2013. július 15.
Nyár-nyár-nyár. Klip-klip-klip. Az elmúlt hetek mérséklet videómegjelenéseihez képest az év huszonnyolcadik hete azért némileg termékenyebb volt az átlagnál: Franz Ferdinand, The Safety Fire, Mumford & Sons, ASG, Erimha, Oathbreaker, Jungle Rot, Xibalba, The Secret, August Burns Red, Empty Lungs, Philip H. Anselmo & The Illegals, We Butter the Bread With Butter, Rotting Out, Ice Nine Kills, Candy Hearts, The Used, Crossfaith, Like Moths to Flames, My Heart to Fear, The Wonder Years, Aegaeon, Drowning és The Dillinger Escape Plan. Számotokra ki volt a legemlékezetesebb?
Az idén új lemezzel jelentkező, majd azt a Sziget Fesztiválon be is mutató Franz Ferdinand legénysége egy végtelenül kreatív videóval rukkolt elő aktuális slágerükhöz. Az utóbbi idők legjobb imidzsklipjében a zenekar tagjai ízléses vintage-grafikák szereplőiként jelennek meg, miközben a hangulatos nóta szövegét is figyelemmel kísérhetjük a képekbe ágyazva. A Right Action kitűnően prezentálja tehát, hogy milyen is az egyszerűségével nagyszerű kreatív videóklip 2013-ban. (TM)
A tavaly október huszonharmadikán minket is meglátogató brit The Safety Fire éppen második lemezére készül, így forgattak is egy imidzsklipet a Mouth of Swords egyik daláról. A bajuszhuszárok egy modern, egyszerű designú galériában zúznak tiritarka gitárokon és már a ’70-es évek hippi korszakában is cikinek számító ruhákban, hogy aztán brofistekkel ünnepeljék meg ezt a nemes cselekedetet. A szám nemkülönben remek és ha tartják a megszokott, matekosan technikás djentes progresszív metált, akkor egy kihagyhatatlan lemezt várhatunk pár hónap múlva. (KB)
Marcus Mumford Grammy-díjas kvartettje idén hazánkban is megvetette a lábát angolszász népzenéjükkel egy teltházas Pecsa-buli keretében. Ezúttal aktuális Babel című nagylemezük címadó nótájához készítettek videót, melyben Mumford és „fiainak” klónhadserege muzsikál fekete-fehéren egy hatalmas előtérben. Egyhangúnak egyhangú, ámbár szórakoztató látványvilággal van tehát dolgunk, melynek megtekintése már a nagyszerű Mumford-nóta miatt is erősen ajánlott. (TM)
Abszolút megértjük, hogy az ASG nem lett népszerű szélesebb (maximum szakállasabb) körben, hiszen nagyon keveseknek sikerül elérni, hogy nagyobb tömegek észrevegyék őket a sludge húzóneveinek takarásában (nyilván Jason Shi énekesen sem tévedésből van Eyehategod póló), bár a potenciál a legutóbbi lemezükről választott Day’s Work alapján abszolút megvan bennük. A jó, bár meglehetősen biztonsági témákat ugyanis egészen agyament pszichedelikus prüntyögés teszi teljessé, amire még rátesz egykét lapáttal a dalhoz forgatott imidzsklip is, torz képekkel, visszafelé folyó vízesésekkel és minden képkockában legalább két vizuális sludge/southern rock klisével. (BG)
Múlt héten már mindent elmondtuk, most megismételjük az új klip örömére: Amikor a Victory megint szarba csap, de mi már csak ásítunk és a tenyerünket az arcunkba helyezzük című sorozat legújabb epizódja következik. Az áprilisban a kiadóhoz szerződő Erimhának kb. annyi köze van ténylegesen a black metalhoz, mint Paris Hiltonnak a pornóhoz: valamikor valakinek sajnos eszébe jutott, hogy ért ahhoz, amit azelőtt csak a neten vagy éppen (hogy a hőskort idézzük) kazettán látott, ráadásul még meg is akarja azt mutatni a világnak (sajnos a zenekar sem tudta a “hálószobában” tartani a végeredményt), hogy annak végkimenetele ne csak tragikus, de egyben komikus is legyen. Elég csak megnézni a kipiktorált srácok facebook profilján a “befolyásként” megjelölt tényezőket, hogy a hasunkat fogjuk a röhögéstől, de amikor meglátjuk a Condemned To Desolation videóját új értelmet nyer a meme és gif gyártó társadalom forrása. (BB)
A Deathwish bandák szeretik az erdős klipeket, most például a belga Oathbreaker vonult ki a természetbe, hogy egy kicsit semmitmondó, tartalmatlan, de azért látványos, és hangulatában talán még a zenéhez is passzoló videót forgasson az augusztus 20-án érkező második albumuk egyik dalához. Érdekes, hogy ugyan nem imidzsklip, de azért a rutinmunkaszagot érezni rajta. (JÁ)
Nyolcadik nagylemezét jelentette meg az idén a ’94 óta death metalban utazó Jungle Rot gárdája, melyről a címadó tételhez korábban már egy tipikusnak mondható klipet is összekalapáltak. A héten újabb szerzeményt támogattak meg némi képanyaggal, azonban most egy, még az előzőnél is ötlettelenebb, koncertfelvételeket és másodperces mókázásokat tartalmazó videót kaptunk – ezért csak a zene miatt lehet érdemes rábökni a lejátszás gombjára, de arra meg ott a lemez is. (FB)
Aki spanyolul beszél, az alapból olyan, mintha izgatott lenne, ettől függetlenül nem vitatjuk el a Xibalbától a lelkes rajongók tömkelegét. Amire rá is szolgáltak, és erre elég jó bizonyíték lehet a Hasta La Muertéhez forgatott koncertklip. Minden itt van, ami kell egy metalos hardcore bulihoz: energia, düh, unity, buzgó fiatalok által előadott Naruto epizód (félreértés ne essék, ebben a klipben abszolút helyénvaló a mosh, végtére is ez egy koncert), és remek ötlet volt megszólaltatni a videó elején a zenészeket, bár azt időnként nehéz eldönteni, hogy milyen nyelven is beszélnek. A zene még mindig elképesztően suttyó, a sepulturásan megjegyezhető együtténeklős sor miatt viszont még így is ez talán a legutóbbi lemez legnagyobb „slágere”, úgyhogy aki most ismerkedik velük, annak jó bemelegítés lehet a klip. (BG)
Elég jól néz ki a The Secret új videója, amit élő felvételekből vágtak össze az utolsó lemez egyik közepesen erős dalához, de mint minden ilyen klip, ez sem túl érdekes, hiszen csak a zenekart látni, ami fél perc után is pont annyira érdekes, mint a klip végén. (JÁ)
Az August Burns Red elsőként a Fault Line című számot tette közzé az amúgy egész jóra sikerült legutóbbi nagylemezéről, melyhez készült egy remek dalszöveges videó is. Most azonban láthatjuk végre a bandát is a dalra mozogni egy hivatalos videoklip keretében, melyben ezen kívül láthatunk még egy mérges kocsit, amint baseball ütőket hajigál a békésen szórakozó amerikai fiatalokra. Később egy molotov koktélt is ráhajít a 80-as évekből idecsöppent fiatalemberre, de az szerencsére elkapja, úgyhogy örömükben inkább hazatolatnak a mérges autóval. Ám sajnos kifogy a benzin idővel, úgyhogy a varázsceruzával rajzolnak rá üveget, hogy aztán végül megunva a dolgot hátrafelé hazafussanak. Sajnos mi már nem értjük ezeket a mai fiatalokat, miért is jó ez nekik. (JB)
A The Dillinger Escape Plan májusban megjelent nagylemezéről már most nyugodt szívvel kijelenthetjük; rettentően jó esélyekkel indul a legkülönfélébb év végi toplisták előkelő helyezéseiért – természetesen tőlünk is magas pontszámot zsebelt be a mathcore királyainak ötödik stúdiómunkája. Korábban már készült két meglehetősen brutális hangulatú videoklip a friss lemez népszerűsítése érdekében, ennek ellenére a héten egy újabb mozgóképpel kedveskedtek a zenéjükre fogékony egyedeknek. Azonban mielőtt még az örömtüzekben megégetnénk magunkat: ez alkalommal csak a legutóbbi turné felvételeiből ollóztak össze egy képsort a ’Hero Of The Sovier Union’ könnyed dallamira. Persze amíg az előző mondat a legtöbb csapat esetében egyenértékű a garantált unalommal, addig a DEP esetében rengeteg látnivalót garantál az a folyamat, ami alatt egy korrekt módon berendezett színpadot darabjaira redukálnak. (FB)
Az idei év egyik legjobb és egyik legkellemesebb hangulatú punk EP anyagát jelentette meg az Empty Lungs, a Stand Up egyik legjobb dalára pedig most forgattak is egy sajnos felejthető, fekete-fehér koncertvideót (ez egyébként a második videójuk az EP-ről). Az Until the Day We Die mozgóképén tulajdonképpen a szokásos paneleket, beállításokon és a már könyökünkön kijövő kamerakezelésen kívül semmi extra filmes jegy sem fedezhető fel. a dobos srác RVIVR pólóján viszont kellemeset csalódtunk. A dal viszont nagyon húzós és a refrénben óriási nosztalgiafaktor van, némi brites ízvilággal. (BB)
Hamarosan bárki szemtől szemben állhat majd Phil Anselmo szólóprojektjének gyümölcsével (a Philip H. Anselmo & The Illegals bemutatkozó anyaga a jövő hét elején jelenik meg), de már eddig is számos dal alapján élhettünk a gyanúval, hogy a korongon a Pantera/Down énekes az összes kedvenc metalműfajába belekóstol. A Bedriddenről is nehéz elsőre eldönteni, hogy akkor most thrash vagy sludge, viszont hiába barátságtalan a dal, és hiába büszkélkedhet Anselmo minden idők egyik legmogorvább arcával, azért az imidzsklippet kiegészítették egy üdítően komolytalan jelenettel. Ráadásul Anselmóék próbaterme elképesztően otthonos, lásd a plakátokat és a falra írt, hol nagyon, hol pedig egyáltalán nem vicces szövegeket. Persze azért nem biztos, hogy bárki szívesen odaköltözne, macerás lenne feltakarítani azt a rengeteg csikket. (BG)
Nem elég, hogy a We Butter The Bread With Butter hasonlóan sötét (jelentése itt: bunkó) zenét játszik, mint amilyen az új klipjük átlagos megvilágítottsága, még hihetetlenül szerencsétlenek is. Kis híján sikerült ugyanis összehozniuk a hét legrosszabb klipjét, de még ez se jött össze nekik. Aki kíváncsi a nyertesre, az lapozzon a cikk legaljára (őszintén szólva nem is kellett volna foglalkoznunk a szóban forgó videóval, végtére is zenei magazin vagyunk, de sebaj). Persze a német szendvicskészítőket sem kell félteni, hiszen az Alles was ich will is meglehetősen szar, és már most borítékolni lehet az augusztusban megjelenő Goldkinder gyenge minőségét is. Viszont ha a Rammstein nem ébresztett rá a német nyelven előadott metaldalokban rejlő nem kevés komikumra, akkor egy percet azért hallgass meg belőle. (BG)
Nem túl érdekes a „sztorivonal” a Rotting Out új videójában, úgyhogy a tuskó kaliforniai crossover banda, akik egyébként az év egyik legjobb lemezét adták ki, nem is erőlteti, helyette inkább élő felvételekből áll szinte az egész, ha már a slágereik és persze a hype miatt élőben elég nagy bulit tudnak csinálni. (JÁ)
Erről a zenekarról 10-ből 9 embernek valószínű csak az jut eszébe, hogy a Till We Drophoz hasonlóak ők is feldolgozták Adele klasszikusát (elég sok ember szerint jobban, mint a magyar zenekar). Az Ice Nine Kills egyébként új EP-vel jelentkezett még az év elején, erre forgattak egy pocsék koncertvideót a The Coffin is Moving képében. Semmi emlékezetes pillanat és még a zene is fárasztóan rossz, erre kár volt időt és pénzt áldozni (jöhetne egy másik Adele-videó). (BB)
Jó kérdés, hogy mit keres egy Candy Hearts szintű zenekar a bridge9-nál, de ők biztos jobban tudják, mint mi. Az embernek az az érzése, mintha ez a zenekar lemaradt volna a 10 Things I Hate About You c. film korszakánál, s onnan nem is szándékozom elszakadni. A Miles and Interstates videója ugyancsak idézi a képi világában a műfajt a ’90-es évekből. Aranyos és akár még szeretnénk is, ha nem lenne ennyire rossz maga a dal, ez már tényleg erősen tini kategória, és ott is a meredekebb fajtából. (BB)
A pocsék, „túlbarokkosított” Vulnerable után (tényleg, emlékszik még rá valaki?) valahogy a The Used rájött végérvényesen, hogy ők nagyon rockzenét akarnak játszani. Most elvileg kiadtak a semmiből egy The Ocean of the Sky nevű EP-t, amely még legvadabb rajongók egy része mellett is csúnyán elment. A videóban megjelenített Iddy Biddy viszont egész jó rendezőt kapott: a mozgókép igazi hatásvadász punk montázs pénzzel, politikával, háborúval, társadalomkritikával, meg minden jóval. Tényleg, le a kalappal az ötlet előtt, bár ilyet sokan még egy gyengébb videó szerkesztővel is kihoznak. Sőt, lehet, hogy jobbat. (BB)
A japán elektronikus metalcore banda szintén legújabb lemezéről hozott ízelítőt. A klip gyakorlatilag ugyanaz, mint amilyet anno a Monolith számukhoz készítettek, csak ebben vannak furán pörgő geometriai formák és rengeteg CGI… meg persze Skrillex-szerű dubstepes kiállás, mert nekik is haladni kell a korral és nem elég már a The Prodigy-től nyúlt Casio-effekt. A video amúgy valóban látványos és a választott dal is vállalható, bár kérdéses, hogy egy teljes lemezen keresztül mit fognak alkotni. (KB)
Az Agracefulban még Krisztus gyermekeként tetszelgő Chris Roetter rájött, hogy ő igazából nem is keresztény, hanem inkább pont az ellenkezője, úgyhogy megcsinálta jópár éve a Like Moths To Flames nevű bandát, és a sok-sok breakdown között erről énekel, na meg arról, hogy számára már halott a világ. Aztán a klipben láthatjuk is felakasztva énekelni, plusz egy sztorit is, amiben egy szektatag megszöktet egy áldozatnak való lányt, de egy 40 kilós tűzzel hadonászó hülyegyerek akciója után kétségbe esik mindkettő, és nem találják egymást. Aztán ahelyett, hogy a szerelmes hölgy ordítana, hogy „itt vagyok Dezső”, inkább megbújik egy fa tövében, ahol a szektások megtalálják és megölik. Dezső pedig kiabál, mert még mindig azt hiszi, hogy él. Túl mély ez nekünk. (JB)
A Solid State Records friss igazolásai közé tartozik a My Heart To Fear, akik ugyanazt a metalcore-t játsszák, mint az összes többi banda a színtéren. Kaptak egy szokásos kliséklipet is az egyik számukhoz, valószínűleg csak azért, hogy a ne érezzék elhanyagolva magukat. Nem lehetett túl drága klip, csak egy jó erős filtert ráhúztak a videóra, meg egy közepesen jó sminkest kellett fizetni, a sztorit meg valószínűleg rábízták a rendező 5 éves kisfiára. Sajnos nem a videóval van a legnagyobb baj (ezért a refrénért jobb helyeken orrtörés jár), úgyhogy csak akkor kattintsatok, ha van erőtök egy újabb háromésfélpercnyi sablonmetalcore-ra. (JB)
Mondani sem kell már, hogy a The Wonder Years mekkora sztár lett: a tengerentúlon, ha pop-punkról van szó minden a srácok körül forog, az idén megjelent The Greatest Generation c. lemezük pedig egy újabb üzenet volt, hogy nagyon nehéz a zenekar mellett elmenni. A lemez egyik legjobb dala, a Passing Through A Screen Door megérdemelten kapott Mitchell Wojcik és Samuel Gursky rendezésében videót. A videóban egy srácot követhetünk végig, aki egy vonatra szállva, annak ablaküvegén át láthatja magát különböző szituációkban (öltönyben, babakocsival stb), közben pedig megcsodálhatunk némi Lansdale-i helyzetrajzot is, bemutatva a vidéket, a városi forgalmat felgyorsítva (amely egyébként a dalszövegre reflektálva fejezi ki, hogy milyen gyorsan elrohan mellettünk az idő). Ötletes videó, de maradt némi hiányérzetünk. (BB)
Hiába vág olyan elvetemült fejeket Julian Kersey, mintha rögtön fel akarná koncolni a komplett zenekarát, az Aegaeon muzsikusai erre rá se hederítenek, csak játsszák a maguk eszeveszett témáit rendületlenül. Nagyjából ennyi történik az amcsi technikás death banda klipjében bő nyolc (!) percen keresztül, persze ilyen játék mellé nem is kell más. Na jó, azért kapunk még pár vágóképet, melyek között van egy csomó gyönyörű, néhány viszont olyan, mintha egy telefosott vécét filmeztek volna le közvetlen közelről. Cserébe ez alapján az idén érkező self-titled lemez korántsem lesz fos, addig pedig ezt a nótát meg is lehet hallgatni úgy százszor, hogy ülepedjen. (BG)
Ha közölni akarja az ember, hogy nem tud zenélni, és kicsi a farka, akkor a legegyszerűbb az, ha elmondja. A Drowning tagjai a nehezebb utat választották, és bandát alapítottak, valamint leforgatták ezt a videót. Semmi baj. Értjük. (JÁ)
