2012. december 23.
Az elmaradt apokalipszis következtében, ahogy azt már megszokhattátok vasárnap ismét új klipözön epizóddal jelentkezünk: az év utolsó előtti hetén máris új klippel jelentkezett a Papa Roach, a Deez Nuts kiadta fennállásának legmarkánsabb slágerét Sam Carter közbenjárásával, mindemellett olyan új nevek is bemutatkoznak most, mint a Beheading Of A King, az All Shall Perish oldalhajtásnak mondható Oblivion vagy a Deepest Emptiness. Az Architects és a Fish! ezúttal kimarad, hiszen az ő aktualitásaik inkább a szöveges videó kategóriába esnek. Az ötvenegyedik heti teljes lista a következő: Deez Nuts, Make Do And Mend, Beheading Of A King, Torche, Issues, Energy, Deepest Emptiness, Die Apokalyptischen Reiter, Of Mice & Men, Arsis, August Burns Red, Circa Survive, Anti Fitness Club, Oblivion, Pierce The Veil, I Am Carpenter, Marauders, Fleshgod Apocalypse és Papa Roach. Nos?
A poénhardcore-ban utazó (mondjuk hozzájuk képest az ISHC kb. Monty Python), az I Killed the Prom Queen dobosa által vezetett Deez Nuts úgy döntött, hogy 2013-ban érkező, Bout It c. lemezére megírja azt a dalt, ami a junior hardcore színtér számára olyan lehet, mint a Korpiklaani Vodkája a folkmetálosoknak: egy gagyi, de nagyon slágeres szám, amit összeborulva együtt tudnak énekelni, miközben könnyes szemmel áradoznak a barátságról, a bulikról és leküldik a tizenkettedik sört is (jelen esetben mondjuk inkább tekernek pár cigit). Mivel JJ Peters – akihez hasonló swagje Evan Seinfeld óta senkinek nem volt a színtéren – nem tud tisztán énekelni (se rappelni, dalt szerezni, stb.), így elhívták Sam Cartert az Architects-ből, hogy ne csak a britek profitáljanak abból, hogy a szőke frontember évek óta énektanárhoz jár. A végeredmény így a laptop előtt pont olyan, mint egy este már a harmadik „ajj, tesó, kurvára imádlak” ölelést józanon fogadni. (JÁ)
Érezhetően nem az erőssége (mondjuk nem is kell, hogy az legyen) a Make Do and Mendnek és menedzsmentjének a klipötletek kitalálása, hiszen idén sikerült alulmúlni az előző lemez „scene szoba” és „gagyi animáció” felhozatalát a Lucky 1.0 imidzsklipjével és jelen videóval, ami élő felvételeket vegyít nem mással, mint stúdióbeli képsorokkal – ez azért is meglepő, mert azóta elvileg (több) pénz állt a házhoz. Természetesen a dal azért továbbra is jó, a zenekar pedig remek társasággal érkezik jövő februárban Budapestre, ahol majd bizonyára ez a szám is felcsendül. (JÁ)
A kanadai Beheading Of A King a nevükben szereplő királyhoz hasonló bánásmódot ígér, már ami a zenéjüket illeti; döngölő breakdownok, arcleszaggató ritmizálás, ráadásul a tiszta éneket sem érezték kiváltképp szükségesnek. Ha valakinek elnyerte a tetszését a ’Handcrafted’ klipje érdemes felkutatni a srácok korábbi két kislemezét is – az első a zenekar nevére, a második pedig ’Quasar’ címre hallgat -, mert ugyan nem helyezik minden irányban távolabbra a stílus határaiként funkcionáló betoncölöpöket, egészen kellemes módon maradnak meg azok között. (FB)
Némileg megosztó, de szerintünk kiváló idei albumához a Torche eddig csak egy hitvány sportklipet forgatott, és ezt a hibát sajnos nem javítja ki az új video, mivel a Harmonicraft egyik elszállósabb dalához sikerült egy olyan klipet elkészíteni, ami egy az egyben az, amit háttérvetítésként tudnánk elképzelni a csapat koncertjének lebegősebb percei alatt – még néhány másodpercnyi zenekari bevágás is van, hogy ezt az érzetet erősítsék. Igazából önmagában a dal sem állja meg a helyét (albumon viszont tökéletes), szóval duplán rossz választás volt ez így, bár a hangulat talán megmenti. (JÁ)
Bár nem robbantott óriásit az Issues bemutatkozó EP-je, népszerűségben már lassan túlnövi anyabandáját, a Woe, Is Me-t. A mesterségesen szított ellenségeskedés lassan csillapodni látszik és végre mindenki a saját dolgával foglalkozik, így úgy döntött a banda, hogy az ingyenesen letölthető akusztikus átirathoz, a The Worst Of Them-hez videó is dukál. Rendes klipre ugyan nem futotta a srácoknak, de így legalább élőben is megcsodálhatjuk az igencsak szemrevaló férfiembereket, ahogy meghitten és érzelmesen akusztikus nótát dalolgatnak.
Ünnepi dal, nulla klip, zeneileg továbbra is az Another Yesterday a jelenük. Maga az Energy viszont a videóval ellentétben egy érdekes történet. Ígéretes dallamos hardcore zenekarként indultak, ami 2008-ra odáig jutott, hogy az év egyik legjobb albumát adták ki az Invasions of the Minddal – már ennek a megírásában is részt vett egy bizonyos Mike Rendini nevű billentyűs/producer, aki később hivatalosan is tag lett. Valószínűleg az ő hatására, illetve az énekes Tank kreatív változásai miatt a banda hangzása új irányt vett, volt egy csomó tagcsere mellett Misfits-inspirálta EP, kísérletező EP, Valentin-napi EP, és egyenként kiadott dalok is (ezek mind összegyűjtve itt meghallgathatók). Mióta kilépett, kiadtak egy feldolgozásokkal (Ramones, Dag Nasty, Battery, stb.) teli EP-t, egy halloweeni és egy karácsonyi dalt, és már nem Bill Hauser rajzolja a borítóikat. Mindez három év alatt. (JÁ)
A Szerbiában megalakult, de magyar tagokból álló Deepest Emptiness egy ízig-vérig metalcore dallal próbálja megragadni a hallgatóság figyelmét. A hasonló zenekarokkal továbbra is Dunát lehetne rekeszteni, így aztán a Vengeance sem rossz, viszont nem is fog túl sok meglepetést okozni, legalábbis ez a klip egész biztosan csak arra jó, hogy legyen ilyenje is a zenekarnak. Kis József Watch My Dying-os pólóján kívül másra nem is lehet igazán visszaemlékezni, még talán arra, hogy a Marauders-hez hasonlóan itt is dolgozni kell még az egyszerre és ütemre történő felugráson. (BG)
A Die Apokaliptischen Reiter (na, vajon honnan származnak?) mindig a világ legkülönösebb metálbandái közé tartozott: afféle lájtos küllemű Rammsteinként mocsokhülye cuccokban (elég vetni egy pillantást Dr. Pest szintisre és az ő szopóálarcára) játszanak különböző metálirányzatokat összekutyuló zenét, és az egésznek annyira egyedi a humora, hogy súlyos agyi elváltozások kellenek a maximális élvezethez. Az új klipben kicsit komolyabbra veszik a figurát, egy hungaricásan giccses balladát filmesítettek meg, de a háttérben hallható szintiszőnyegeknek és Fuchs úr fizikai képtelenségnek tűnő arcszőrzetének (no meg a jóféle Hochdeutsch-nak) köszönhetően elég lökött a dolog ahhoz, hogy ne akarjuk egy percen belül kikapcsolni. (BG)
A Rise Records nem hagyja békében nyugodni az egykori Attack Attack! frontember – Austin Carlile – bandáját, az Of Mice & Men-t, és még azelőtt szeretne minél több bőrt lehúzni a metalcore bandáról, mielőtt ismételten kirúgnák énekesüket, hogy aztán nagy duzzogva mégis csak visszavegyék köreikbe. Ezzel összhangban az új album előtt még a tavalyi The Flood deluxe változata is megér egy kiadást, amelynek egyik bónusznótájához, a The Depths-hez készült el a legújabb videoklip.
A technikás és dallamos death metalban utazó Arsis új videója megpróbál nem imidzsklip lenni, amit kisebb részt azzal érnek el, hogy fura környezetben játszik a zenekar, nagyobb részt viszont azzal, hogy a tagok egy szellemházban járkálva azon kapják magukat, hogy nem csak üres ijesztegetésről van szó. Ahogy a zenéjük hangulata, úgy ez is félkomoly, de legalább történik benne valami, még ha ebből az idegesítő beállítások miatt nem is látunk sokat. A dal egyébként az idei Lepers Caress EP-en kapott helyet. (JÁ)
Ha valaki azon gondolkozik, honnan ismerős annyira ez a szánkót húzó fiatalember, az valószínűleg negyedjére is végignézte az August Burns Red karácsonyi dalaihoz készült egyenvideoklipet. Bár a sztori ezúttal sem lett izgalmasabb, most már legalább youtube-ról is hallgathatjuk karácsonykor a pennsylvaniai metalcore banda ünnepi dalait, amelyek közül a legfrissebb a Frosty The Snowman, amit az általunk is kivesézett Sleddin’ Hill-en hallhat a nagyérdemű.
Amennyire nem tudott működni albumként az idei Circa Survive lemez, annyira üdítő tud lenni néha egy párperces adag a zenéjükből, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy mennyire működik a Sharp Practice. Ha nem is feltétlenül újranézendő, de érdekesen megvalósított, látványosnak hazudható video, és négypercnyi progresszív indie rock – ennek a zenekarnak vagy Juturnákat, vagy EP-eket kéne írnia, mert rövidtávon még nem fáradnak, ezt bizonyítja a Violent Waves második dala is (meg a következő három is a lemezen). (JÁ)
Gitárzenei körökben pár éve még Fluor-szerű káromkodásnak hangzott az Anti Fitness Club neve, de a zenekar sikerrel átvészelte az „emo/scene” divathullám és a Myspace hanyatlását (hasonlóra külföldön pl. a My Chemical Romance volt még képes), amit valószínűleg annak köszönhetnek, hogy egyszerűen gondolkodnak. Hiszen ha a nyugati divatot meglovagló, érzelmes pop-rock zenekarod alól kifut a trend, akkor egyszerűen fogd meg a zenéteket eddig is eladó szentimentális hangvételt, és nagyítsd fel. Az AFC így a komoly ízlésbeli változások ellenére is megmaradt listavezető hazai tinizenekarként, hiszen a Kötéltáncban is hallható, zenei elemeken túllépő érzelemközpontúságra került a hangsúly, ami ugyan tocsog a giccsben (ezen nem segít a rendkívül mélynek szánt, igényes, de üres, és pocsék befejezéssel bíró klip sem), de eladja a zenét. Hogy kiknek? Érzékeny fiataloknak, és azoknak, akik máig nem unták meg a pillangók egyedfejlődésének szimbólumvilágát. (JÁ)
Nem is olyan régen számoltunk be Nektek az All Shall Perish alapító gitárosának, Ben Orumnak rendkívül hirtelen jött távozásáról, valamint új csapatáról, az Oblivionról. Ben ezúttal basszusgitárt ragadott a kezébe, és rendkívül gyorsan egy technikás vonalon mozgó death zenekar fontos elemévé avanzsált. A klipesített ’Reclamation’ a hamarosan – egész pontosan január elsején – megjelenő ’Called To Rise’ című albumról származik. Nektek hogy tetszik? (FB)
Már a két évvel ezelőtti Isles & Glaciers baromkodás kellő legitimációt szolgáltatott Vic Fuentes zenei karrierjéhez, hiszen ott a saját játékában (is) hülyére verte Justin Biebert, még ha ez nem is feltétlenül jutott el a korban komoly átfedéseket mutató célközönséghez. A Hell Above-hoz forgatott, jól válogatott képekből király ritmusban vágott koncertklip pedig újabb bizonyíték arra, hogy a Collide with the Sky az év egyik legjobb emocore anyaga, és nem csak a most már sajnos hagyományosan harmatgyenge mezőny miatt. (BG)
A legtöbb olvasónk számára valószínűleg ismeretlenül csengő I Am Carpenter a Brand New által inspirált rockhangzás egyik legújabb csillaga lehetett volna, és akár az is lehet majd a későbbiekben a My God Clara című nagylemezük, de sajnos erre nincs sok esély, mivel a zenekar többévnyi közös zenélés után feloszlott. Az albumról hamarosan mi is leírjuk, hogy mitől olyan jó, de addig is egy teljesen feleslegesen elkészített, alacsony költségvetésű klipet láthattok, aminek a kiadása így, posztumusz kicsit furcsa, biztosan még a feloszlás előtt forgatták le. Inkább ajánljunk a Bandcamp-oldalt. (JÁ)
A hét egyik legizgalmasabb magyar dobásaként ezúttal már egy klippel mutatkozott be a kecskeméti Marauders, akiket korábbról már a ‘Bemutatjuk’ rovatunkból ismerhettek. A hazai viszonylatban egy kifejezetten korrekt imidzs klippel kiálló ötös érezhetően nem minden esetben tudott lazán és ösztönből zenélni a kamera előtt, de a tényen, hogy a dal egy egy újabb izgalmas hazai csapat képét vetíti előre ez nem változtat. Remélhetőleg még hallunk felőlük. (BK)
Az olasz Fleshgod Apocalypse olyan mint a Kasszafúrók fivérek, azaz mindig nagyban gondolkoznak. A nagyívű képi megvalósítás ezúttal az utóbbi nagylemez The Forsaking című dalához készült el, amiben a balett került a középpontba és valljuk be, ha valaki nagyon magasra teszi a lécet onnan könnyebb bukni is. Az emberfeletti dobos révén (aki ugye korábban az Hour Of Penance énekese volt) elhíresült csapat azonban még nem esett ebbe a hibába vagy mégis? Te mit gondolsz? A rendező ismét Salvatore Perrone volt, aki a The Violation klipjét is jegyzi. (BK)
Bár a legutóbbi Papa Roach lemezen a vártakkal ellentétben egész sok tökös nótával találkozhattunk, a lassan nyugdíjaskorba lépő „nu-metal” banda inkább a lassabb, balladaszerű dalait részesíti előnyben, ha klipkészítésre kerül a sor, hiszen a fiatal lányokat nem olyan könnyű már megfogni szimplán azzal, hogy 16 éves scene arcnak öltözünk be minden egyes alkalommal, ha lehetőségünk adódik rá. A 37-hez közelítő Jacoby Shaddix tehát nem a legszebb látvány a legújabb videóban sem, de a klipben szereplő hölgy egy-két villantása talán nekünk is megéri azt a pár percet, amíg némára kapcsolt hangfalakkal végignézzük a Before I Die-ra készült klipet.
