Jövőre új lemezt ad ki a Fear Factory

fear-factory-20151

Az industrial metal-legenda Fear Factory 2015-ben adott ki utoljára nagylemezt, a Genexust, melynek folytatására bizony nem kell már sokat várni, ugyanis Dino Cazares gitáros megerősítette, hogy új lemezen dolgoznak. A Dino és Burton C. Bell énekes alapító párosa mellett az utóbbi években Tony Campos basszusgitárossal (ex-Static-X) és Mike Heller dobossal (Malignancy) felálló zenekar tehát 2017-ben újra félelmet hoz a rajongókra, ám ezt a rettegést örömmel fogadjuk.

Így nyilatkozott Cazares:

Most épp itthon vagyunk és egy új lemezen dolgozunk. Már írjuk a dalokat, dolgozunk a lemezen, de valószínűleg nem fog megjelenni egészen a nyár végéig vagy akár októberig. Még nem tudom pontosan.

A gitáros megjegyezte, hogy az új albumtól nem kell komoly stílusváltást várni, a zenekar továbbra is azt csinálja, amivel mindenki megszerette őket, csak még jobban megcsinálva, mint eddig. Emellett elhintette, hogy miután pár éve a teljes Demanufacture lemezt színpadra vitték, nem kizárt, hogy ugyanez a sors vár majd az 1998-as Obsolete albumra is, de ez legkorábban az album huszadik születésnapjának évében lesz csak aktuális.