2013. július 8.
A nyár hihetetlen viszontagságos hol megfagyok – hol elporladok időjárásában lassan már csak egy dolog biztos: a klipözön. Ezen a héten sincs ez másképp és voltunk olyan kedvesek, hogy összeszedtük nektek most is a legfrissebb mozgóképek gyűjteményét az emúlt hétből, ami mint mindig most is változatos, így minden bizonnyal mindenki talál majd kedvére valót. A lista a következő: Fish!, Scarred By Beauty, The Browning, Abysmal Dawn, Deftones, Damien Deadson, Erimha, Megadeth, Veil Of Maya, Ghost B.C., Exhumed, Battlecross, Dead Letter Circus, Issues, Decapitated, City And Colour. Nektek kik az eheti kedvenceitek?
Egy Fish! klip vagy dal értékelésénél a „mennyire jó” mellett legalább ugyanannyira fontos szempont a „mennyire laza” is. A Gyere ki a rétre című nótához készített, az ősszel érkező nagylemezt felvezető videó pedig hozza az elvárt szintet: Krisztiánék metalmanírokat nem kímélő humora magabiztosan hasít, kiváló színpadképparódiát (és egyben a paródia paródiáját, lásd az All The Small Things klipjét idéző ingeket és vízlocsolást) láthatunk, ami azért üt különösen nagyot, mert Magyarország egyik legjobb koncertzenekara vezeti elő. (BG)
Dánia legbreakdowngazdagabb zenekara, a Scarred By Beauty az eddigi hanganyagok után most egy fesztiválos mulatságról készített klip formájában is igyekszik reklámozni az augusztusban esedékes új lemezt, bár ehhez talán jobb eszközt is választhattak volna. Azért különösen szomorú, hogy uncsi lett a Lighthouse klipje, mert a koncertvideó műfaja amúgy elég hálás tud lenni. Persze ehhez Jonathan Albrechtsen tetkói mellett mozgékonyabb zenekarra, a nézőtéren pedig aktívabb részeg fesztiválozókra is szükség lett volna. (BG)
Anno volt néhány vicces szóváltás pár metalbuli facebookos eseménye alatt azzal kapcsolatban, hogy mégis mit érdemes várni olyan közönségtől, amelyik a breakdownos bólogatás után a Hajógyárira megy tovább bulizni, és ha ezek az említett srácok még léteznek, akkor reméljük, hogy megtalálják a The Browning elképesztően rossz, de tényleg, skandallum szintűen hallgathatlan zenéjét, és majd erre fogyasztják ezentúl az olcsó bort és a katit. Ez kondizene (állítja a Youtube topkomment)? Erős a gyanúnk, hogy ettől senki se fog S-esről M-es atlétára váltani, de hallottunk már ennél merészebbet is a túlzások nélkül programra cserélhető zenészek dalairól. Az élő felvételekből álló klipben egyébként azt csodálhatjuk, ahogy összetrombitáltak 80-100 embert, akiknek elég alacsony ahhoz az ingerküszöbük, hogy ezt élvezni tudják. Persze lehet, hogy egész jó akkor, „amikor állandóan hallgatja az ember a progressive, komolyabb technikás zenéket, metalcore bandákat”, nem tudjuk, mi nem keressük azt a szöget, amiből a szar kevésbé tűnik barnának. (JÁ)
Az Abysmal Dawn egyike a leginkább említésre méltó fiatal amerikai death metal kezdeményezéseknek. Három nagylemezzel a hátuk mögött már sikerült kialakítaniuk egy olyan tekintélyt, amit a 2011-es korong In Service of Time című dalára forgatott kisfilm csak még tovább növel. Milyennek kell lennie egy death csapat klipjének? Ilyennek. A lehetőségekhez képest profi és igényes, olyan hangulattal, hogy ha csak ez pillanatra is, de eszünkbe juttatja azt a negatív utópiát, amit a jelenlegi értékmentes gondolkodás fog eredményezni a közel jövőben. Reméljük mihamarabb észbe kapunk és az Abysmal Dawnnak sosem lesz igaza. (BK)
A tavalyi Koi No Yokan annyira erős lábakon áll, hogy nem nagyon van szükség jó klippekre ahhoz, hogy erről bárkit meggyőzzenek Chinóék, mindenesetre furcsáljuk, hogy mindeddig nem születtek király videók a lemez dalaihoz. Az meg pláne érdekes, hogy a korong többi dalát nem igazán reprezentáló Swerve City már a második kisfilmet kapja. Ezúttal egy elvileg Manchesterben forgatott (bár ennyi erővel Detroitban is játszódhatna) imidzsklippet láthatunk, amiből az derül ki, mennyire jó, ha egy zenekarnak valóban van egyedi imidzse. (BG)
Ryan Helm 2009 év végén csatlakozott a Demon Hunter gitáros posztjára, majd egy szűk két év után ott is hagyta a csapatot, hogy szólóprojektjére, a Damien Deadsonra tudjon koncentrálni. Ezért a zenéért mondjuk kár volt otthagyni a csapatot, de a klipben legalább szembesülhetünk egy kiegyensúlyozott kapcsolattal, ahol a barátnőjével erőszakoskodó férfit végül maga az énekes visz a halálába, a hölgy segítségével. A történet tanulsága tehát, hogy ha szar szakácsok vagyunk, akkor ne csináljunk ennivalót életünk párjának, mert különben kénytelenek leszünk megölni őt. (JB)
Amikor a Victory megint szarba csap, de mi már csak ásítunk és a tenyerünket az arcunkba helyezzük című sorozat legújabb epizódja következik. Az áprilisban a kiadóhoz szerződő Erimhának kb. annyi köze van ténylegesen a black metalhoz, mint Paris Hiltonnak a pornóhoz: valamikor valakinek sajnos eszébe jutott, hogy ért ahhoz, amit azelőtt csak a neten vagy éppen (hogy a hőskort idézzük) kazettán látott, ráadásul még meg is akarja azt mutatni a világnak (sajnos a zenekar sem tudta a „hálószobában” tartani a végeredményt), hogy annak végkimenetele ne csak tragikus, de egyben komikus is legyen. Elég csak megnézni a kipiktorált srácok facebook profilján a „befolyásként” megjelölt tényezőket, hogy a hasunkat fogjuk a röhögéstől, de amikor meglátjuk a Condemned To Desolation videóját új értelmet nyer a meme és gif gyártó társadalom forrása, ennyi röhejes pózer elemet (1:03-nál érdemes 10-szer visszapörgetni, katarzis a ráközelítés és a gitáros kombója) még a többi Victory-videó se nagyon bírna el (na jó, de). Egyszerűen pazar jelenetek váltják egymást, kiemelve, hogy az énekes milyen sok formában képes black metal matinét tartani, őszinte sajnálatunkra viszont nem mutattak be állatáldozatot egy kecskés oltárnál, így sajnos csak 1 pontot tudunk adni rá a 10-ből. (BB).
A Megadeth fénykorában több olyan alkotást is letett az asztalra, melyeket a mai napig alapvetésként tisztelhetünk – ezekből a szerzeményekből még sugárzott a nyers erő, emlékezetes dalszerkezetekkel és hihetetlenül jó szólókkal megtámogatva. Aztán történt valami – hasonlóan a Négyes többi tagjához –, és mintha kiveszett volna a zenéjükből az, ami miatt megszerettük őket. Sajnos ez a folyamat már a kilencvenes évek második felében lezajlott, ennek ellenére a mai napig menetrendszerűen érkeznek a középszerű, emlékezetes elemeket szinte minden téren nélkülöző lemezek, a régi rajongók pedig jogosan elégedetlenkednek. A Megadeth is tökéletes iskolapéldájává vált annak, hogyan éljünk meg a múltunkból, évtizedes távolságok ide vagy oda. Mennyivel szebb is lenne, ha az utolsó 6-7 korongot valami mellékes project keretein belül jelentették volna meg, elkerülve a csapat renoméjának teljes lebontását – de valószínűleg akkor senki sem lenne kíváncsi ezekre a lelketlen, önismétlő alkotásokra. (FB)
A Veil Of Maya és Misha Mansoor együttműködése tavaly egy egészen korrekt albumhoz vezetett, melyről a csapat friss klipjébe rögtön két szerzeményt is beválasztottak. A pontosság kedvéért, a lemez nyitányára (’20/200’) valamint az első valódi tételre (’Divide Paths’) esett a választás, ráadásul a mozgóképekkel sem lehet különösebb bajunk: a végeredmény rendkívül erősre és hangulatosra sikeredett. Nem is érdemes erről többet beszélni, nézzétek! (FB)
Manapság a Ghost B.C. (leánykori nevén Ghost) példája mutatja a legjobban, hogy egy banda mérvadó dalok nélkül is képes élni, mint hal a vízben, ha elég extrémek a külsőségek. Márpedig a Ghost’ esetében olyannyira fontos a kinézet, hogy bőven elég felvenni egy-egy koncertjüket, felesleges pénzt és ötletet ölni klippekbe. A videót megtekintve két dolog juthat eszünkbe: az, hogy sokkal jobban működnek a dalok, ha nem látjuk a zenekart, valamint hogy az emberek arcán látható áhítat azért egy egész picit indokolatlan. (BG)
A tavaly hazánkat is megjárt Exhumed legénysége a napokban friss videóval jelentkezett Coins Upon the Eyes címmel az augusztus hatodikán megjelenő legújabb nagylemezének (Necrocracy) felvezetése gyanánt. A téma adott: a világ leghírhedtebb diktátorai, tevékenységük eredménye, összeesküvések és utalások a világ árnyékkormányára. A csapat rajongói pedig most csütörtökön a Showbarlangban élőben is megtapasztalhatják a deathgrind veteránok átütő erejét. (BK)
Idén jelent meg a Metal Blade istállóját erősítő Battlecross új nagylemeze War of Will címmel, amihez most pedig megérkezett az első mozgókép is: fehér hátteres imidzsvideóról van szó (Never Coming Back), de szerencsére abból a fajtából, amikor a dal hangulata és lendülete elviszi a hátán a klipet is. Zenéjük kapcsán olyan nevek merülhetnek fel, mint a Sylosis, az Arsis vagy épp a The Black Dahlia Murder visszafogottabb változta. (BK)
Hamar elváltak útjaik a Dead Letter Circusnak és a Sumerian Recordsnak, de a banda úgy néz ki már túl is tette magát a dolgon, úgyhogy egy hónap múlva már élvezhetjük is az új lemezüket. Erről kapott egy klipet a Lodestar című dal, amelyben van ugyan egy sztori egy kislányról, aki a Fight Club közepébe csöppenve egy új vallást alapít, de mi mégis csak az énekest fogjuk bámulni, akinek vagy le kéne szoknia a tudatmódosító szerekről, vagy valami új diétára kellene váltania, mert jelenleg bármelyik zombifilmből életrevalóbb teremtményt szereznénk, mint ő. Mondjuk ha ettől lesz a hangja ilyen fantasztikus, akkor egy szót sem szóltunk. (JB)
Jelenleg az Issues videója alatt egy „Trapcore + Djent = game changer” szövegű komment kapta a legtöbb szavazatot, vagyis a Tyler Carter második zenekarának új klipjét megnéző több, mint 300.000 emberből (ugye ez négy(!) nap termése) a legtöbben ezzel a megjegyzéssel értenek egyet. Az, hogy ennek a bandának annyi köze van a djenthez, mint a deszkás kultúrához (ugye mindkettőhöz annyi, mint nagyanyámnak), láthatóan senkit sem zavar, ahogy az sem, hogy ez a dal kb. annyira gáz, mint a Stickly Stickly, csak itt guggolgatás helyett menőszűrős képek vannak fiatalokról, ahogy fiatalkodnak. Sebaj, pár év, és feloszlanak, a rajongóik meg jobb esetben valami kevésbé ciki trendre kapnak rá, addig meg olvashatjuk azt, ahogy ők ezt hídnak gondolják a Harlem Shake és a Meshuggah között. (JÁ)
Bár a múlt héten főleg az Attila klipje körül izzott a levegő, a Decapitated is hozzájárult a nyári forróság további növeléséhez, egy, a vízparton történő, könnyed zúzással. Meglepő módon, a héten egy újabb szerzeményt támogattak meg némi sötét tónusú mozgóképpel, de ez alkalommal kevésbé egyedi a végeredmény: a szokásos, koncertfelvételekből összeollózott anyag, melyet valószínűleg már csak a csapat rajongói tudnak igazán értékelni. (FB)
A hajdani nagy Alexisonfire-ból ismert Dallas Green alternatív, folkos szólóprojektje a City and Colour idén jelentette meg negyedik nagylemez hosszúságú kiadványát. Az aktuális sláger Thirsthöz készített videó eufórikus, látomásszerű képsorain a néhol Walter White imitátorként feltűnő Green közönyös arcán kívül egy vonagló nőt, pár koponyát és temérdek absztrakt képződményt láthatunk összefolyni. Összességében viszont elmondható, hogy akárcsak az aktuális nagylemez, ez a videó is képes hamar unalomba fulladni. (TM)
