2016. november 10.
A While She Sleeps az angol metalcore-színtér egyik legdinamikusabban előretörő neve: a sheffieldi csapat már 2010-ben, a bemutatkozó The North Still Stands for Nothing EP kiadásával felhívta magára a figyelmet, azóta pedig a nagylemezekkel csak még több embert állított maga mellé. Növekedésüket mi sem jelzi jobban, mint hogy a ma estére, eredetileg a Dürer kistermébe szervezett koncertjükre másfél hónappal előre elfogytak a jegyek, így a buli végül egyenesen a nagyteremben landolt. A zenekar egyébként mostanság a harmadik lemezén dolgozik nagy erőkkel, azonban a mai koncerten még az első két nagylemez dalaié lesz a főszerep, ami a hazai tábornak már csak azért is örömteli, mert a tavaly megjelent Brainwashed albummal még egyszer sem járt nálunk a zenekar.
A While She Sleeps előtt két másik csapat melegít be, ők a szintén angol Climates átalakulásából megszületett, dallamos hardcore-ban utazó Blood Youth, és a tavasszal egy remek hagyományőrző hardcore-lemezt kiadott budapesti Satelles lesznek.
Jegyek még a helyszínen is kaphatók, további infókért irány az este facebook-eseménye!