Tíz év kényelmetlenség: jubilál az Isten Háta Mögött magnum opusza

Tracklist:

"Z" lemez:
01. Tipikus árvajelleg
02. Megbántani egy szabót
03. Eszem éjjel és baglyot
04. Három
05. És
06. Robot feláll a
07. Berepülés
08. Aláírhatatlan történelem
09. Közelítő távolító kettő
10. Jósolni bélből
11. Itt valami megült

"J" lemez:
01. Változzunk késekké
02. Páros lábbal fejbe
03. Lélektelenné-tétel
04. Istenszabású
05. Élettér-elmélet
06. Távirányító
07. Az orionaranyadért

Műfaj: progresszív metal

Hossz: 64:33 + 33:08

Megjelenés: 2008. október 7.

Kiadó: Edge Records

Ha meg kellene nevezni, hogy melyik volt a kétezres évek legjobb hazai metalzenekara, valószínűleg elég sokan vágnák ki kapásból az Isten Háta Mögött nevét, és ha meg kellene nevezni, hogy melyik volt az Isten Háta Mögött legjobb munkája, valószínűleg elég sokan vágnák ki kapásból A kényelmetlen lemez címét. Persze nem véletlenül lett kultikus cucc már a két elődből, a Rosenkreutz kémiai menyegzőjéből meg A szokásos hátborzongató kora reggeli ordításból sem, de mégis ez a monumentális dupla anyag volt az, ahol a progresszív, alternatív, avantgárd, sztóner és még ki tudja hány jelző között csapongó csapat felért a saját alkotói csúcsára. Aztán teltek-múltak az évek, cserélődtek a tagok, a banda szétszéledt, összeállt, megint feloszlott, immár úgy tűnik, örökre, a lemez meg most októberben szépen be is töltötte a tizedik születésnapját.

Eljött tehát a remek alkalom a múlt felhánytorgatására és némi könnyes szemű, remegő szájú nosztalgiára. Ennek szellemében pedig meg is kerestem a banda több egykori tagját – konkrétan Pálinkás “Palika” Tamás énekes-gitárost, Bokros Csaba gitárost és Egyedi Pétert, aki ezen a lemezen éppen basszusgitáros volt -, meg még jó pár prominens és/vagy nyíltan IHM-rajongó arcot a mai színtérről, hogy közösen alaposan belemélyedjünk A kényelmetlen lemez mítoszába, magukba a dalokba, meg úgy egyáltalán a megjelenés körüli időszakba.

Vörös András (Ørdøg, ex-Superbutt):

Emlékszik még valaki a kétezres évek első felére? Arra az időre, amikor mi a szcénában, vagy miben is, éppen azon versenyeztünk, hogy a budafoki vagy az újpesti zenekarok tudják magukat jobban amerikainak eladni Lágymányoson, és egyszer csak jött a srác, aki Diesel nicken fórumozott az Indexen a Metal Hammer H topicban, és a haverjaival előállt valami egészen lehetetlennek tűnő üggyel? Magyar zenekarnévvel. Magyar szövegekkel, és ráadásul milyenekkel. Tízperces számokkal. De hát, haver, hol a refrén, hogy lesz ebből sláger – kérdeztük, és különben is, mi ez a Gibson SG formájú basszusgitár, és hogy képzelitek ezt a mozgást a színpadon? És mi az, hogy ti egy hétvégén két koncertet nem tudtok játszani, mert a Bokros Csabi a szombati és vasárnapi családi ebédeket semmi szín alatt nem hagyja ki? És hogy amikor éppen kezd elindulni a szekér, mert észrevétlenül már mindannyian azt dúdolgatjuk magunkban, hogy szemhéj alatt marad a só, meg hogy voltaképp innen is látszik a táj, mert közben a második lemez is kijött, akkor a Győrfi Isti lelép Írországba, és nemsokára a Pálinkás is megy utána, egy évre? És közben csak vonogatja a vállát, hogy hát, most keresnem kellene egy kis pénzt, ott jól fizetnek, a zene velem lesz így is, a fejemben, egy gitárral a kezemben, a többi meg kit érdekel?

Na igen. Megkaptuk a választ 2008-ban. Lett Kényelmetlen lemez, lett rajta Jósolni bélből, lettek sikerek, teli koncertek és minden egyéb, amin senki nem csodálkozott, csak ők maguk. Aztán lett vége, mert az is kell. Ahhoz pedig nem egy emberöltő, de tíz év is elég volt, hogy kiderüljön, kinek volt igaza: ugyanott tartunk mind, akik erőből hajszoltuk, meg akikből csak úgy jött. Szép emlék az összes, és az idő majd eldönti, hogy mi lesz belőlük: „képzeld, nagyapádnak is volt egy zenekara, nézd már, milyen vicces, ahogy vicsorogva ugrándozik ezen a videón” vagy érettségi tétel. Egy van csak, amelyikről biztosan tudható, hogy az utóbbi kategóriába tartozik.

Isten Háta Mögöttnek hívják.

Siklósi Örs (AWS, Dereng):

A Kényelmetlen olyan alapkő a magyar underground metalnak, mint a mainstream vonulatnak a Jönnek a férgek. Ez az album a megkoronázása az IHM munkásságának, és még évtizedekig minden magyarul éneklő szövegíró ezen album hatására fogja írni a dalszövegeit.

Szigorúan nézve persze Örs kinyilatkoztatása elfogult túlzás, de az biztos, hogy az Isten Háta Mögött egy kiemelt mérföldkő a magyar keményzene történetében. Eleve ők voltak jóformán az egyetlen olyan zenekar itthon (mondjuk az esztergomi Watch My Dyinggal karöltve), akik az ezredforduló környékén, amikor minden underground banda angolul próbált érvényesülni, csakazértis magyarul tolták a maguk komplex, agyafúrt súlymetálját, és nem is égtek be a dologgal, ezzel pedig tényleg sokaknak mutathattak pozitív példát. (Nem véletlen, hogy amikor az angolul éneklő húzóneveink, mondjuk a Blind Myself vagy a Subscribe pár évvel később mégiscsak hozzányúltak ékes anyanyelvünkhöz, kapásból Pálinkáshoz vagy Egyedihez mentek segítségért.) A kényelmetlen lemez pedig az az anyag, amellyel az IHM a dalszerzés merészségében, a szövegek összetettségében, a megszólalásban, terjedelemben, gyakorlatilag minden létező téren megütött egy olyan magasságot, amiket azóta sem nagyon tudott senki. És ha mindez nem lett volna elég, az új számok mellett mintegy bónuszként a kettes lemezen ott figyelt egy sor régebbi szerzemény újravett változata is, amik szintén nagyban hozzájárultak az anyag megdicsőüléséhez.

A dalok

Maga a “rendes” album egy szokásos hátborzongató kora reggeli ordítással indít, amiből hosszas építkezés után kerekedik ki a Tipikus árvajelleg hosszas örvénylése az egymásba fűzögetett táncolható riffekkel, a leállásokkal, meg a végén azzal a fura háttérzajokkal aláfestett akusztikus levezetéssel, amit a legenda szerint úgy vettek fel, hogy miközben Pálinkás gitározott és énekelt, a többiek mosogatással meg porszívózással csapták az alapzajt, és halványan még egy Bangó Margit-bakelit dallamai is behallatszanak. És ez még csak a lemez kezdése.

Kíméletlenül ránk borítják a riffhordót, és nem győzünk betelni az egyszerű-de-nagyszerű témákkal, legyen szó a favágós sztónerkedésekről, az ember fogait kirugdaló durvulásokról, az elsőre komoly fejszámolást (bocsánat, “nyíltan odaadó matematikát“) igénylő megfejtésekről, vagy épp egy bunkó kínai cines breakdownról. Nagy technikázások, virgázások mondjuk nemigen vannak, gitárszóló is csak egyetlen darab akad az Ésben, azt is egy vendégre bízták, Vincze Ádám a The Taktikából követte el (ahogy a Szokásos’ albumon a Tavaszi nemződühben hallhatót is). Ehelyett az IHM pikantériáját a parádésan kifundált építkezések, na meg a kemény részek között teljesen önkényesen megjelenő közbevetések adják: a szintis lebegések, a funkos témázások, a kiszámolhatatlan ritmikájú tapskiállás, vagy az erdei állatneszek 8-bites átiratának hangzó egyperces interlűd… A srácok a korábbi lemezeken is szívesen éltek ilyesmi kitérőkkel, de itt minden korábbinál messzebbre merészkedtek velük, a kettes lemezre még egy konkrét rapszámot is képesek voltak felrakni (más kérdés, hogy a rákövetkező, Ű című albummal még erre is rá bírtak tenni egy lapáttal, de erre térjünk vissza majd 2020-ban).

Ráadásul az egész Kényelmetlenen gyakorlatilag egyetlen dal sincs, amelyikben egy-két körnél tovább bírták volna a verze-refrén szerkezetet, valahol féltáv környékén mindegyik szám kap valami csavart, és onnantól a legváratlanabb, de mégis tökéletesen következetes váltások követik egymást. Sőt, ott van például a Megbántani egy szabót, amiben nem hogy verze meg refrén, de eleve szöveg is alig akad, mindössze 4 egyszerű sor a dal közepén – ami még így is az egyik legmélyebbre ható dolog, amit Palika valaha kiadott magából –, ezen kívül meg gyakorlatilag egy instrumentális rifflavina az egész dal, pár kötelező elszállással. Mindez a lemez második trekkjében, ahová mások általában a legegyértelműbb slágereket teszik. Mondjuk sláger, az itt is van, úgy hívják, Jósolni bélből, az utolsó előtti helyet kapta a számlistában, de hiába van benne szintizés, funk meg huu-uu-úúzós dúdolás, ez is csak a feléig fért be a rádióba, a végére meg egy olyan hegyomlásba torkollik, hogy nem tudod nem torkod szakadtából ordítani Palival a felbőszülve visszatérő nyitóverzét. Még akkor is, ha amúgy lövésed sincs, amúgy miről szól.

Kecskés Attila (Stabbed):

Emlékszem, valahogy az az érzésem volt a Kényelmetlennel, hogy ezt nem hiszem el, mi a faszom történik, hogy történhetett ez? Hogy juthatunk el egy percen belül egy grungy kiállástól egy progos rifftengerig, és aztán miért szólal meg egy popos szinti, aztán hogy lehet, hogy az előbb dara volt, most meg funky, mi van, mi a bajotok, mit szedtek? Hallgattam már IHM-et előtte is, félreértés ne essék, de ez egy új szint volt. Teljesen össze voltam zavarodva, de annyi emlékezetes pillanat volt a dalokban, hogy muszáj voltam apró elemeire szedni, újrahallgatni, és aztán idővel elkezdett az egész nem csak egyre jobban behúzni, hanem elkötelezett rajongójává tenni.

Tetszett a kiszámíthatatlanság, a szabadság, amivel meg lettek írva a dalok. Nem úgy tűnik, hogy el lett határozva, hogy na most akkor csinálunk egy prog metal albumot, inkább hogy nincsenek határok, nincsenek műfaji korlátok, csináljuk ami jól esik. Az ilyen hozzáállás az esetek többségében csúfos kudarcba szokott fulladni a bandáknál, itt mégis koherens maradt az egész, sodró lendülettel, dinamikával, egy olyan érzelmi hullámvasúttal, amit nem felejt el az ember. Egyébként ez az egyetlen lemez, aminek elejétől a végéig kívülről tudom a dalszövegeit, teljesen magával ragadott a szövegi rész még úgy is, hogy nagyjából halvány lila fingom nincs, miről szólnak. Ha még ez nem lenne elég, ÓRIÁSi inspirációt merítettem a lemezből a saját dalaink megírásánál is. A nyomába érni persze nem lehet, de talán nem is kell.

Lényeg a lényeg: ez az első számú kedvenc magyar zenei albumom, 10/10, ha valahol meghallom, önkívületi állapotban ordítom a dalszövegeket, és megőrülök a zenére még tíz év után is. Valószínűleg 30 év után is ugyanezt fogom érezni. Köszönöm srácok, respect!

Az előkészületek

Szokatlan módon a lemez anyaga nagyrészt nem is Magyarországon született, hanem Írország nyugati partjánál egy kis faluban, Doolinban. Ide költözött ki a zenekar korábbi basszusgitárosa, Győrfi Isti, akit később Pálinkás és a banda dobosa, Hortobágyi Laci is követett. Ők ketten jamelték össze az új számok vázait, amiket aztán a hazatérésük után közösen pofozgattak készre Bokrossal és Egyedivel.

  • Bokros: Fura időszak után raktuk össze a lemezt. Pali és Laci kimentek külföldre, kvázi megszűntünk, de legalábbis szüneteltünk. Nekem is volt egy csomó szabadidőm, elkezdtem otthon riffeket írni, kicsit jobban elszöszölni témákkal. Pali és Laci kint meg együtt laktak, és egy csomót zenéltek együtt, rengeteg ötlettel, vázlattal tértek haza. Ezeket a dolgokat raktuk össze aztán, a szokásos módon: összepróbálgattunk össze nem illő témákat, kevertük-kavartuk, kidobtuk, újra összeraktuk másképp. És improvizáltunk. Elég lazán ment, úgy emlékszem, persze az ilyenkor szokásos megfekvésekkel, elbizonytalanodásokkal, de azért minden megoldódott végül.
  • Pálinkás: Sokáig készült a lemez, sokat foglalkoztunk vele, de ez az IHM-nél mindig igy volt. Nem az a banda voltunk, akik bemennek a stúdióba és felrántják az első ötleteiket és az azonnal működik. Sokat fejtegettük. Ráadásul előtte voltunk kint a Lacival egy évet Írországban és Angliában, szóval az ilyen speciális eset volt. Írországban ketten szinte mindennap próbáltunk. Volt egy elektromos dobcucc a nappalinkban meg egy kis gyakorló erősítőm és nyomtuk. Én akkor éjszakáztam, ő délutános volt, szóval a délelőttjeink általában úgy teltek, hogy hazaértem fél 9-re, reggelivel ébresztettem a Lacit, aztán beszívtunk, kimentünk picit focizni a kertbe, majd zenéltünk órákat. Mivel egy nagyon pici faluban laktunk, nem volt sok lehetőségünk, hogy mással is foglalkozzunk. És mire hazajöttünk, már elég sok dal alapja megvolt. És akkor jött a Peti meg a Csabi, aki hozzátette azt, amitől még IHM-esebb lett az egész. Az Alugyárban, Zuglóban.

A koncerteken már jóval a megjelenés előtt is hallható volt pár új tétel az albumról, habár még közel sem végleges formában. Van például egy 2008 tavaszi felvétel a lemezt záró Itt valami megültről, ahol a kilencperces dalnak még egy fele olyan hosszú változatát játszották a srácok, egy csomó jellegzetes motívum nélkül. Hiányzott még például a lemezverzió matekos kezdőriffje, meg az annak a ritmikájára épülő tapskiállás, illetve a dal katartikus kilépő része és az arra bónuszban rátoldott trapéznadrágos diszkótéma is. Persze ha első blikkre nem is, de azért bőven felismerhető és értékelhető a dal, még ha tagadhatatlanul jót is tett neki a további érlelés.

Buzás Krisztián (Orient Fall, Belau):

2008 nyarán részese voltam másodmagammal egy felejthetetlen estének, amikor a Today is the Day és a Jucifer az év egyik legerősebb koncertjét biztosította annak a pár embernek, aki aznap este felmászott a Corvintetőre. Zaj, káosz és könyörtelen embertelenség jellemezte az estét, de a helyzet az, hogy az előzenekari posztot betöltő Isten Háta Mögött is aznap került igazán közel a szívemhez. Természetesen szerettem őket előtte is, de ez volt az első koncert, ahol játszottak az ősszel megjelenő nagylemezről, és annyira magával ragadtak azok a dalok, hogy A kényelmetlen lemezt valódi várakozás előzte meg részemről, és nem számítottam arra, hogy a végeredmény ezt sokszorosan múlja majd felül. Minden idők egyik legegyedibb hazai nagylemeze, amit se a zenekar, se az utódok nem tudtak soha egységében megközelíteni. Legyen bakelit!

A stúdiózás

A lemez felvételének története sem hétköznapi. Nagyjából a semmiből jött egy srác, a banda egy régi rajongója, akit ők csak a mecénásuknak neveznek, és a saját zsebéből elővirított “egy rakat pénzt” azért, hogy egy sima album helyett egy fullos dupla cucc készüljön, pár régi kedvenc újrafelvételével. A stúdiózás Érden zajlott a Bakeryben, Varga Zoltán hangmérnökkel, aki óriási munkát végzett az anyaggal, azt is megockáztatom, hogy minden idők legszebben megdörrenő magyar metallemezét hozta össze a Kényelmetlennel – figyeljük csak meg azt a gyönyörű pergőhangzást, meg hogy az igazán behemót riffek, mondjuk a Robot feláll a kezdése (ez amúgy miféle dalcím?!) vagy a Szabó taposós témái mekkorát szólnak. A saját szerzemények mellett az első lemezre felkerült a Vágtázó Halottkémek egy dala, az Aláírhatatlan történelem is, amit a minél lehengerlőbb összhatás érdekében a srácok egyszerre, együtt játszottak fel, erről utóbb egy videófelvétel is napvilágot látott.

  • Bokros: Beköltöztünk a Bakerybe, ittunk, xboxoztunk, és sávonként feljátszottuk a dalokat. Kivéve a VHK-t, azt egyben, egyszerre. Sok meló volt amúgy, de jól lehetett dolgozni.
  • Pálinkás: Két hetet ott tudtunk tölteni Varga Zolival a régi Bakeryben. A Laci és én konkrétan ha egyszer jöttünk be Pestre a két hét alatt. Klasszik stúdiózás volt. Reggel keltünk, reggeli, magunkhoz térés, Zoli leslattyogott, hiszen ő is ott lakott a házukban, és kezdtük a melót. Sokat tudtunk kísérletezni, voltak klasszik művészeti összetűzések, amiből rendszerint olyan megoldások születtek, mint a hegedűfutam a Megültben. Meg ugye a VHK. Csabi jött azzal, hogy fel kéne dolgozni, és már a próbateremben tudtuk, hogy nagyon megszólal. Ezért is vettük fel egyben játszva az egészet.

A másik korongon hét korábbi tétel felfrissített, naprakész hangzású, mondjuk úgy, 2.0-s változatai szerepeltek. Ebből hat még az egészen korai demózós időkből, még az ezredforduló környékéről származott – ezek között is van minden a Páros lábbal fejbe egyperces punk kirohanástól a Lélektelenné-tétel nyolcperces, jamelős hangulatú építkezésén át az Istenszabású torzító nélkül előadott, iszonyat mély merengéséig, na meg a már emlegetett Élettér-elmélet parádésan velős rap szövegeléséig. Utóbbi két dalnak egyébként simán az egész dupla album legfontosabb tételei között a helye, a koncerteken is kihagyhatatlan darabok maradtak. A legvégére meg még a 2005-ös második album záró balladájának, Az orionaranyadértnak a bemetálosított verziója is odafért. És mondani sem kell, hogy ezek az eleve remekül kitalált dalok a felturbózott hangzással szintén mennyire ütnek. (Na meg az is mi már, hogy a két lemezt hivatalosan egyes és kettes, vagy A és B helyett Z-nek és J-nek nevezték el? Ilyen is csak az Isten Háta Mögöttnek juthatott eszébe.)

  • Pálinkás: Az is jó feladat volt, hogy megfejtsük a demókat és áttegyük őket a lemezre. Ez a korábban említett mecénásunk kérése volt. Ő szerette volna hallani egy pár demó újrajatszott változatát.
  • Bokros: Volt az a pénz, na…
  • Pálinkás: Ezeket amúgy is szerettük. Az Élettérről pl. sokan azt hitték, hogy egy új dal poénból, pedig az az első demónkon fent volt már, ráadásul azt valamikor gimis koromban írtam. Nyilván a Mega Sound System gyakori hallgatásának következménye.
  • Egyedi: Itt én csak arra emlékszem, hogy nagyon lobbiztam a Páros lábbalért, azt nagyon szerettem a korai IHM-dalok közül. Az Életteret nagyon szerették koncerten, az Oriont meg szintén így játszottuk, keményebben, ezért akartuk rögzíteni.

Knapp Oszkár (Wrong Side, Grizzly, ex-Insane):

Az első találkozásom a zenekarral nagyon az eleje felé volt, Szűcs Szabi mutatta a Közelítő távolító című agyfaszt még az egyik Insane lemez felvételekor a stúdióban. Lényegében rögtön magába is szippantott az a zaklatott, elborult világ, ami a zenét és a szövegeket is jellemezte. Más szóval azonnal, visszafordíthatatlanul rajongó lettem. Többek közt gyökeresen megváltoztatta a hozzáállásomat a magyar nyelvű szövegekkel kapcsolatban. Így hát amikor a Kényelmetlen kijött, már tűkön ülve vártam. És igen, úgy, ahogy az előző lemez is, ez is teljes mértékben telibe talált.

Már akkor sejtettem, hogy jó lesz ez, amikor először elkezdték koncerten tolni a Tipikus árvajelleget. Ekkor már azért meglehetősen népszerű volt a banda, szóval lettek a lemezen instant slágerek, de szerencsére a szó lehető legjobb értelmében. Rongyosra hallgattam a Z lemezt, kábé egy hét múlva már kívülről fújtam a szövegeket, sőt, a Megbántani egy szabót kétsorosa annyira betalált, hogy a mai napig gondolkozom rajta, hogy valahova felvarratom. Zeneileg minden pontosan úgy volt az elődjénél még eggyel kifinomultabb, hogy végig perverz mosollyal hallgattam a már védjeggyé vált kitekert témákat, és mégis volt meglepi bőven. Legalább egy hónapig ki sem került a kocsim lejátszójából. A VHK-feldolgozás is telitalálat, brilliánsan lett IHM-esítve. Igazából minden dalról tudnék egy bekezdésnyi ódát zengeni, de nem teszem, szerintem lejövős, hogy mennyire imádom. Az meg már csak extra, hogy bár a J cd legtöbb tétele valóban azért inkább B-oldalas jellegű dalokkal lett megpakolva, de ennek ellenére azt sem éreztem feleslegesnek, sőt! Az Istenszabású ezen verziója maga a hidegrázás, az Élettér-elmélet pedig gecimenő. Mondjuk egy Mega Sound System cover azért nem lett volna szar.

Egy kultikus zenekar kultikus lemeze ez, katartikus csúcspontokkal, jó kis elszállásokkal, bizarr, ezerértelmű szövegekkel, egyszerre jammelős és agyafúrtan szerkesztett dalírással. Ha még nem hallottad, takarodj, és azonnal tedd meg!

A szövegvilág

A Kényelmetlen megjelenésekor már jóformán közhelyszámba ment, hogy a gátlástalanul kitekert dalok mellett az IHM másik jellemzője a még gátlástalanabbul kitekert szövegek. Pálinkás teljesen elvont képekkel operál, sokszor egész versszakokon átívelően, józan ésszel jóformán teljesen visszafejthetetlen módon, és a legszebb az egészben, hogy mindezt mégis olyan lazán és természetesen teszi, hogy önkéntelenül is simán betanulod a sokszor szállóigének való sorokat. “Aprítsd fel az erdőt, de úgy, mintha élnél, köcsög!” Hát hányszor kiabáltuk ezt egymásnak, miközben tűzifát gyűjtöttünk a sütögetéshez a városhatárban?! Aztán lement némi ital, és máris énekeltük önkívületben, hogy “ha hosszabb az élet, a halál már rövidebb lesz utána,” meg hogy “eltájolt ez a berepülés, nem vagyok a földre való én,” hogy a régebbi, valamivel könnyebben kibogozható gyöngyszemekbe már bele se menjünk. Persze a strófák nagy része azért a mai napig talányként hat, kismillió hallgatás után is. “Csak a távol jobban látók érzik a növéshez kapcsolt csökkenést.” Érti ezt valaki? Aligha. De nem is kell. Igazából A kényelmetlen lemez tökéletes iskolapéldája annak a régi tézisnek, hogy ha kellőképp jó dalokat írsz, teljesen mindegy, hogy mit énekelsz rájuk, ígyis-úgyis működni fognak.

  • Bokros: Én általában a felvételek elkészülte után értettem meg a szöveget. Mármint persze nem értettem, de megkérdeztem Palit, és ő elmagyarázta. Hahaha, ez a titok, mindegyik szövegnek van egy két mondatos magyarázata.
  • Pálinkás: Nekem fontosak voltak a szövegek, és a zenekar sosem jött azzal, hogy “bazz, ez értelmetlen”. Mondjuk azért eddigre már megszokták. Nagyon élveztük amúgy, hogy olyan témák jönnek, amiket senki nem fog érteni, sem szövegileg, de zeneileg sem. Tudtuk, hogy működik a dolog, de arra azért nem számítottunk, hogy ennyire menni fog az embereknél. Ennyi idő után látszik azért, hogy 2008-ra kialakult körülöttünk egy érzés, hogy van ez a zenekar, amit nem lehet nagyon hova tenni, már csinál pár száz embert Pesten, de amúgy sehol sem tart. És eddigre meg lett annyi ember, aki csinált annyi visszhangot, hogy az már bevonzott sok másik olyan embert, aki addig nem foglalkozott velünk. Pedig az a helyzet, hogy a mostani zenekarokhoz képest iszonyú amatőrök voltunk, hozzáállásban, marketingben, akármiben.

A hagyaték

Ennek ellenére az Isten Háta Mögöttból kultzenekar lett, a szakma jóformán egy emberként ünnepelte őket, a rajongók minden határon túlmenően rajongtak, a koncerteken meg mindenki totálisan megborult – én esküszöm, a mai napig nem értem, hogy tudott valaki egyszerre annyira szétcsúszottan és mégis összeszedetten zenélni, mint Palika akkoriban. Azóta is legendákat hallani arról, hogy a megjelenés körüli bulikon kb. eget rengető és a földet szétnyitó erők szabadultak el, és pont ezért lenne baromi jó, ha egyszer végre megjelennének az ekkor készült profi minőségű koncertfelvételek, amikről már annyi szó esett az évek alatt, de sosem látták meg a napvilágot.

Ugyanakkor valószínű, hogy most már nem is fogják. A zenekar három éve nem létezik, és nagyon úgy fest, hogy a tagok végleg lezárták magukban és elengedték az egész IHM-érát, annak minden szép emlékével és elvarratlan szálával együtt. Sokkal inkább foglalkoznak az aktuális dolgaikkal: Pálinkás mostanában a jóval populárisabb hangzású Tejben frontemberkedik, Bokros a Derengben hódol tovább a kitekert progriffek művészetének, Egyedi pedig az ország egyik legjobb altrock-bandáját, az Óriást viszi. (Hortobágyiról meg évek óta egyáltalán nem is hallottunk semmit.) A Kényelmetlen kerek évfordulóját is egyedül Egyedi nyugtázta az egész bandából.

  • Egyedi: Mivel kb. testvérek az Óriás Jön.-jével (az is 2008 őszi megjelenés), ezért nagyjából már egy éve tudom, hogy idén jubilál mindkét lemez, az idő rohanása meg már nem annyira meglepő, sajnos. Önmagában ez a lemez meg az akkori IHM évek nekem meg nagyon szép emlék, úgyhogy elég jó érzés visszagondolni rá.
  • Bokros: Teljesen meglepődtem, amikor ezzel szembetalálkoztam erre-arra. Tíz év nagy idő mondjuk egy börtönben, de egy lemez esetében talán nem is annyira, bár azért változhat a megítélése. Lehet, hogy meg kéne hallgatnom újra.
  • Pálinkás: Az embereknek, akik erre felhívták a figyelmemet, sokkal fontosabb ez a dolog, mint nekem. Nem számolom az éveket, vagyis nem az IHM-hez viszonyítva. Szóval nem volt ez az elmerengő távolba nézés, hogy “fú, 10 év már.”

Pedig 10 év már, mióta az Isten Háta Mögött letette az asztalra a saját magnum opuszát és igazán megkerülhetetlen bandává vált a hazai színtéren. Sokan azóta is elvakultan rajongjuk őket, sokak meg azóta sem értik, hogy ebben az egész háborodott katyvaszban ugyan mit lehet szeretni – nekik továbbra is csak annyit tudunk mondani: “Bárcsak éreznétek már ebből valamit meg.”

Kéményes Péter (Dreadwolf):

Kurvára hiányzik a mai színtérből egy ilyen lemez meg egy ilyen zenekar. Szerintem az IHM zenéje nem “jó” hanem érdekes és egyedi (érted, Egyedi, HAHA, szóval ha olvassa ezt az Egyedi meg a Pálinkás, akkor reunion és egyéb faszságok!). Akkor tudod igazán értékelni, ha már a könyöködön jön ki a sok ugyanolyan tisztára polírozott, verse-refrén-breakdown Rise Records klónhalmaz. Egy olyan hangzásvilágot tudott megvalósítani a zenekar, amit itthon vagy senki, vagy ha mégis, akkor igen kevesek, és ahogy fentebb is írtam, ez nagyon hiányzik. Teljesen leszarják, hogy mik történnek a dalokban. Nem is igazán van itt értelme írni vagy beszélni a lemezről. Várd meg míg este van és sötét, kapcsolj ki minden fényt, feküdj az ágyra és hallgasd végig a lemezt. Ha nem tetszett, hát akkor így jártál, menj tovább.

  • Pálinkás: Csak reménykedni tudok benne, hogy kicsiben megtörtént az, mint a Shape of Punk to Come-mal, hogy eltelt 10-15 év, és az évek alatt sok új embernek leesett ez a dolog. Sokan jönnek oda amúgy azzal, hogy a Kényelmetlen lemez megváltoztatta a zenei hozzáállásukat. És szerintem épp a mai napig nem csökkenő lelkesedés miatt vannak olyanok, akiket ez mind a mai napig idegesít, mert nem értik, hogy egy számukra érthetetlen faszságon mit esznek mások. Megértem amúgy, nekem is van rengeteg ilyen, amit nem értek.
  • Egyedi: Fogalmam sincs. Mármint, hogy min vitatkoznak az emberek. Szerintem ez az IHM legjobb munkája, de ez meg az én véleményem, ettől még nem lesz alapmű valami. Annyira jó volt mindennek az együttállása, annyira könnyen és magától értetődően alakult minden (legalábbis így emlékszem), hogy egész egyszerűen csak keresztülsuhantunk a lemezkészítésen. Meg azokon az éveken, úgy általában. Akkor nekünk nem volt egyértelmű, hogy jó lemez a Kényelmetlen, akkor mi csak élveztük, amit csináltunk. Az egésznek a hangulata számított. Ami a mindenki kisugárzásából állt össze. A négyünk összeállásából. És mindent összekötött a humor. Kurva sokat röhögtünk együtt. Én meg csak szimplán élveztem egy olyan zenekarban lenni, ahol nem én voltam, akinek vezetni kell. Itt akkortájt nem nagyon kellett vezetni.
  • Bokros: Mi ezt csak úgy megcsináltuk, írtunk számokat, és ez lett belőle. Nem voltak vele nagyobb céljaink, mint a megelőző albumokkal. De az kétségtelen, hogy jól sikerült szerintem. A zenénk amúgy is megosztó volt, rühellték a true metálosok, baromságnak tartották a diszkósok, és imádták a rajongók. A Kényelmetlenen tényleg vannak jó riffek, fasza énekek, szépen összeállt az egész, ma is így gondolom.