„Ehhez a lemezhez fel kellett nőni” – Trillion-interjú

A Trillion története ott kezdődött, hogy Áron „Apey” Andris jó pár éve alapított egy közös bandát a Grand Mexican Warlockból és még számtalan más bandából ismerős Szabó Lacival és Mohácsi Matyival – merjük remélni, hogy ezzel ma már csak keveseknek mondunk újat. A formáció hosszas vajúdás után végül tavaly márciusban hozta ki debütáló nagylemezét, a Dreaming Blacket, amit az év egyik legerősebb atmoszférájú lemezének neveztünk, és bizony még 12 hónap után is változatlanul odavagyunk érte. Az eredetileg trió felállású csapat a lemez megjelenésekor kiegészült egy második gitárossal, az ék zenekarban is játszó Lee Olivérrel, így a koncerteken már négyes felállásban szólalnak meg a dalok, így lesz ez például e hét szombaton az A38-on is. Az album születésnapjához közeledve most kikérdeztük a srácokat, hogy is állnak manapság a zenekar ügyei.

Szevasztok! Ugye lassan hat éve, hogy a Trillion mint zenekar megfogant, de igazán csak tavaly indult be. A történet elejét már sokszor elmeséltétek, most inkább arra lennék kíváncsi, mi volt az a hajtóerő, ami miatt ennyi év alatt sem engedtétek el, hogy a projekt végül beteljesüljön?

Lac: Igen, a legtöbben azt hiszik, hogy ez egy új formáció, pedig már 2011 óta létezik, de sosem vettük túlságosan komolyan és talán pont emiatt tudott szép nyugiban beérni a dolog. Nem volt, aki igazán hajtsa, mert mindenki hajtott épp elég más ügyet, viszont annál sokkal jobban szerettük, mintsem hogy megfeledkezzünk róla. Tudtuk, hogy előbb vagy utóbb fel fogunk venni egy lemezt, de ki kellett várni, hogy ez mindenkinek alkalmas legyen. Hozzá kell tenni, hogy koncertek híján pénzünk sem volt a stúdióra, úgyhogy szépen félévente írogattuk az NKA pályázatokat, aztán egyszer csak nyertünk, így elgördült előlünk minden akadály. Szóval hosszú menet volt, de ennek így kellett lennie, kicsit sem bánom, hogy nem évekkel korábban vettük fel, ehhez a lemezhez fel kellett nőni.

A jövő héten lesz kerek egy éve, hogy a Dreaming Black album megjelent. Egy év távlatából mit tartotok az anyag fő erősségének, és ha van ilyen, gyenge pontjának?

Lac: Én az egyik legjobb dolognak tartom, amihez valaha közöm volt, azon kevés saját lemezek egyike, amit bármikor meg tudok hallgatni és nem szentségelek, hogy ezt vagy azt nem úgy kellett volna. Biztos bele lehet kötni itt-ott, de számomra a legnagyobb gyenge pontja az, hogy nem jelent meg vinylen.

Api: Nem igazán volt kinek és minek megfelelni, az volt itt a varázsa a dolognak. Szimplán megtörtént és önmagára ébredt. A hibákra másként gondolok, mint általában mások szerintem, első hallásnál engem is megijesztenek, aztán elkezdek mást látni bennük a füleimmel és megszeretem őket, karakterizálják az adott take-et (felvételt) a többi közül. Általában ezért szeretem az első próbálkozásokat, mert még nem kezd el gondolkozni az ember, hogy „hú ezt most jól játszottam fel?” és jön a megkérdőjelezés, eltűnik a stenk. Aztán persze nyilván van, amikor tényleg elbaszod, akkor elbasztad (nevet). És egyszerűen imádom az egész lemezt minden apró hibájával, ahogy van.

A lemez még trióban készült, aztán Lee Olivér gitáros csatlakozásával kvartetté bővültetek. Mennyire változott meg vele a zenekar működése, belső dinamikája?

Lac: Tartottunk tőle, hogy egy negyedik tag megjelenése esetleg túlságosan megváltoztathatja a zenénk ízét, ezért nem is volt erről szó évekig. A Dreaming Black megjelenése volt a vízválasztó, ugyanis kiderült, hogy a lemezre rögzített színező szólamok kurvára hiányoznak a próbákon. Ültünk lehajtott fejjel a GMW teremben, aztán elég spontán bedobtam a többieknek, hogy mi lenne ha elhívnánk Lee Olivért, ami akkor tisztára képtelen ötletnek tűnt, mert kb. 2 héttel voltunk a lemezbemutató előtt. De Oli jött és pillanatok alatt magáévá tette a dalokat, gyönyörűen belehelyezkedett, zeneileg és emberileg is…

Api: Ő a tökéletes ember a munkára, bónuszban óriási szívű srác, imádom, hogy egy bandában vagyok vele.

Apey tavaly nyáron elhintette, hogy Olivér érkezésével már szövődnek a második album tervei is, ezzel hogy álltok most?

Lac: Szövődnek-szövődnek. Elkezdjük nemsokára, de eddig 0 db új számunk van, úgyhogy nem ígérnék semmit.

Api: Na ezt akkor most jól benyaltuk… most már nem tudjuk visszacsinálni, úgyhogy vagy leszeditek a cikket, vagy csinálnunk kell akkor tényleg egy lemezt, majd meglátjuk. De addig is próbálunk, összejövünk amikor tudunk és ezen a problémán fogunk dolgozni.

A felállásból mindannyian zenéltek másik bandákban is, főleg a Grand Mexican Warlockkal közeli a vérrokonság – szerintetek mi az a dolog, ami a Trillion karakterét, csúnya kifejezéssel a létjogosultságát megadja? Miért jó ebben a formációban játszani?

Lac: Teljesen más, mint a Grand. Más energiák áramlanak, más a zene, mások a célok, az írási metódus, a belső működés, minden. A Trillion a mai napig kicsit projektként funkcionál és nem is hiszem, hogy valaha igazán nyomulni akarnánk, ezért meglehetősen tét nélküli és fesztelen. Emellett valahogy mindenki a helyén van és tudja a dolgát.

Általában hogy születik egy Trillion-szám? Mennyire jellemző rátok a próbatermi közös ötletelés, vagy hogy otthon leülve „na most írok egy Triliont” elhatározással nyúltok a gitárért?

Lac: Konkrét „írok egy Trilliont” elhatározásról nincs tudomásom. A Dreaming Black esetében elég vegyes konstellációk adódtak, van Matyi, Api, Laci, Matyi-Api, Matyi-Laci, Api-Laci és Matyi-Laci-Api dal is (nevet). A szövegek persze végig Api.

Api: Néha meg Eric Clapton-Rob Halford-Gütyüli Gang, de igazából ez majd most fog kiderülni, amikor ugye azon fogunk dolgozni, hogyan is mismásoljuk el azt, hogy azt mondtam, lesz új lemez. A Dreaming Blacknél eléggé kimaxoltuk mindhármunk B oldalas ötleteit, úgyhogy most kénytelenek leszünk írni egy Trilliont.

A két évvel ezelőtti GMW-interjúnkban még az az elképzelés állt, hogy a Trillion még a Grandnél is nagyobb kuriózum lesz, ahhoz képest pedig az elmúlt évben többet koncerteztetek, mint a „nagy testvér”. Ez hogyan alakult így?

Lac: A Granddel megbeszéltük, hogy most kicsit pihentetjük. Éveken keresztül folyamatosan jelen voltunk, most jött el az ideje, hogy kicsit elengedjük. Nem oszlottunk fel vagy ilyesmi, csak nyomtunk egy féket. Tehát nem a Trillion kezdett el sokkal többet koncertezni, hanem a Grand sokkal kevesebbet. :)

Szombaton a holland Indian Askinnel együtt játszotok az A38-on. Hogy kerültek ők a képbe, és mit érdemes róluk tudni?

Lac: Ez a felkérés eredetileg a Grandnek szólt, de a szünetelés miatt nem vállaltuk el, viszont felvetettük, hogy mi lenne, ha a Trillion csatlakozna a hollandok bulijához, a Hajó szerencsére rábólintott.

Mik a további kilátások az idei évre? Terveztek vidéki koncerteket, esetleg egy videót, ilyesmiket?

Lac: Továbbra sem valószínű, hogy a Trillion sokat fog koncertezni, de most tavasszal játszunk még Szarvason és Pécsett. Ez magunkhoz képest tetemes mennyiség, a többit majd meglátjuk.

Api: A következő hetekben forgatunk egy videoklipet a lemezindító Crumble Me c. számra, reményeink szerint április végén ki is rakjuk, közben feltűnően elkezdünk dolgozni a második nagylemezünkön is.

A Trillion szombat este az A38 Hajón koncertezik, előttük a magát „nu punk”-ként meghatározó holland Indian Askin játszik. A belépés ingyenes, a kezdés 20:00.