2014. január 1.
Alig két héttel ezelőtt ajánlottuk a figyelmetekbe a pécsi Black Hourglass bemutatkozó nagylemezét, és azóta feltehetően többen is adtatok egy esélyt a Szétfoszló ég, szélre vár dalainak. Az igazi szenvedélytől fűtött, post-rock elemektől sem idegen screamo szerelmesei egy nemzetközi színvonalú kiadványt üdvözölhettek a decemberben megjelent anyagban, mi pedig ennek kapcsán készítettünk egy interjút a srácokkal arról, hogy mit is érdemes tudnunk a lemezről, és úgy általában a banda eddigi útjáról.
Talán kezdjük is a beszélgetést egy kis visszatekintéssel: így, 2013 végén hogyan gondoltok vissza a zenekar megalakulására és útkeresésére?
Krisztián: Nem egyszerű visszagondolni az kezdetekre, hiszen közel három év alatt rengeteg dolog történt, sokat változtunk emberileg zeneileg egyaránt, de azt hiszem bíztunk abban, hogy ezen az úton járhatunk egyszer, ahol most.
András: Nem voltak lefektetett céljaink akkor se, és most sincsenek. Konkrétan utakat sose kerestünk, amik elvezethetnének minket oda. Egyszerűen csak történtek a dolgok, jellemzően maguktól.
Hány tagcsere előzte meg a jelenlegi felállást, és hogyan vélekedtek a korábban megjelent két kiadványotokról?
András: Eddig összesen egy tagcserén vagyunk túl, ami 2011 végén történt meg. Akkor egy egri és debreceni koncertre ugrott be Viktor basszusgitározni, aztán végleg így maradtunk. Ezt a hétvégét egy-két hónappal megelőzően kezdett el érni a dolog, azóta jól megvagyunk. Emellett, csak annyi változás történt, hogy Krisztián elkezdett gitározni a zenekarban a 2012-es őszi európai turnénk előtt pár héttel. Egyből a mélyvízben kezdtük, mert kevés időnk volt felkészülni a turnéra. Azonban egyből tudtuk, hogy így haladhatunk tovább, ha új vizek felé szeretnénk evezni.
A régebbi számainkra is büszkék vagyunk, nem érezzük cikinek őket, annak ellenére, hogy már nem igen szoktuk őket játszani. Egy jó lenyomatot képez arról a korszakról, amikor készültek. Közöttük vannak olyan dalok, amik most már több mint négy évesek múltak 2013-ban, nem érezzük őket aktuálisnak, és igazából a szettbe is keveset tudnánk beilleszteni közülük. A legutolsó turnén játszottuk a Borostyán című dalunkat, az első EP-ről, igaz nem teljesen olyan formában, ahogyan az rögzítettük – ez igazából majdnem az összes dalra igaz volt, amíg benne voltak a koncertprogramban.
2013 elég mozgalmas év volt számotokra, hiszen amellett, hogy rögzítettétek a bemutatkozó nagylemezeteket, egy Európa-turnén is bemutatkozhattok külföldön: mi volt a legnagyobb tanulsága a körútnak, és szerintetek ez mit tett hozzá a zenekaron belüli összhanghoz?
András: Az összhangnak nem sok köze van a turnékhoz, a zenekar előtt is jóban voltunk egymással, sose voltunk az a veszekedős, balhés társaság. Szóval nem az úton kellett összecsiszolódnunk. A kilométereket mindig egy jó kalandnak éltük meg, ahol sok új élménnyel és történettel gazdagodhatunk, azon túl hogy el lehet mondani, hogy találkoztunk egy halom kedves emberrel és szétnézhettünk más országokban. A legfontosabb dolgok, amit megtanultuk az, hogy csinálni kell a saját dolgunkat és arra kell fókuszálnunk minden figyelmünkkel, nem pedig mások teljesítményéhez mérni magunkat. Játszottunk az évek során sok jó bandával, akiktől rengeteget lehet tanulni, mind technikailag, mind hozzáállásban és talán az utóbbi a legfontosabb mind közül.
Élőben kétségkívül az egyik leghatásosabb hazai koncertzenekar vagytok, és ez is egyfajta összeszokottságot sugall: mióta játsszátok koncerteken is a Szétfoszló ég, szélre vár dalait, és volt-e egyfajta változás az egyes dalokon belül a rögzítésig, vagy addig nem is adtátok elő ezt az öt dalt, amíg nem éreztétek késznek?
András: Örülünk, hogy így gondoljátok, de mi úgy látjuk, hogy van még hova fejlődnünk ezen a téren is, túl sok jó bandát láttunk már ahhoz, hogy megelégedjünk ezzel a szinttel és ez nagyon inspiráló tud lenni.
A dalok, amiket felvettünk, nagyjából azt a sorrendet tükrözik, ahogyan elkészültek. A legelsőt talán 2012 nyarán kezdtük előadni koncerteken is, aztán fokozatosan alakítgattunk rajta annak függvényében, hogy élőben mit mutattak. A legutolsó számot, a felvételek megkezdése előtti héten fejeztük be 2013 májusában, így azt nem tudtuk alávetni ennek a módszernek. Jellemzően kész felépítéssel indulunk ennek neki, apróbb változtatásokat szoktunk csak eszközölni egy-egy szólamban vagy bizonyos részek hosszúságával kapcsolatban.
Mit tudhatunk a lemez megírásának hátteréről? Voltak olyan dalok vagy témák, amelyek most nem lettek felhasználva? Mióta íródtak ezek a dalok, és mikor készültetek el magával a lemezanyaggal?
András: Idén július elején kezdtük el felvenni a lemezt, szóval majdnem az egész nyarat egy pajtában töltöttük, ahová a dobfelvételek után költöztünk rögzíteni nagy részét a daloknak. Sasvári Géza barátunk sokat tett hozzá ahhoz, amit most hallhattok.
Általában nincsenek olyan számok, amiket nem érzünk eléggé jónak ahhoz, hogy végül megjelenjenek. Egy-két próba után kiválasztjuk azokat az ötleteket, amivel érdemes tovább foglalkozni, a többibe nem pumpálunk energiát. A kivétel azonban most félig-meddig erősíti ezt a „szabályt”. Egy tétellel kapcsolatban azért jutottunk erre a döntésre, mert talán gyengítette volna a lemez egységét, azonban önmagában remélhetőleg majd megállja a helyét, ezért ez is meg fog jelenni valamikor 2014-ben, a Go Away Records válogatáslemezén. Ez egy gyorsabb, velősebb szám, biztosan passzolni fog a Slabéczi Tomi kiadóját bemutató lemezen.
A korábban megjelent kiadványokon is erős hangsúlyt kaptak a dalszövegek, ennyire azonban még talán sosem volt erős a kohézió a zenei hangulat egységesen magas színvonala, valamint a dalszövegek kifejezőereje között. Volt-e tudatos koncepció a dalszövegek megírása közben, és mit tudhatunk az albumot záró ’Életerődnek’ megrendítő monológjáról?
Krisztián: A dalszövegek írásánál pusztán csak annyi volt a koncepció, hogy egységként is értelmezhetőek legyenek, illetve hogy, elérhető, érzelem-közeli dolgok fogalmazódjanak meg. Nagyjából a születésük egy időszakra tehető, nem témák köré, inkább a dalok hangulatához igazodtak.
András: A szigorúan vett zárószám végét követő zajtenger után, egy nagyon jó barátunk, Tengler Gergely (aka. TG, Napherceg stb.) saját versét szavalja el. Hihetetlen forma, főleg slam poetry estekről lehet ismerni, nagyon egyedi stílusban rakja egymás után a szavakat és ezekkel hihetetlen képeket tud rajzolni. Már a felvételek előtt készen voltak a sorok, pár alkalommal nézegettük meg próbákon, mit lehetne vele kezdeni. Azonban végleges formáját a stúdióban nyerte el, amikor elkezdtük a gitársávokat, teljesen spontán egymásra pakolni. Felvettünk kb. 10 loopot, aztán erre mondta fel TG a szöveget, megkevertük a dallamok sorrendjét, kiegészítettük még párral és így nyerte el a lemez végén hallható formáját. Eredetileg bónusz számnak terveztük a fizikai megjelenésére, viszont arra, a formátum korlátai miatt már nem fért rá így elrejtettük a lemez végére. Minket is meglepetésként ért a végeredmény, mert pár fedvény nem a mi kezeink terméke, és a megjelenés előtti napokban hallottuk mi is a kész verziót.
Ha már itt tartunk, bemutatnátok a saját szavaitokkal az egyes dalokat, hogy számotokra mit jelentenek, és mit gondoltok róluk?
Krisztián: Nem feltétlenül tudnánk egyes dalokat kiemelni szerintem, mindnek megvan a külön története, valószínűleg ez a megíráskor bele is fogalmazódott a gitárokba, a ritmusba, a szám hangulatába. Talán itt is az „Életerődnek”-et tudnám említeni, van tartalmi hasonlóság egy korábbi dallal, csak a kettő más korszakot dolgoz fel, hasonló közlésmóddal.
Az albumnak elég karakteres lemezborítója lett: mit tudhatunk az alkotóról, és miért éppen rá esett a választásotok?
András: Ez szintén egy jó barátunknak, az osztrák Patrick Fürli keze munkáját dicséri. Felső-Ausztriában, Kremsmünsterben ismerkedtünk meg vele és testvérével Raphaellel, akik a helyi ifjúsági házban szerveztek nekünk már többször koncertet. Láttuk, hogy nagyon egyedi munkái vannak és úgy gondoltuk, hogy ez az magazinokból kivágott, kollázs jól passzolna a lemez hangulatához és felépítéséhez. Elküldtük neki, az akkor még ének előtti verziót és ez született belőle. A munkáit megnézhetitek a blogján, a Tumblr-oldalán vagy a Facebookon. Talán van még pár darab nálunk a több mint 20 oldalas photozine-jéből, amire mindenképpen érdemes rápillantani, nekünk nagyon tetszik. Nem akartuk, a szokásos hazai köröket lefutni a borítóval kapcsolatban, ezért választottunk egy „külsőst”, akit itthon nem ismernek.
A lemez jövőre bakeliten is megjelenik egy szlovák kiadó gondozásában: hogyan találtatok egymásra a srácokkal, és lesz-e valamilyen különlegesség az albumon, vagy ahhoz csatolva?
András: Az őszi turnénk első, szlovákiai állomásán Šaľában találkoztunk. Koncert után mondták, hogy szeretnének elindítani egy kis kiadót, e-mailcímet cseréltünk és igazából ennyi. Hazaérve elkezdtünk levelezni és egyből sínen volt a dolog. Mivel akkor már majdnem készen voltunk a lemezzel, sokat gondolkoztunk rajta, hogyan kéne a dalokat elosztani a lemezen, hogyan osszuk el a 2×15 percünket. Ezért kellett a verset végül levágnunk róla.
Ti hogyan látjátok a pécsi koncertéletet? Milyen zenekarok vannak, és milyen a közösség?
András: Mivel Pécs egyetemi város, ezért sok fiatal van, de nem igazán találkozunk velük koncerteken, pár kivételtől eltekintve. Kisebb koncerteket jellemzően a Cvlt of Grace-es Sarus Zoli, vagy tőlünk valaki szokott szervezni. Attól függően hogy éppen milyen passzban vannak az emberek, 10-90 fő szokott lejönni, de inkább valahol a kettő között. Sok zenekar van jellemzően más stílusban. Sajnos kevesen látnak perspektívát maguk előtt, hogyan tudnának minél több helyen játszani, minél több élményt szerezni. Párszor bele is futunk ilyen kérdésekbe, hogy hogyan tudunk eljutni Dániáig. Igazából mindig csak annyit mondunk, hogy pár száz e-mail és persze egy kis szerencse kérdése, tényleg nincsen más titok.
Az utóbbi pár hónapban többen is elkezdtek lehozni külföldi zenekarokat Pécsre –többféle zenei közegben- és talán szépen lassan beindul valami, ami a következő években egyre több lányt és srácot inspirál majd mozgolódásra. Ez tök jó lenne.
A zenekaron kívül mivel foglalatoskodtok?
András: A szokásos egyetem-munka páros. Igyekszünk sok időt együtt tölteni a próbákon kívül is.
Milyen terveitek vannak 2014-re, és hol találkozhatunk veletek legközelebb?
András: Januárban, februárban valamikor elkezdünk felvenni egy új számot, amit még nyár előtt szeretnénk megjelentetni egy 10”-es split lemezen egy orosz és egy francia zenekar társaságában, ez talán a legközelebbi terv. Utána a szokásos turnétervek, nyár előtt rövidebbet szeretnénk és ősz elején egy hosszabbat tervezünk kelet felé, remélhetőleg sikerül összehozni és eljutni a balti országokba. Ezen kívül szeretnénk egy újabb lépcsőfokokat megtenni az új anyaggal és még inkább kitolni a saját határainkat.
Legközelebbi hazai bulink Jánossomorján lesz január 11-én. Nagyon várjuk már, sok jót hallottunk az ottani bulikról. Távolabbi dátumokat egyelőre nem tudunk mondani.
