2013. december 10.
KLIPÖZÖN. A NuSkull Magazin külön bejáratú videórovata, ami hétről-hétre, vasárnapról-vasárnapra szedi össze az érdeklődők számára az oldal lefedettsége alá tartozó előadók legfrissebb klipmegjelenéseit. Legyen az hazai vagy külföldi, hardcore vagy post-rock nálunk minden hét utolsó napján megtalálod az azt megelőző hetet összefoglaló mozgókép összegzésünket. Ezzel kívánjuk olvasóink számára lehetővé tenni azt, hogy tartani tudják azt a feszített tempót, amit a zenevilág diktál számukra. Az év negyvenkilencedik hetében a következő zenekarok kerültek fel a listára: Fall Out Boy, Pray For Forgiveness, This Is Hell, Mogwai, Devil Sold His Soul, Hopes Die Last, IntrOnaut, High On Fire, Karnivool, You Me At Six, Behemoth, Simple Plan, Citizen, The Swellers, Deicide, Alcest, Turbo, Xibalba, In This Moment, Stick To Your Guns, Liferuiner, The American Scene, Watain, Voivod, Red Enemy, Eskimo Callboy, Képzelt Város. Kik a kedvenceid a héten?
Felháborítóan fülbemászó, könnyed sturm & drang rockhangzással tért vissza a német World Collapse, akikről első hallásra valószínűleg senki sem mondaná meg, hogy igazából az ezredforduló környékének egyik legjobb európai hardcore bandájának, az Underdog szám után elnevezett True Blue-nak a két tagja alkotja. Ez a szám pár éve még gond nélkül letarolta volna az MTV-t, és igazából a klip ma is képes lenne rá: menő vágóképekkel dúsított imidzsvideót kapott a Frost, de meg is érdemelte, mert óriási sláger, más kérdés, hogy hiába van értük oda a Trapped Under Ice, hiába adta ki az új 7”-et a Reaper, az új dalok fogadtatása nagyon megosztott, amihez talán a stadionszintik mellett a klipből áradó ormótlan schwag is felelős. (JÁ)
Na akkor gyorsan essünk túl rajta…Új hónap, új Fall Out Boy-klip. Ez nyilván nem lep meg és nem is érdekel már senkit, de mi különösebb okok nélkül kötelességünknek érezzük, hogy folyamatosan beszámoljunk a „sorozat” újabb és újabb, meglehetősen csekély tempójú történéseiről. Ezúttal a zombivá vált Patric Stump megöli Joe Trohmant a World War Z egyik helyszínén. Ennyi. Most tényleg rövidre fogtuk. (TM)
Cseh felebarátaink már több ízben is megfordultak hazánkban, ahol élőben minden alkalommal biztosítottak bennünket, arról, hogy ilyen faék egyszerűségű zenét nem túl megterhelő jól előadni. Rendes srácok, de sajnos, ahogy a zenekar neve, úgy a dal alcíme és a szokásos kezdő metalcore zenekaros panelklip is inkább szemöldökráncolásra ad okot. Szokták mondani, hogy minél kevesebbet publikálsz fiatalon,annál kevesebbet is fogsz szégyenkezni idősebb fejjel. Könyörgöm felejtsük el az ilyen jellegű bugyutaságokat – ez a „megcsalt bulám” és „legyen kínzás” dolog… borzalmas. A klip technikai kivitelezése amúgy jó lett. (BK)
Turnévideó 1.0, az EP-ről meg már írtunk. Egyébként most épp parkolópályán van a zenekar, és pár tag Extinction A.D. néven nyomja azt a thrash-centrikus vonalat, amire a This Is Hell is átsodródott az elmúlt években (érdekes, hogy hiába írtak jó dalokat, és voltak korábban „hype-banda”, a szinten kicsit túlhajszolt thrash revival körülrajongásból nem kaptak akkora szeletet, mint mondjuk a Power Trip, vagy a Toxic Holocaust). (JÁ)
A skót Mogwai-t sokan a poszt-rock alapító atyáiként tisztelik, ami a The Lord is Out of Control alapján nem teljesen érthető, hiszen ha csak ebből a dalból indulunk ki, nem feltétlenül következtethetünk arra, hogy egy baromi jó zenekarral van dolgunk, bár a hangulat azért rendben van, ami nagyban köszönhető a kicsit talán túl művészi, de azért hangulatos klipnek. A szám a jövőre érkező nyolcadik lemez, a Rave Tapes záródala lesz, azért azt reméljük, hogy nem ez lesz az abszolút csúcspont. (BG)
Igazából attól függetlenül, hogy nem egy jó videó, nagyon igényes, és tökéletesen illik a Devil Sold His Soul „mindjárt kitépem a szívem a mellkasomból az érzelmektől” zenéjéhez (bár erre a célre a háborgó tengerről készült HD-felvételek is tökéletesek lennének). Attól, hogy csak az énekes imidzsvideózik benne, elég tagbemutató promovideó érzete van a dolognak, de sebaj, a kicsit furcsa sztoriszál eltereli a figyelmünket erről. (JÁ)
Már nem számít újoncnak a „szintis” metalcore színterén a Hopes Die Last, igazán nagy sikereket azonban így sem sikerült elérniük, talán azért, mert sosem sikerült igazán kiemelkedőt alkotniuk és ez úgy tűnik most sem változik. A The Wolfpackhez készült klipjükben a mocskos, 50 kilós félmeztelen férfitestek minket biztosan nem fognak meggyőzni, de nem hiszem, hogy a női rajongók számára is élményt nyújtana a látvány. (JB)
Vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket ígérhetünk az Intronaut klipje kapcsán, de ez valójában kizárólag a tematika és a hosszúság miatt van így, négy percben ugyanis bőven el lehetett volna mondani azt, amit a videóval akartak, és akkor nem fordult volna át az újabb és újabb fényképek megjelenésével önmaga paródiájába a klip. Persze az se lett volna örömteli, ha egy rövidebb videó kedvéért megcsonkítják a dalt, ami az általunk is kedvelt, új nagylemezről származik, illetve ha nem vagyunk ilyen rohadtul szigorúak, akkor akár sajnálkozhatunk is azon, hogy az új Behemoth klip körüli felhajtásból nem jutott ennek a kisfilmnek, a Harmonomiconnak ugyanis legalább van üzenete, a megvalósítás pedig hasonlóan igényes (a visszatérő cigizős haláljelenet pedig egyenesen óriási!) (BG)
A tavalyi év egyik legkirályabb klipje a High On Fire kisfilmje volt, amit a Fertile Green című dalhoz forgattak, ezt pedig idén sajnos nem sikerült felülmúlni, de azért a Slave the Hive videója is nagyon szép munka. Amit sajnálni lehet, hogy körülbelül fél perc alatt az összes lehetséges gondolatébresztő momentumot ellövik benne, de sebaj, utána is el lehet szórakozni a szürreális képekkel meg a thrash-es/crustos zenével. (BG)
Progresszív rock körökben bizonyára nagy figyelmet kapott a Karnivool gárdájának idén megjelent alkotása, az Asymmetry, amely sorban az ausztrálok harmadik nagylemeze; és ha még emlékeztek az ide kapcsolódó kritikára, tőlünk is borzasztóan magas pontszámot zsebeltek be. Egy nagyszerű szerzeményhez pedig hangulatos klip dukál, szerencsére nem egy unalmas imidzsvideót dobtak össze, így azok is nyugodtan bökjenek a háromszögre, akiket eddig valamilyen okból elkerült volna a csapat munkássága. (FB)
A Lived A Lie után itt a második kislemez is a You Me At Six januárban megjelenő új nagylemezéről, a Cavalier Youth-ról. Előzővel ellentétben az új dal már aktuális imidszklip helyett egy épkézláb történettel operáló, krosszmotoros, szerelmes videóval kecsegtet, melyben Josh Franceschiék mindössze pár snitt erejéig tűnnek fel, ezzel elveszítve pár tinilány megtekintőt. (TM)
Úgy tűnik a Behemoth gárdája ismét megcsinálta, és egy rendkívül hangulatos vizuális élménnyel járult hozzá a borongós téli esték atmoszférájának még szürkébbé satírozásához – természetesen az ilyen dolgokra kevésbé fogékonyak azért csak óvatosan próbálkozzanak a képsorokon látható kedves jelenetekkel. Az internet népe ennek kapcsán többször a monumentális jelzőt is elővette, míg mások szerint mind a zene, mind videó ásítozásra ad okot. A február 3-án érkező The Satanist nagylemezről hamarosan összegyűjtjük Nektek az összes elérhető információt, addig is nézzétek meg újra a klipet és döntések el, melyik tábornak van igaza! (FB)
A kanadai Simple Plan tagjai legutóbb szörnyen beégették magukat azzal, hogy próbáltak újra slágert csinálni az egyszer más lefutott nyári limonádédalukból. Szerencsére ez nem sikerült nekik, így ezúttal egy teljesen új számmal rukkoltak elő a semmiből, csak úgy és mint a turnéklip is bizonyítja, sajnálatos módon a fiatalság még mindig vevő a már harmincon felüli zenészek kimerült poprockjára. (TM)
Az új Citizen videó kapcsán túl sok mindent nem tudunk elmondani: a punk/grunge hullámot meglovagoló zenekar maga is tovább gyarapítja azon csapatok listáját, akik nem tudták kihagyni 2013-ban azt a ziccert, hogy egy erdőben forgassanak videót. A Rob Soucy (Alkaline Trio, Man Overboard) által rendezett videó (How Does It Feel?) igazi különlegessége talán az, hogy végre láthatjuk, hogy milyen is az, amikor az énekesnek végre nincs kopaszra tolva a feje. (BB)
A The Swellers egy igazán kellemes és az utóbbi hanganyagain felettébb nosztalgikus punkzenekarként tetszeleg, így nem is meglepetés, hogy új videójuk, a Got Social is egy visszafogottabb darab. Az egykoron még a Paramore-ral turnézó zenekar már az underground hírnök No Sleep körébe tartozik, így nem is meglepő, hogy a ’90 hullámot most ezzel ők is meglovagolják, egy kellemes házibulis videó keretében. Lassú, kellemes, de valójában semmi extra. (BB)
Meg kell hagyni, hogy az új Deicide nagylemez hosszú idő óta az egyik legjobb produktum a zenekar háza tájáról, ami a múltat ismerve bizony örvendetes hír. Benton mestere és holdudvara újra magára talált, ami viszont szomorú, hogy felvezető klipnek erre a két forintos borzalomra futotta csak, amit jobb lenne inkább gyorsan elfelejteni és kapni egy új videót, ahol HD-ban lehet nézni némi blaszfémiával körítve Benton homlokába égetett fordított keresztjét. (BK)
2014-ben fogja megjelentetni Shelter név alatt legújabb nagylemezét az Alcest, ami azért is izgalmas, mert az új dal tényleg alapján úgy tűnik, hogy végérvényesen maguk mögött hagyják a black metal, sőt a metal elemeket is és a post-rock / shoegaze gyönyörködtetés vonalon továbbindulva alkotják már őszi (már téli) hétköznapjaink kedvenc dalait. Továbbra is nagyon erős zenekar, noha meg kell hagyni, hogy a kevésbé letisztult hangzás volt az, ami miatt oly sokan megszerették őket. Gyönyörű klip, így kell ezt csinálni. (BK)
A Tanka Balázs vezette Turbo zenekar új klipje nemcsak hazai viszonylatban különleges darab. A hagyományos kamera helyett az Xbox mozgásérzékelő szenzorával, a Kinecttel rögzített videó kábszertrip-szerű képi világa tökéletes harmóniában áll a Turbotól cseppet sem szokatlan, már-már pszichedelikus rockdalával. (TM)
Ki a franc akarna megnézni egy nyolcperces Xibalba klipet, ami igazából turnévideó, és amihez ráadásul az egyik legközepesebb dalukat választották? Isznak benne sokat, meg láthatjuk, ahogy előadják az iszonyatosan tahó Soladadot, de ez pont olyan unalmas, mint amilyennek hangzik. (JÁ)
Nem akarunk ágyúval verébre lőni, így az In This Moment új, az esetleges várakozásokat bőven alulmúló klipjéről se írnánk terjengősebb eszmefuttatást (a lényegi hátteret már korábban leírtuk). Ami fontos, hogy az új kinézet (elsősorban a zenészek oldaláról) továbbra is a kilencvenes évek legkínosabb pillanatait idézi, az összkép pedig továbbra is szoftpornó. Az meg, hogy vendégszerepel a klipben az utóbbi időben – nem egészen méltán – egyre népszerűbb Motionless In White énekese, legalábbis kétségessé teszi, hogy ez a nagy vizuális felhajtás nem csak a minél nagyobb ismertség kedvéért történik-e. (BG)
Tavaly a Stick to Your Guns nagylemez elég nagy sikert aratott, mászkált a toplistákon és a narancsvidéki zenekar tisztes rajongótábort alakított ki, amelynek a figyelmet fel akarják kapni a leme egyik legjobb dalára forgatott videóval. A The Bondról csak annyit érdemes tudni, hogy koncertklip sok-sok fénnyel, lassításokkal, szövegbetétekkel és tánctérrel. Hogy ez elég-e? Nem igazán, de a rajongók biztosan elégedettek lesznek. (BB)
A kanadai Liferuiner csapata sajnos nem figyelt a szüleire, amikor elmondták nekik, hol érdemes tárolni emléktárgyaikat, ezért úgy gondolták, jó ötlet mélyen a homokba elásni azokat. Ezt bizonyára később megbánták, hiszen eltartott vagy négy percig, amíg mindent kikotortak a föld alól. A változatosságot szem előtt tartva, az operatőrt bizonyára kiadós veréssel fenyegették meg, ha véletlenül egy másodpercnél tovább ugyanazt a beállítást használná kameráján. Az eredmény ennek fényében kissé átláthatatlan, de felettébb mozgalmas – a közepesre sikeredett lemezről pedig itt írtunk. (FB)
Ez a hét a felesleges turnévideóké volt. Ebben a klipben a szokásos felállás csak egy nagyon bénán affektáló énekessel egészült ki, néha olyan, mintha fel akarná ügyeskedni a mikrofont az orrába, ahogy ott kéjeleg mögötte, ami kicsit elvesz a dal tiniszentimentális éléből. (JÁ)
Öröm volt nézni, hogy a Watain az utóbbi években végre eljutott arra a szintre, amit már szinte a kezdetek óta kiérdemeltek volna. Saját magát a black metal élvonalába felküzdő zenekar idei The Wild Hunt nagylemeze kiválóan illeszkedik az eddigi életútra, amihez a minap érkezett meg az alábbi VHS-korszakot idéző egyszerre zseniális és borzalmas mozgókép. Hogy kinél milyen arányba van jelen az előbbi két jelző azt rátok bízom, mindenesetre ha akarsz valami igazán télit, akkor tessék. Watain! (BK)
A kanadai progresszív thrash metal matuzsálemek 2013 elején megjelent tizenhatodik nagylemezükhöz már rendeztek egy korrekt videót (amelyről be is számoltunk egy korábbi klipözönben), a legújabb darab viszont minden téren übereli azt! A Target Earth egyik nagy húzódalához, a Kluskap o’ Kom-hoz láthatunk egy fejázós imidzs-klipet, amit egy (szó szerint) meseszépen megvilágított árnyszínház jelenetei szakítanak meg, benne törzsi táncokkal, mágiával, szörnyekkel és persze harcokkal. (Benyo)
A Red Enemy klipjében is az ásásé a főszerep, azonban itt egy kicsit kellemetlenebb az alapfelütés, azonban nincs mit tenni, az alvilág módszerei még egy breakdown kíséretében is felettébb kegyetlenek. A szám egyébként egy kicsit hosszabb a kelleténél, a zene pedig tipikusan olyan, amit már többször hallhattunk – mégis kellemesen fogyasztható, valószínűleg a klip is dob az összképen még egy keveset. Hogy is szokott lenni; egynek jó? (FB)
Németország klepszforkerolájnja egyre inkább a köztudatba kerül, pedig az énekesük ugyanannyira tűnik ütnivalónak, mint a Brokencyde „részegnek tettetem magam, mekkora király vagyok”-vokalistája. Nem muszáj jó zenét írni, elég ha a szokásosnál több elektronikát használ valakit és a siker garantált. Nem véletlenül próbálom elkerülni a klip leírását, mert a testem két perc után feladta a küzdelmet, de nagyon szépek a fiúk, akinek kedve lenne esetleg mégis megnézni. (JB)
Minden túlzás nélkül kimondhatjuk, hogy a Képzelt Város nem csak a hazai, de a nemzetközi színtér egyik legjobb lemezét produkálta az Anatolijjal. A magával ragadó, nyomasztó légkör, a kiváló témaválasztás, az új énekes mind-mind hozzáadnak a produkció értékéhez, amellyel egy új szintre lépett a banda még a korábbi önmagához képest is. A lemez zárótételéhez készült klip minden szempontból minimalistának számít, mégis hidegrázós és tökéletesen illik a dalhoz (ami már magában is egy hibátlan alkotás), amelynek csak egyfajta támaszt ad és nem vonja el róla a figyelmet. Pontozni ugyan nem szoktunk, de körülbelül ez a tíz pont definíciója. (JB)
