2012. november 11.
Tudom meghökkentő, de mindössze már csak hét darab hét van hátra a 2012-es esztendőből, amit a potenciális december 21-re datált világvége még jobban lerövidíthet: a klipek persze továbbra is özönlenek, aminek eredményeképpen ezen a héten többek között üdvözölhetitek a visszatérő Strife legújabb videóját, de a már feloszlott Isis is ritkasággal rukkolt elő, továbbá a hazai Babes In The Wood bemutatkozása is izgalomra adhat okot. A teljes negyvenötödik heti lista a következő: Whitechapel, Sensylis, Strife, Amen-Ra, Affiance, Isis, The Algorithm, Angels & Airwaves, Dropkick Murphys, Your Demise, Go Radio, Everlast, Tankcsapda és Babes In The Wood. Nos?
Az amerikai Whitechapel legénysége vélhetően nem szorul különösebb bemutatásra, hiszen idén jelent meg a már 2006 óta aktív zenekar negyedik stúdiólemeze, amelyről természetesen mi is leírtuk a véleményünket annak idején. A stílusosan Whitechapel névre keresztelt albumról futott be egy koncertanyagokból összevágott klip, Strati Hovartos rendezésében, melyhez a korongot záró Possibilities of an Impossible Existence adja a megfelelő zenei aláfestést. (Földesi Balázs)
Az osztrák Sensylis a hangsúlyos és karakteres tiszta énektémák nélkül újabb August Burns Red utánérzés lenne, de Elias Erber gitáros és Matthias Herrnegger dobos vokálja jócskán felértékeli a 2009 óta létező banda kicsit túlnyújtott Once Again című dalát. A minimalista klip legfeljebb a zenekar technikai felkészültségébe enged bepillantást. Akinek esetleg nem tetszik Elias ordibálása, az javíthat a banda hangzásán saját torkának beáldozásával, mert a zenekar jelenleg énekest és basszusgitárost keres (Bécs környéki csapat lévén nyugat-magyarországiaknak még ajánlható is mindez). (Bene Gábor)
Az idei év egyik nagy visszatérője a Strife, a veterán hardcore punk brigád ugyanis több, mint tíz év után jelentkezett e hónapban megjelent új nagylemezével, a Witness a Rebirth című koronggal. A lemezről korábban már nyilvánosságra hoztak egy dalt, Torn Apart címmel, ehhez forgatott klipet a csapat. Ugyan a banda megítélése vitatott kisebb-nagyobb botrányaik és a straight edge életmód elhagyása miatt (ettől válik érdekessé a kérdés, hogy miért is nem lehet kommentelni a videó alá), a dal értékeiből viszont ez önmagában semmit nem von le. (Bene Gábor)
A három tavalyi split lemez megjelentetése után (pl. az Oathbreakerrel is) az Amen-Ra (újabban már csak Amenra) november 26-án fogja kihozni ötödik albumát, mely a sorozatban a Mass V nevet viseli majd (kedvcsináló itt). A Neurot Recordsings kiadásában érkező anyagon négy dal kap majd helyet negyven percben. A Boden / Spijt videóját egyébként Sander Vandenbroucke rendezte, a gitáros/forgatókönyvíró, Mathieu J. Vandekerckhove testvére. (Buzás Krisztián)
November 13-án fog megjelenni az új, The Campaign névre hallgató Affiance nagylemez, amely politikai felhangoktól sem mentes koncepció köré fog épülni. A lemezen olyan jól ismert nevek fognak feltűnni, mint Dustin Davidson, az August Burns Red basszusgitárosa, Matty Ultins a Memphis May Fire-ből, vagy Rick Armellino a This Or The Apocalypse-ből. A banda a Kings Of Deceitre készítette első videoklipjét az albumról, amely Josh Grabelle, a Trustkill Records egykori elnökének új kiadójánál, a Bullet Tooth-nál fog megjelenni. (Jene Balázs)
Az Isis az egyik legmeghatározóbb tagja volt a közelmúlt post-metál társadalmának. A csapat 2010-ben sajnálatos módon feloszlott, de az aktív éveik során megannyi maradandó alkotással gyarapították a stílus tárházát – nemrégiben mi is megemlékeztünk a három legfontosabb kiadványukról. Két évvel a feloszlást követően pedig kiadásra kerül egy ritkaságokat tartalmazó válogatás, Temporal címmel, melyről ’Pliable Foe’ kapott vizuális támogatást: (Földesi Balázs)
A The Algorithm fedőnevű csapat egy kétségkívül érdekes formáció. Bemutatkozó albumuk, a Polymorphic Code, november 19-én kerül a valós és virtuális boltok polcaira, melyen a ma oly népszerű djent hangzást igyekeznek összeházasítani az elektronikus zene különféle elemeivel. Ezért nem véletlen, hogy sokan ’Djentstep’ megnevezéssel illetik a két francia zenéjét, mely hallatán Skrillex is sírva fut vissza a családi menedék biztonságába. Az eredményről természetesen mi is beszámolunk majd a közeljövőben, de most az a kérdés, Titeket mennyire tudtak megvenni ezzel a klippel? (Földesi Balázs)
Az Angels & Airwaves az a zenekar, ami már kiadott négy albumot, de mivel ezek mindegyike egy kicsivel gyengébb volt az előzőnél, ezért a bandát továbbra is úgy kell bemutatni, mint a Blink-182-ből ismert Tom Delonge alternatív rock projektje. Persze az a rendkívül hatásvadász videóból is látszik, hogy ettől függetlenül a zenekar nagyon sikeres lett az Egyesült Államokban, hiszen ezzel a 30 Seconds to Mars-féle szentimentális rockzenével nehéz mellélőni, ráadásul kritikusunk szerint sem lett rossz az utolsó album. (Jávorkúti)
Nagyon jó a Dropkick Murphys új dala (a lemez januárban jön és Signed and Sealed in Blood a címe), és ezt nem is rontják el egy béna klippel, hanem hangulatos képeket és felvételeket vágtak össze, ami pont olyan nagyszerű, mint amilyen egyszerű – ez zenében is a receptjük, nem véletlenül imádja őket mindenki. A közelgő album már a nyolcadik, és ismét Ted Hutt produceli, valamint a saját kiadójuknál (Born & Bred) jelenik meg. (Jávorkúti)
A Your Demise idei lemezén kevés élvezhető pillanatot találtunk, ezek egyike volt a Push Me Under, így logikus döntés volt az, hogy ez is kapjon klipet – az első videót a szintén elviselhető Forget About Me-hez forgatták, aztán jött az a bizonyos These Lights, ami az album többi részével együtt kivágta a biztosítékot a hardcore híveinél. A turnéfelvételekből összevágott, vagyis főként ivásból és megvezetett tinik mosholásából álló video után nem akarod majd pofánvágni a tagokat, de cserébe az kiemeli a dalt a közegéből, így megvilágítva, hogy van, ami csak relatíve tűnik szórakoztatónak. (Jávorkúti)
2007-ben alakult a Go Radio Jason Lancaster vezetésével, aki az akkoriban széthullani látszó Mayday Parade egyik vokalistájaként vált híressé. Az azóta negyedik kiadványát megjelentető banda alig néhány hónapja jelentkezett a „Close The Distance” című nagylemezével, amely az összesített Billboard lista 54. helyéig is felkúszott a kiadását követően. A Fearless Records gondozásában megjelenő album „Go To Hell” című dalára videót is készített a csapat, amelyet most ti is megtekinthettek. (Jene Balázs)
Everlast sikerrel elérte, hogy ne csak a House of Pain, vagy rosszabb esetben a Jump Around miatt emlékezzenek rá az emberek, és olyan szinten eltávolodott a hip-hoptól, hogy még a La Coka Nostrából is kilépett, hogy immár csak blues és country ihletésű szólóprodukciójára koncentráljon (ez valószínűleg azt is jelenti, hogy decemberi koncertjén már nem fog embereket rugdosni). Új klipje a tavaly őszi lemezének nyitódalára készült, és bár helyenként úgy tűnhet, mintha azt söpörték volna össze, ami egy Serj Tankian video után a vágószobában marad, de összességében nem sikerült rosszul (bár a játékpisztolyokat és a fekete-fehérfelvételek színekkel való feldobását mi nem erőltetnénk). (Jávorkúti)
Stohl András (Stohl András), Győrfi Pál (OMSZ szóvivő), Radnai Péter (volt-Playboy-főszerkesztő), Dobó Kata (színművésznő?), Besenyei Péter (Körmend kedvence). Mi bennük a közös? Szerepelnek a Tankcsapda új klipjében, amit Hajdu Szabolcs (Fehér Tenyér, Bibliotheque Pascal) forgatott, hogy vagy nagyon sok pénze legyen, vagy visszakapja valamelyik elrabolt rokonát. A végeredmény kiválóan rímel a trió szokásosan “se füle, se farka” társadalomkritikus szövegeire, ugyanis nagyon érezni, hogy jelenteni akar valamit az, ahogy a vidáman labdázó Bochkor Gáborra rámosolyog Várkonyi Andrea, vagy ahogy Dombi Tibor keresztülkocog a videón, de az egészből csak a Blikk messziről bűzlő szaga marad meg, illetve az, hogy valamiért mindenkivel parasztnintendózni akarnak a tagok, de mégsem sikerül nekik. Persze a rajongóknak mindig ott van 2001 óta a verhetetlen “aki nem vak, látja mi a lényeg” értelmezés, de mi egyelőre maradnánk annál, hogy ez a klip egyszerűen csak gagyi. (Jávorkúti)
Egy imidzsklipről sok mindent nem lehet elmondani, ráadásul a Babes in the Wood igen kövér bejegyzés formájában osztotta meg videóját, így mi csak annyit tennénk hozzá, hogy hétfőn jelenik meg bemutatkozó EP-jük, a Union. „Kérdezik sokszor az embertől, hogy mit akar elérni a zenével. Ezzel kapcsolatban több fajta választ hallottam már zenészektől. Valaki csupán azt szeretne játszani, amit otthon is hallgat, és elégedett, ha egy páran el is jönnek a koncertjére. Vannak, akik azonnal külföldre akarnak kijutni, de rájönnek, hogy ez nem olyan egyszerű, aztán csalódottságukban feloszlanak. Vannak, akik csajozni akarnak, így beérik azzal, ha koncert után hazavihetnek valakit, mert így költséghatékony abb módon érhetik el természetes szükségleteikre a megoldást. Mi mást akarunk. Vannak technikai céljaink és vannak morális céljaink, és mindemellett olyan szellemi terméket akarunk létrehozni, aminek van értéke. Ha valóságos értéket sikerül teremtenünk, akkor nem kell félnünk, hogy lesz –e ennek közönsége. Mi a dalainkkal nem akarunk újat mondani, csak azt, amit mindenki amúgy is tud, csak nem mer, vagy nem akar gondolni. Sokszor ajtóstul rontunk a legelkorcsosodottabb emberi érzésekre, úgy, mint amikor az ember felveszi a harcot azzal a rémálommal, amitől leginkább fél, ami miatt nem meri még egyszer lecsukni a szemét, tudván hogy akkor folytatódik.” (folytatás itt) (Jávorkúti)