2023. július 12.
Ez itt az Aktuálista cikksorozatunk, amiben a hazai zenei élet ismerős alakjai bukkannak fel időről-időre, hogy megosszák kedvenc zenéiket a nagyérdeművel. Ebben a sorozatban nem feltétlen all-time favoritokról van szó, mint a néhai Rejtett alkönyvtárak szériánkban, hanem az aktuálisan pörgetett-forgatott finomságokról, ezáltal is tuningolva kicsit a jelenkor gyöngyszemeit, hogy ne mindig csak a “régen minden jobb vót” mantrát kelljen emészteni. (Persze mindez nem zárja ki, hogy néha előkerüljön egy imádott klasszikus is a régmúltból.)
Mai vendégünk Horváth Attila, közismertebb nevén Atish, a Subscribe gitárosa és a Supersize Recording alapító társtulajdonosa, hangmérnöke és producere. Atish épp az idei év egyetlen Subscribe-koncertjére készül, ami pénteken lesz a Budapest Parkban a Kettőnégy fesztivál keretében, de közben időt tudott szakítani arra, hogy beavasson minket az aktuális kedvenceibe. A saját munkássága tükrében nem nagy meglepetés, hogy a progresszív rock/metal színtérről gyűjtött össze közel egy tucat bandát és zenészt.
Ha pedig éled a válogatását, akkor ajánljuk a sorozat előző részét is, amiben a hasonló körökben mozgó Rózsavölgyi Bence (Ghost Toast, Deeprecen) ajánlott hasonló stílusú és mentalitású cuccokat.
Ha az utóbbi 10 évben megkérdezte tőlem valaki, hogy melyik a kedvenc zenekarom, akkor egyből rávágtam, hogy az ausztrál Karnivool. A progresszív modern rock/metál szférában (amiből leginkább szemezgetni fogunk most) a Tool óta ez a zenekar volt legnagyobb hatással rám és a dalszerzéshez való hozzáállásomra. A mai napig előveszem a 2009-es Sound Awake lemezt és örömmel hallgatom végig, amin nem mellesleg etalon hangzás is van.
Ha már rommá hallgattad a fent említett Karnivoolt és az összes Tool-lemezt, valamint nem szeretnél várni újabb 10 évet a következő megjelenéséig, de valami hasonlóan nagyívű dalszerkezetekkel operáló, Maynard-szintű énekdallamokkal tűzdelt poliritmikus elszállásra vágysz, akkor ajánlom figyelmedbe a Wheel nevű finn bandát, akikbe amúgy egy Karnivool Facebook fan page-en botlottam bele. Itt egy habkönnyű 10 perces tétel tőlük, aminek végén iskolapéldaként mutatják be, hogy hogyan kell piciből nagyot csinálni, amit én mindig is imádtam.
Mindig más dolog miatt kattanok rá egy dalra egy előadótól, és amióta először hallottam a Tool – Forty Six & 2 című dalát, azóta mindig felkelti az érdeklődésemet, ha egy ritmikát szétszed a zenekar és úgy folynak a témák egyikből a másikba, hogy a ritmusképlet nem, vagy csak alig változik. Elsőre észre sem veszi a hallgató, hogy ugyanazt a patternt hallgatja, csak a hangsúlyokkal variálnak, mi is sokat használjuk ezt a trükköt a Subscribe-bal. Erre tökéletes példa a Leprous – Illuminate című száma, amit élőben hallottam először, viszont utána napokig dúdoltam ezt a ritmikát, ezért meg is kellett keresnem a dalt.
Hogy egy frissebb produkciót is említsek, az elmúlt fél évben számomra a legnagyobb kattanás a Sleep Token, akiknél hasonló flessem van, mint anno a Karnivoolnál. Talán azóta a legkarakteresebb éneklés, amit hallottam, ami úgy táncol az affektálás és szívbemarkolás határán, hogy első hallgatásra figyelmet követel. Erre a legjobb példa a Hypnosis című daluk, ahol a repetitív témákkal operálva érik el a hipnózis hatást.
Azért idebiggyesztek még egy dalt tőlük, csak hogy halljátok, milyen széles zenei stíluspalettán mozog a zenekar, a Granite-ot már-már popdalnak is nevezhetnénk, ha nem rúgná be két lábbal az ajtót a 8 húros gityó a dal végén!
Ha azt kérdezitek, mit fogok pörgetni a következő hónapokban, akkor a válaszom a Bad Omens, akiket nemrég ismertem meg, de ezt a számukat már rommá hallgattam, a dallamtapadás tipikus esete. Az amerikai banda hasonlóan modern stílust képvisel, mint a Sleep Token, a brilliáns dalszerzés mellett az elektronika és a zene kohéziója emeli ki számomra ezt a tömegből.
A dán Vola zenekart úgy szoktam jellemezni, hogy egy Meshuggah verze gigarefrénnel és masszív elektronikával megtámogatva. A modern hangzások engem mindig érdekeltek, és ezt én annak hívom, ráadásul ez az egyik olyan 2021-es metal lemez, ami Dolby Atmosban is fent van a streaming szolgáltatóknál (már ahol ezt támogatják). Mivel én most éppen egy ilyen irányú fejlesztést fejeztem be a stúdiómban, ezért kimondottan érdekelnek azok az anyagok, amik keverése már alapból Dolby Atmos térhangzásban érhető el, és nem a klasszikus lemezek újrakevert verziói. Ráadásul az ő zenéjük a sok elektronikának köszönhetően tökéletes alapanyag ebben a 3D-s térben.
Ha egy kis gitáros inspirációra vágyok, vagy éppen arra, hogy egy életre elvegye valaki a kedvemet attól, hogy gitárt fogjak, akkor szoktam Polyphiát pörgetni. Bevallom, én sosem hallgattam a nagy ikonikus szólógitárosok lemezeit, viszont a modern gitárcentrikus zene megkerülhetetlen alakjává vált Tim Henson bandája, virtuózitásuk mellett hangzásukkal is újítani tudtak az instrumentális vonalon.
Az utóbbi időben a zenefogyasztás megváltozását a saját bőrömön is tapasztalom, és azon kaptam magam, hogy nem is annyira egészben hallgatok lemezeket, mint korábban, sőt nem is csak zenéket hallgatok, hanem sokszor zenészeket követek be Instán, Youtube-on, és egyre inkább a zenefogyasztásom kezd átmenni playthrough videók nézegetésébe. Az egyik nagy kedvencem ezen a vonalon Rabea Massaad.
A másik hősöm, korunk Tom Morellója, Nick DePirro. Nick zenekara az instrumentális vonalon operáló Night Verses, amiben jelenlegi kedvenc dobosom dobol, Aric Improta, akit amúgy a Fever 333-ból is ismerhetünk, bár onnan már kiszállt. Érdemes őt is lecsekkolni és bekövetni, mert elképesztően kreatív témákat hoz és nagyon izgalmas videókat pakol fel.
Zárásnak pedig egy lengyel gitárost dobnék be, Jakub Zyteckit, akit még korábbi zenekarával, a Disperse-szel láttam játszani a hajón, és elképesztő ízléses gitározást hallhattunk tőle. Azóta zenekara már nem aktív, de szerencsére ő szólóprojektjével igen.
Atish kedvenceit a Spotify-on is végigpörgetheted:
A Subscribe június 14-én a Budapest Parkban koncertezik a Kettőnégy fesztiválon, további fellépők a Fish!, a Téveszme és a Nagyúr.
Fotó: Révész Patrik
