2024. december 23.
2024 pezsgett a jobbnál jobb zenekarok jobbnál jobb megjelenéseitől, ebben pedig kis hazánk is konstans magasan tartja a lécet. Legszívesebben minden egyes idei honi kiadványról beszélnénk kicsit (vagy többet), de erre egész egyszerűen nincsen sajnos kapacitásunk – azonban így se akartunk senkit update nélkül hagyni azzal kapcsolatban, hogy az év során milyen finomságok hagyták el a magyar underground konyháját. Néhány fontosabb, érdekesebb vagy épp eldugottabb lemezt már kiveséztünk, de ahogy mondani szokás: bőven van még ott, ahonnan ezek jöttek.
Ebben a mostani, nagyjából tematika nélküli underground gyűjteményünkben akad nagy- és kislemez, friss debütálás, demóanyag, rendszerkritikus megszólalás, hobbizenélés és öndefiniálás, a pár perces lemezhossztól a háromnegyed órás utazásig. Bár a cikk megjelenésekor már javában zajlanak az év végi listáink munkálatai, még előbb mindenképpen szerettünk volna pár értékes anyagról külön is írni, hogy véletlenül se maradj le a Beerzebub, a Black Particles, a Gear, a Retorsion és a Vér alábbi kiadványairól.
Műfaj: groove metal, rap metal, hardcore punk
Megjelenés: 2024. szeptember 20.
Kiadó: Szerzői kiadás
Hossz: 15 perc
Támpont: Hatebreed, Body Count, Deez Nuts
Ha valaki a hazai közéletet használja inspirációs forrásként, annak valószínűleg sose kell amiatt aggódnia, hogy kifogyna a témából. A mosonmagyaróvári Beerzebub két évvel ezelőtt, a nívós vendégekkel telepakolt A szavak ereje EP-vel vált teljes mértékben a hazai rap metal megkerülhetetlen apex predátorává, és azt hihettük, hogy az után a bomba kiadvány után kifogyhatatlan tárral lesz megáldva a rímágyú, és az elmúlt két év történései már legalább három nagylemezt kitermelnek. Lett is három – de mindössze csak dalból. Persze ez a termékenységi szint valahol érthető is, pláne ha nem vagy a királyi udvar benyalt muzsikusa, és még inkább, ha egyenesen a rendszer ellen beszélsz.Ez pedig a Beerzebub esetében hatványozottan igaz, Lord BZB-nek ezúttal is ami a szívén, az a száján, kis formátum ide vagy oda,
az Önkéntes sorstalanság EP három dalának igazságtartama legalább úgy mar és éget, mint a borítón lévő, furcsa mód egy jól ismert vezetőre hajazó gyíkszörny köpete.
Jól bevált recepten minek változtatni – tartja a mondás (meg Lázár János a MÁV-ról), tehát ezúttal is van egy gigaslágerünk, amibe egy jól csengő nevet is sikerült megnyerni, ő pedig Knapp Oszi (Rivers Ablaze, Insane, Fragda stb.), akivel a közös Rezsim ott csatlakozik be, ahol a legutóbbi választás előtt megjelent anyag abbamaradt: zsíros groove-ok, penge riffek, légypapír-ragadós, együtt ordítós refrén, és brutálisan odamondós szövegek/egysorosok, továbbra is a „mindenkinek a kurva anyját” logika mentén haladva. A NERnia is pusztító verzékkel, építkezésekkel, ooh-zásokkal és breakdownokkal igyekszik kinyitni a szemet, míg a Propaganda huncut progos témákkal díszítgeti a zenekar eddigi munkásságának egyik legőszintébb és legkeserédesebb trekkjét – amiben külön K.O.-ként ér a kislemez címének name droppolása.
A Beerzebub ebben a három dalban nem sok újdonságot mutat, azonban nem is kell, amíg ennyire stabil, megbízható és hiteles a végeredmény (de azért legközelebb ebből egy kicsit többet kérünk). Bárcsak ugyanez elmondható lenne az országról, ahol ott kell lenned, hogy elhidd. 8,5/10 (Radó)
A Beerzebub következő koncertje: január 11., Budapest, Dürer Kert – Stagediving fesztivál
Műfaj: poszt-metal, poszt-rock, blackgaze
Megjelenés: 2024. november 13.
Kiadó: Szerzői kiadás
Hossz: 41 perc
Támpont: Year of No Light, White Ward, Russian Circles
Mindig szoktam mondani, hogy mi magyarok két dologhoz értünk igazán – mármint, ha zenéről van szó: az egyik a stoner, a másik pedig az instrumentális muzsika. Abba pedig már bele se megyek, hogy mi történne akkor, ha ezt a kettőt kereszteznénk, szóval légyszi ne! Most utóbbi stílusról lesz szó, nemcsak azért, mert a szóbanforgó alany ezen a pályán ténykedik, de azért is, mert az elmúlt években meglepően sok kiváló zenekart termelt ki a műfaj: Arkas, Ghost Toast, Törzs, a fullon szupergrupp All Machines Will Fail, csak hogy néhányat kiemeljek, és az a legszebb az egészben, hogy ezek még csak nem is hasonlítanak feltétlen egymásra: van, aki fura hangszerekkel és hangzásokkal kísérletezik, mások a progosabb végénél fogják meg a dolgokat, némelyek meg fullon sötét metalba fojtott atmoszférát teremtenek. Talán mind közül a legaktívabb nemcsak koncertezés, de kiadványok terén is a budapesti Black Particles, akik 2020 óta csepegtetnek nekünk nagyon szépen megkomponált, érzelemdús, intenzív és intelligens hallgatnivalót.
2022-es debüt nagylemezük után most megjelent a második anyag, az A Path in Entropy, és habár a kettő lemez közt tettek egy pici kitérőt a vokálok irányába a borus Marcival az élen, a friss hallgatnivaló továbbra is mellőz bárminemű éneket. Marad nekünk tehát a hét dal és a Bandcampen hozzájuk passzintott sejtelmes gondolatok dekódolása. A srácok eddig se mellőzték a nehéz tónusokat és a még nehezebb légkört a poszt-metaljukból, erre az anyagra viszont minden atmo-black fanboyságukat kieresztették: a lemez szinte csöpög a fekete iszaptól (hiába a lila dominál a borítón), gyors gitárok, még gyorsabb dobolás, faltól-falig hangfüggöny, és ha valaki rákárogna, meg nem mondanám, hogy ez nem épp a Møl vagy a White Ward (kezdőknek a témában esetleg Deafheaven). Természetesen baromi ízlésesen van tálalva az egész poszt-black házasítás parádés kiállásokkal, kellően hosszú vagy rövid levegővételekkel, esetleg építgezésekkel, és akkor
ott van az Irreparable Innocence című dal, ami nemcsak a lemez – vagy hazai viszonylatban az év -, de a 2020-as évek egyik legkirályabb magyar tétele: egy elképesztően jól felépített darab, ami egy akkora gitármasztizós klimaxban csúcsosodik ki, hogy ha anyád rád nyitna közben, egyszerűbb lenne azt mondani inkább, hogy pornót néztél.
Már csak ezért az egy dalért érdemes lenne a Black Particlest a legfelső polcra helyezni, de nyilván az egész anyag egy kiváló dalcsokorrá áll össze, ami nemcsak idehaza a stílusban elég gyér idei évet toppolja, de összességében is 2024 egyik legerősebb honi kinyilatkoztatása. 9/10 (Radó)
Következő koncert: február 8., Veszprém, Terem
Műfaj: hardcore
Megjelenés: 2024. november 27.
Kiadó: Ill Will Records, Passion Means Struggle
Hossz: 26 perc
Támpont: Bane, Turning Point, Outspoken
Egyszerűen nem mehetünk el az év (vagy akár az évtized) egyik, ha nem a legfontosabb hazai hardcore-megjelenése mellett, és ez nem más, mint a budapesti Gear régóta várt bemutatkozó nagylemeze. Az eddigi kislemezeik is bőven hordoztak potenciált, de számomra valami egy kicsit mindig hiányzott belőlük, talán az átfogó koncepció és annak bővebb kifejtése, a finomhangolások, a letisztulás, a zenei eszköztáruk teljes használata, de a Defined Horizons végre benzint öntött az égő fáklyára.
Régóta kellett már a hazai közegnek egy ilyen anyag, mely nem a múltban és a sérelmekben toporzékol, hanem pozitív szellemiséggel mutat járható utat a hallgatóknak.
A banda több generációt is bevon a tenni akarásba (az ex-Bridge to Solace-es Sztojka Laci állandó tag, vendégénekesként pedig Jakab Zoli is felbukkan), hogy mindebből cselekvés is legyen, ne csak elképzelés. Erre a lemezre összeérett a zenekar mind műfajilag, mind mondanivalót tekintve, ráadásul ez a csöppet sem zökkenőmentes folyamat a srácok prezentálásában mégis annyira egyértelműnek és könnyednek tűnik, mintha mindig is erre készültek volna.
A nagylemezen a Gear jóval szélesebb zenei eszköztárral dolgozik, mint ami eddig hallható volt tőlük. A dallamosabb, mégis okosabb szerkezetek, illetve a lüktető dinamika mellett a tempó és a lendület továbbra is tekintélyt parancsoló. Felemelő, ahogy a dalok kedvesen egymáshoz simulnak, barátságos és befogadó légkörrel egyensúlyoznak a disszonáns és felszabadító témák között, hogy a végén a megkönnyebbülés érzése legyen az uralkodó. A lemez dallamossága a kétezres éveket, leginkább a Turning Point, a Bane és hasonló bandák vonalvezetését tükrözik, de koncepciót tekintve a gyökérzet mégis egyenesen a Youth of Today szellemiségéhez nyúlik vissza, kihangsúlyozva az anyag egyik legfelemelőbb jellemzőjét: az emberi érzések és kapcsolatok derülátó felfogását. Ez a rendezőelv tartja betonbiztosan az egész albumot egy olyan magaslaton, ahonnan csak felfelé vezet út. Ha szerencsés vagy, akkor idővel eljutsz egy olyan pontra, ahol rájössz arra, hogy ha nem tetszik, ami körülötted van, akkor csak úgy tudod megváltoztatni, hogy mindenféle világmegváltás helyett magaddal kezded a problémák kezelését, és ha ez megtörténik, akkor egyből megtalálod az utat a mindeddig járhatatlannak tűnő nyílegyenes labirintusban. Mert bármennyire is elképzelhetetlennek tűnt, de meg lehet tanulni sárkányokkal szántani. 9/10 (Simon)
Lemezbemutató koncert: január 18., Budapest, Turbina
Műfaj: grindcore, death metal
Megjelenés: 2024. április 4.
Kiadó: Szerzői kiadás
Hossz: 7 perc
Támpont: Repulsion, Terrorizer
Viszonylag ritkán írunk kifejezetten worship-zenekarokról, de ha egy ilyen fontos és kivételes rétegbandáról van szó, mint az amcsi Repulsion, akkor természetesen kivételt teszünk. Ha valami leszart grindore-pusztulatot hallasz hazai (budapesti) prezentálásban, akkor élhetsz a gyanúperrel, hogy a háttérben meghúzódik egy titokzatos Mizsei Márk-szál, és hát persze, hogy a Retorsionnél sincs ez másként. Úgy néz ki, miután Márk jegelte a Crippled Foxot, unalmas próbatermi óráiban a barátaival időről-időre összeránt egy hobbizenekart, hogy aztán azok egy demólemez után eltűnjenek – de amíg ilyen kiváló kis anyagokkal jelentkeznek, mint az Élve rohadás, addig az égvilágon nincs ezzel semmi bajunk.
Nyilván megváltásra nem kell számítani, egyszerűen az 1989-es Horrified album (ami voltaképpen már 1986-ban megjelent demo formájában Slaughter of the Innocent címmel) cuki kis ripoffja magyar szövegekkel, nyersebb énekkel, csörömpölősebb hangzással, pincehangulattal, de valahogy ezek adnak neki egy ilyen kelet-európai eltaknyolt feelinget, melytől annyira szerethető lesz. Uj Bencét legutóbb a Fleshprison hibátlan bemutatkozó anyagán hallottam üvölteni (illetve az alábbi Vér demón), most egy jóval bunkóbb vonalat hoz, mivel a koncepciót tekintve nyilván ez volt a leginkább kézenfekvő megoldás. A teli tüdőből felüvöltött demón bőven van annyi lendület, hogy a nyúlfarknyi dalok simán működnek, és
habár egy jó 7 perc után vége is a temetőlátogatásnak, de úgy érzem, ide nem csak halottak napján érdemes visszatérni.
Valószínűleg ez a banda sem fog megélni túl sok telet, de amíg a srácok ilyen felvételeket köpnek ki magukból, és akár még színpadon is játszanak, ez a zenekari életpálya a kutyát nem fogja érdekelni. 8/10 (Simon)
Következő koncert: január 4., Budapest, Instant, a Leukémia reunion előtt
Műfaj: death metal 
Megjelenés: 2024. szeptember 17.
Kiadó: szerzői kiadás
Hossz: 18 perc
Támpont: Autopsy, Cannibal Corpse, Obituary
A budapesti Vér bemutatkozó demója szeptember közepén
mindenféle előzetes figyelmeztetés, csöngetés nélkül rúgta ránk az ajtót majd azzal a lendülettel berohant a lakásba, pofán rúgott, a kihúzott beleinknél fogva pörgetett minket a feje fölött, aztán ránk gyújtotta a házat.
Körülbelül így tudnám leírni azt a kellemes meglepetéssel kevert döbbenetet, amit ez az öt dalt magába foglaló, brutális OSDM lemez okozott. Miközben összeszedtük a hat láb mélyre zuhant állunkat, az is egyértelművé vált, mennyire tudunk örülni egy ilyen stílusban megírt anyagnak, mert manapság igazán ritkaságszámba megy, ha egy zenekar éppen egy nyers, régisulis death metal lemez elkészítését tűzi ki célul, holott akadnak még bőven rajongók itthon is, akik talán pont erre vártak, nemcsak egész évben, hanem már évek óta. A kitűzött célt pedig maradéktalanul teljesíti is a Kriptában nevelkedett ötös, akik olyan zenekarokban játszanak, mint például az Iron Steel, a Fleshprison, a Retorsion, a Concrete, a Sex Riders és a Touch.
A nem egész egyperces, hangulatos intró után megszólal a Kripta című dal (nahát!) vészjósló felvezető riffje, majd beszállnak a többiek és egy perc múlva már repül is a magasra rúgott véres vödör. A műfaj jellegzetességei mind képviseltetik magukat: rémálomszerű, örvénylő riffek, dinamikus dobok, tremolózás, blastbeatek, és olyan vokál, amire még A Nyak is őszinte vigyorral emelné fel a hüvelykujját. A dalok változatosak, ennélfogva végig fenn tudják tartani az érdeklődést, és ez a tizennyolc perc úgy száll el, mint egy gyors nyári vihar, de annál jóval maradandóbb élményt hagy a hallgatóban. A hangzás patent, az anyagot a zenekar énekese, Uj Bence keverte és maszterelte, aztán ott van még a borító, ami egyenesen gyönyörű, egy ilyen lemezhez pontosan ilyen külalak dukál. Végül pedig, amivel végérvényesen levettek a lábamról: a szövegek mind magyar nyelven íródtak.
Nagyon nagy esély van itt egy sikertörténetre, még akkor is, ha ez nem szerepel a kriptaszökevények tervei között. Az a tény, hogy a banda a Kripta, a Riff és az Instant meghódítása után nemrég már külföldön is koncertezett, valamint hogy nemzetközi kiadótól érkezik a kazetta, mind magukért beszélnek. Én pedig bármennyire is próbálkozom, nem találok fogást rajtuk, simán az egyik legjobb hazai lemez, amit idén hallottam. (KG) 10/10
