Az álmatlanság felemészt – Satelles: 3AM Confessions

Napjaink Magyarországa egy csatatér. Küszöbön a 2022-es országgyűlési választások, mondhatni már a célegyenesben vagyunk, így aztán a pártok minden ütőkártyájukat bevetve, egymásra licitálva próbálnak eljutni a kallódó szavazópolgárokhoz. Ebben a felfokozott, kompromisszumokra csöppet sem hajló, időnként aljas módszereket alkalmazó káoszban kapjuk meg a (többnyire) rendszerkritikus Satelles harmadik nagylemezét, a 3AM Confessionst. Mondhatni ez már egyfajta hagyomány, hisz az ezt megelőző Some Got Saved album meg pont a 2018-as választások után jött ki egy héttel. Az biztos, hogy tudatosan meg van tervezve a srácok minden lépése, lássuk hát, hogy a farkasfalka ezúttal miért nem tud aludni éjnek évadján.

Ha egy jelzőt kéne rávágnom a csapatra, gondolkodás nélkül azt mondanám, hogy alázatos. Ezt pedig nem a szó rossz értelmében kell venni, hanem a lehető legjobban. Amikor ez a fránya vírus (már leírni se akarom a teljes megnevezését, olyannyira elég volt belőle) lecsapott a zeneiparra, a srácok nem estek kétségbe, nem kezdték el tördelni a kezüket a jövőt pedzegetve, hanem ugyanúgy lejártak heti kétszer próbálni, amikor csak tudtak. Ezzel az őszinte odaadással és kitartó munkával lettek mára hazánk egyik legmegkerülhetetlenebb underground zenekara. Elég csak megnézni a lemez stáblistáját: a keverést Markus Matzinger végezte, aki olyan osztrák bandákban játszik/játszott, mint az Implore vagy a Six-Score, a lemez produceri teendőit és maszterelését pedig az az Alan Douches végezte, aki ugyanezt olyan bandákkal csinálta már végig, mint a Converge, a The Dillinger Escape Plan, az Every Time I Die és még millió+1 metal- és punkzenekar. Ilyen válogatottat nem hoz össze akármelyik szobaprojekt, akármekkora spanok is legyenek az illetővel. Természetesen nem felejtem ki Gál Mátét sem a budapesti RH Studioból, akinél a felvételek zajlottak és aki nélkül nem hangzana a lemez olyan combosan, mint ahogy. A Thomas Gasperlmair (aplacefortom) készítette zseniális grafikát pedig minél tovább nézzük, annál több apró részletre leszünk figyelmesek. Mondjuk a piros-fehér-zöld tónusra, aminek nagyobb szerepe van, mint azt elsőre gondolnánk.

A srácok a lemez megjelenése előtt több helyen is azt nyilatkozták, hogy a 3AM Confessions egy teljesen úgy fejezetet nyit a zenekar életében. Míg a debütáló The Wolf You Feed az egyén vívódásaira, belső útkereséseire koncentrált, addig a Some Got Saved a közösség szemszögéből rontott neki habzó szájjal a rendszerváltás utáni áldatlan állapotoknak. Ezekhez képest az új anyag egyfajta kiábrándult, elfásult önmarcangolást próbál megtestesíteni a csapat elmondása alapján. Ezt mondjuk az album eleje alapján – pusztán a zenére hagyatkozva – meg nem tudnám mondani. A nyitó The Unsung Victim hamisítatlan Satelles-darab, bár érezhető, hogy az agresszív, punkos sodrás kicsit vissza lett véve és nagyobb hangsúlyt kaptak a dallamok. A dal leginkább azt pedzegeti, hogy történjék bármi is, felemelkedés vagy megfutamodás, nem vagyunk egyedül és nem is leszünk soha. Az ezt követő Skeleton Dance-ben hallható először az énekes, Bokis Balázs evolúciójának gyümölcse: már nem (csak) kiabál és üvölt a mikrofonba, hanem olykor a legszívszaggatóbb spoken word-gyöngyszemeket idézi meg a hangja egy-egy mondat végén. Ennek köszönhetően jóval érthetőbbek a dalszövegek, ami külön öröm lehet azoknak, akik nem szokták bújni annyira ezt a részét egy zenei műnek, de azért szeretik tudni, miről is van szó benne. Balázs egyébként a soron következő Sleeping With Ghosts refrénjét szinte már énekli (ez amúgy félig a banda stúdiós dokumentumfilmjének címadó dala is), illetve itt megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a fiúknak, amiért – egész biztosan nem tudatosan – egy „shining bright” szövegrészlet is bekerült a dalba, ami eszembe juttatta az egyik kedvenc számomat, az October 27th-öt a mára már sajnos inaktív ausztrál hardcore-bandától, a Break Eventől. Szóval ez jól esett, köszi!

A Pale Grey Weight bridge-ében hallható témázgatásokat tanítani kéne, pont mint Hornyák Kristóf dobolását a Copper and Rustban, ami szerintem a lemez egyik legerősebb darabja, ahogy a katarzisban visszhangként pattog a tudatalattinkban a „time won’t stand still” frázis. Természetesen a húros szekció, tehát Tarján Zoltán és Kubik Tamás gitárosok, illetve Bali Dávid bőgős is remek munkát végeznek, érezhető, ahogy a saját ízvilágukat és hatásaikat próbálják belecsempészni a dalokba, véletlenül se hagyva, hogy ez az egyediség rovására menjen. Az album felére eléggé nyilvánvaló számomra, hogy a 3AM egyszerre merít a The Wolf You Feedből és a Some Got Savedből is, de mindezek ellenére mindvégig megmarad a lemez saját identitása: rendszerkritikus szempontból ott a History Prevails, míg a személyünkkel kapcsolatos vívódásokat a The Fall of Common Sense testesíti meg tökéletesen. Záróakkordként kapjuk a lemez legnagyobb meglepetését, Az Adás megszakad képében. A lemez tizedik dala – igen, a 3AM Confessions mind dalok mennyiségében, mind hosszúságban az eddigi legterjedelmesebb Satalles-kiadvány – a srácok első magyar nyelvű szerzeménye, ami kicsit ismerős is lehet: a második dal, a Skeleton Dance átirata a tétel, amihez Sallai Laci (The Somersault Boy, Felső Tízezer) segítségével írtak szöveget, Arany János Hídavatás c. költeménye alapján. Ha ez nem lenne elég zseniális, a szöveg azt az állapotot írja le, amikor a fejünkben lévő adást külső (negatív) tényezők napról-napra megszakítják, mire a haragnak betelik a pohár és átveszi az irányítást, készen a cselekvésre. Ez pedig a legakkurátusabb lezárása egy Satelles-lemeznek.

A 3AM Confessions úgy emelte új szintre a Satellest, hogy közben egy percig sem fordított hátat az örökségének, büszkén táplálkozik az elődjeiből, de végig a saját útját járja, így borongós hangulata ellenére is talán a legkiforrottabb, legmarkánsabb anyag, amit valaha is leraktak az asztalra a srácok. Ebből kifolyólag – vagy pont ezért – már előre arra kérem a fellow szakmabelieket, akik véleményezni tervezik a srácok kiadványát, hogy felejtsük el egyszer s mindenkorra az olyan közhelyes zsargonokat, mint a “nyugati színvonal”. Nincs nyugati és keleti színvonal, magas illetve alacsony színvonal viszont annál inkább. Az pedig egészen biztos, hogy a 3AM Confessions az idei hazai felhozatal egyik legkiválóbb minőségű kiadványa, amihez nem kellett más, mint álmatlan éjszakákon cikázó nyughatatlan gondolatok. 9,5/10