Megjelent a Maylene and the Sons of Disaster visszatérő klipje

Már az év eleje óta lehetett tudni, hogy a Maylene and the Sons of Disaster a visszatérésére készül, és most végre meg is jelent az alabamai tanyacore-banda új klipes száma. A Burn the Witches az utolsó lemezek slágeressége helyett egy keményebb, kiabálósabb irányba fordul, de persze így sem hiányozhat belőle néhány bendzsós téma. Egyébként nem mondanám kifejezetten erős dalnak, de már eleve az nagy öröm, hogy Dallas Taylor balesete után a zenekar egyáltalán összeszedte magát és kiadott valamit.

Az énekes még 2016 nyarán szenvedett nagyon súlyos balesetet quadozás közben, aminek következtében teljesen összetörte magát, belső vérzést és agysérülést szenvedett, valamint a fél szemére meg is vakult. Ezután több évbe telt a rehabilitációja, és még ő maga is úgy fogalmaz: az, hogy ezek után újra képes zenélni és koncertezni, az egy konkrét csoda.

A Maylene‘ visszatérő bulija szeptember 22-én lesz a floridai Tampában, utána 24-én pedig az alabamai Furnace Festen is fellépnek. Még Taylor balesete előtt, 2015-ben szó volt egy készülő új albumról is, de hogy ebből mikor lesz valami (ha lesz valaha egyáltalán), arról egyelőre nincs újabb hír.