Természetesen a húros szekció, tehát Tarján Zoltán és Kubik Tamás gitárosok, illetve Bali Dávid bőgős is remek munkát végeznek, érezhető, ahogy a saját ízvilágukat és hatásaikat próbálják belecsempészni a dalokba, véletlenül se hagyva, hogy ez az egyediség rovására menjen. Az album felére eléggé nyilvánvaló számomra, hogy a 3AM egyszerre merít a The Wolf You Feedből és a Some Got Savedből is, de mindezek ellenére mindvégig megmarad a lemez saját identitása: rendszerkritikus szempontból ott a History Prevails, míg a személyünkkel kapcsolatos vívódásokat a The Fall of Common Sense testesíti meg tökéletesen. Záróakkordként kapjuk a lemez legnagyobb meglepetését, Az Adás megszakad képében. A lemez tizedik dala – igen, a 3AM Confessions mind dalok mennyiségében, mind hosszúságban az eddigi legterjedelmesebb Satalles-kiadvány – a srácok első magyar nyelvű szerzeménye, ami kicsit ismerős is lehet: a második dal, a Skeleton Dance átirata a tétel, amihez Sallai Laci (The Somersault Boy, Felső Tízezer) segítségével írtak szöveget, Arany János Hídavatás c. költeménye alapján. Ha ez nem lenne elég zseniális, a szöveg azt az állapotot írja le, amikor a fejünkben lévő adást külső (negatív) tényezők napról-napra megszakítják, mire a haragnak betelik a pohár és átveszi az irányítást, készen a cselekvésre. Ez pedig a legakkurátusabb lezárása egy Satelles-lemeznek.

A 3AM Confessions úgy emelte új szintre a Satellest, hogy közben egy percig sem fordított hátat az örökségének, büszkén táplálkozik az elődjeiből, de végig a saját útját járja, így borongós hangulata ellenére is talán a legkiforrottabb, legmarkánsabb anyag, amit valaha is leraktak az asztalra a srácok. Ebből kifolyólag – vagy pont ezért – már előre arra kérem a fellow szakmabelieket, akik véleményezni tervezik a srácok kiadványát, hogy felejtsük el egyszer s mindenkorra az olyan közhelyes zsargonokat, mint a “nyugati színvonal”. Nincs nyugati és keleti színvonal, magas illetve alacsony színvonal viszont annál inkább. Az pedig egészen biztos, hogy a 3AM Confessions az idei hazai felhozatal egyik legkiválóbb minőségű kiadványa, amihez nem kellett más, mint álmatlan éjszakákon cikázó nyughatatlan gondolatok. 9,5/10