Lezárni a múltat – Tej: Pénztelenség, sikertelenség, csillogás

tej - pénztelenség, sikertelenség, csillogás

Tracklist:

1. Esemény után
2. IAVN
3. Szegény fiú
4. Továbbkeringő
5. Kisebb mint három
6. Lényeg
7. Mindhalálig nyár
8. Fajhő
9. Átlag éjjel
10. Holalé?

Műfaj: poprock

Hossz: 40:39

Megjelenés: 2017. szeptember 27.

Kiadó: Grungery Records

Van egy elég jelentős közeg ebben az országban, akik szemében Pálinkás Tamás soha az életben nem fogja lemosni magáról azt, hogy ő az Isten Háta Mögött Palikája. Tessék, én is most rögtön ezzel kezdtem ezt a tök másról szóló cikket, bár én pont az a fajta megrögzött IHM-rajongó voltam, aki az öntörvényű progmetál-banda tavalyelőtti feloszlása után még vagy két évig jóformán hetente rászánt egy estét a diszkográfiára. Viszont itt most nem az Isten Háta Mögött a téma, hanem Pálinkás másik önkifejezési csatornája, a hányattatott sorsú Tej. Az a Tej, ami annak idején, még az IHM utolsó éveiben az énekes-gitáros elektropopos side projektjének indult, aztán idővel teljes felállású zenekarrá alakult, közben egyszer fel is oszlott, de kicsit később mégis újra összeállt, majd 2017 őszén – összesen fél évtizednyi várakoztatás után – végre ki is hozta a debütáló lemezét. Az album a Pénztelenség, sikertelenség, csillogás címet kapta, ami már rögtön előrevetíti, hogy főhősünk még mindig bármikor kapható egy kis polgárpukkasztásra, ha arról van szó, akár a saját maga kárára is. Egyébként pedig egy egészen kitűnő poplemezről van szó, ami a maga nemében legalább ugyanolyan zseniális, mint az Isten Háta Mögött volt, csak véletlenül sem szabad pont ugyanazt várni tőle.

tej

Az album tulajdonképpen egy válogatás a Tej első öt évének legjobb dalaiból. A számok nagy része már ismerős lehet korábbról, de akad pár teljesen friss, már az albumra írt tétel is, illetve a régiek többsége is teljesen át lett dolgozva a korábbi single verziókhoz képest. A Pénztelenség… már inkább egy poprock-lemez, mint elektropop, ezzel pedig megoldódott az a probléma is, ami több régi darabnál is joggal vetődhetett fel, miszerint hogy Pálinkás fenomenális dalszerző, csak némelyik dalából az irritáló hangszerelés miatt nehéz volt ezt kihallani. Ilyesmiről most már szó sincs, sokkal könnyebben csúsznak a számok, ráadásul a lemez egyszerre lett egységesebb és változatosabb is, mint amire elsőre számíthattunk volna. Nagyon szépen megfér itt egymás mellett csomó minden a rockos riffelésektől és szolid gitáros villongásoktól kezdve (IAVN, Fajhő) az igazi könnyed popdalokon (Lényeg, Mindhalálig nyár) és a kissé Jamiroquai-ízű, sok billentyűvel aláfestett seggrázásokon át (Szegény fiú, Kisebb mint három) a háromnegyedes keringőzésig (Továbbkeringő), és ami a legjobb, hogy az anyag nem esik szét, hanem koherens egészet alkot, amit tényleg leginkább egyvégtében érdemes hallgatni. Az első két szám közötti átmenetet például valami egészen gyönyörűen eltalálták a srácok, egészen új értelmet ad az Esemény után című nyitány végére betoldott hangnemváltásnak. Ilyesmiből viszont nincs sok, nagyrészt az egyszerűen követhető dalszerkezetek és a ragadós dallamok dominálnak, szóval aki nagy építkezésekre, szigorúan vett progresszivitásra, pláne nettó metálos zúzdákra vágyik, az még mindig jobban jár, ha inkább visszamegy A kényelmetlen lemezhez.

tej

De nem is ez az, amiben a Tej a leginkább elüt az Isten Háta Mögött-től, hanem a szövegek egyenessége. Alapvetően Pálinkás még mindig szeret képekben beszélni, de ezek többsége jóval átláthatóbb lett, mint a régi szövegei. A legjobb példa talán a zseniálisan Kisebb mint három címre keresztelt nettó szerelmes dal (<3, ugye), ami éppen hogy eltáncikál a giccsesség határán, de az ellentétekkel tűzdelt, egyébként baromi ötletes szövegével és Pálinkás elsőre kicsit ironikusnak ható előadásával még éppen jólesően fülbemászó marad, hiába lehet tudni, hogy igazából a frontember minden egyes sorát komolyan gondolja. Ezt egyébként a lemez nagy részéről el lehet mondani, hiszen a legtöbb dal a néhol kicsit megcsavart megfogalmazások ellenére is egészen hétköznapi dolgokat fejteget, legyenek azok akár holmi alkalmi légyottok (Esemény után, Átlag éjjel), akár a szó szerint vett pénztelenség (Szegény fiú, Holalé), bár olyan is előfordul, amikor emberünk saját bevallása szerint is csak össze-vissza fecseg (Fajhő). Meg aztán ott a két leginkább popdal, a Lényeg és a Mindhalálig nyár, amelyekben már átesik a ló túloldalára, ami édeskés limonádéval van leöntve. Jóllehet maguk a dalok – popos mércével mérve – gond nélkül hozzák a szintet, erősek, fogósak (se a “váppábábáum” felütéstől, se a “köpök a, köpök a télre!” kinyilatkoztatástól nem lehet egykönnyen megszabadulni), mégis egyszerűen irtó furán hatnak az olyan sorok, mint az “annyira szépnek látlak, hogy arra nincsen szó” meg a “süt a nap és a vérem forr, ez az élet jó, mindhalálig nyár” attól az embertől, aki pár éve még olyanokat énekelt, hogy “meteoritom az orionaranyadért” vagy hogy “csak a távol jobban látók érzik a növéshez kapcsolt csökkenést“. Ugyanakkor ott a Továbbkeringő című darab is, aminek meg pont az a legnagyobb erőssége, hogy Pálinkás kertelés nélkül, teljes szókimondással beszél benne a saját személyes mélypontjáról: porokról, csíkok húzásáról és orrégésről, aztán a minden letételéről és a múlt lezárásáról. A dal a maga közel hatperces hosszával és Svajcsik Kristóf nagyívű gitárszólóival eléggé ki is lóg a pop skatulyából, messze ez a lemez legnagyobb, legsúlyosabb és legelborultabb darabja – persze nem egészen olyan értelemben, mint egy Mária dala, annál azért még mindig pár fokkal egyszerűbb a képlet. Tulajdonképpen a szám nem is csak a hedonista életviteltől, hanem egyáltalán az egész Isten Háta Mögött-korszaktól való búcsúzásnak is beillik.

Szóval a Pénztelenség, sikertelenség, csillogás egy jól megírt, fülbemászó és okos poplemez, ami abszolút méltó folytatása Pálinkás Tomi életművének, már abban az esetben, ha az életmű korábbi darabjait sem kizárólag a Drop B sztóndulások és a mindennemű zenei szelekkel szembehugyozó mentalitás miatt szerettük. Mert a dalok most is a helyükön vannak, kellően változatosak, mostanra végre mind megkapták a hozzájuk méltó hangszerelést is, azon a pár limonádébb szövegen kívül tényleg nemigen tudnék mit felróni a lemeznek. És az a helyzet, hogy mióta megjelent, már nem a régi IHM-eket hallgatom minden héten, hanem a Tejet. 9/10