2016. május 20.
Frank Carter átalakulásait végigkövettük az elmúlt években. A Gallows egykori énekese először a Pure Love nevű új bandájával okozott nem kis meglepetést, főként annak letisztult hangzásával. Az Anthems a maga nemében egy remek album volt, és úgy festett, a fenegyerek végleg lenyugodni látszik… ez pontosan így is volt, egészen addig, amíg rövid időn belül földbe nem állt a zenekar. Főhősünk ekkor kis időre felszívódott, de nem kellett sokat várnunk a folytatásra, a Frank Carter & the Rattlesnakes élén új bandával tért vissza, és egy olyan tökös/dühös albumot tett le az asztalra, amilyet már sokan vártak tőle. Az indulást követő egy évet dokumentálandó, most egy velős videót tettek közzé, abban minden lényeges történést megemlítve:
„A Year of the Snake egy rövid dokumentumfilm, ami a Frank Carter & the Rattlesnakes felemelkedését hivatott megörökíteni. Nagyon sűrű évet tudhatunk magunk mögött, és szerencsére Max Horn meg tudott örökíteni minden apró részletet, kezdve az első koncerttől, egészen idén januárig, amikor is stúdióba vonultunk, hogy valami nagyon különlegeset készíthessünk. Köszönjük mindenkinek ezt a fantasztikus évet, soha rosszabbat!”