2017. szeptember 21.
Holnap este tripla lemezbemutató buli lesz a Dürer Kert 041-es termében: egyszerre játssza el idén megjelent legfrissebb anyagait a néhai New Dead Project két utódzenekara, a Poison Alley és a Warren, illetve a Bodor Máté gitáros vezette modern metálos All But One is, a lineupot pedig az év egyik legnagyobb hazai dallamos hardcore-reménysége, a Wishes teszi teljessé. Alább mondunk minden tudnivalót.
A Poison Alley az előző évtized feltehetően legnagyobb hatású hazai dallamos hardcore/punk zenekarának, a The Idoru frontemberének, Bödecs Andrásnak új zenekara. A Fonogram-díjas frontember, aki kétszer turnézott a legendás Misfits és egyszer az Ignite vendégeként, és akinek lemezei nemcsak megjelentek Japánban, hanem saját maga is turnézhatott ott – ezzel is megalapozva a magyar hardcore/punk láthatóságát Japánban és szerte Európában – lassan 4 éve írja saját dalait Czifra Miklós gitáros fenoménnal, akivel a New Dead Projectben is együtt zenéltek. A zenekar búcsúkoncertje után egyértelmű volt, hogy közösen folytatják a zenélést, és így válhatott az elmúlt évek egyik legnagyobb keményzenei ígéretévé a Poison Alley.
Az eddig egy single-t és egy háromszámos kislemezt készítő projekt 2017-ben valódi zenekarrá vált. Korábban a stúdióban Mohácsi Mátyás (Grand Mexican Warlock, Shell Beach) és Kocsis Máté (ex-The Idoru, Wellhello) illetve Jankai Valentin (Leander Kills, ex-Blind Myself) segítette kettejüket a felvételben, ám mostanra Hornyák Kristóf dobossal (Satelles), Kökényes Dániel gitárossal (AWS) és Emil Björkander (ex-Children of Fall) illetve Pap Attila (Svnseas) basszusgitárosokkal kiegészülve a Poison Alley készen áll arra, hogy kiérdemelhesse azt a figyelmet, ami már most is a zenekarra irányul a közönség és a sajtó oldaláról. A nemzetközi érdeklődés persze nem alaptalan: András jellegzetes orgánumával Európa minden országában koncertezhetett, valamint képzőművészként számtalan külföldi kiadvány borítóját is ő festette, így nem férhet kétség ahhoz, hogy a Poison Alley bemutatkozása újra reflektorfénybe állítja a magyarországi dallamos punk rockot és hardcore punkot, a zenekar pedig azonnal nemzetközi pályára állhat majd – pontosan oda, ahol András a The Idoruval abbahagyta.
Az All But One zenekart 2014-ben Bodor Máté gitáros (Alestorm, ex-Leander Kills, ex-Wisdom) álmodta meg, és kezdte el egy gitárral feldemózni a dalokat, majd gyermekkori barátja, Lerch Péter csatlakozásával komolyodott a szándék is. A lemez megírásával körvonalazódott, hogy egy nemzetközi színvonalú zenekar létrehozása a cél, ebből kifolyólag külföldi zenészekre esett Máté választása abban, hogy az All But One szobademózásból valódi zenekarrá válhasson. Elsőként a Belgiumban felnőtt Alapi Károly került a zenekarba, majd Christian Bass (Heaven Shall Burn) került képbe, aki nemzetközi szinten elismert dobos, és azon túl, hogy egy németországi stúdióban feldobolta a lemezt, rengeteg jó tanáccsal segíti a zenekart. Máté felvette mindeközben a kapcsolatot régi barátjával, Joseph Carter-Hawkinssel, akivel még a londoni ICPM (The Institute of Contemporary Music Performance) zenei főiskola gitárszakán ismerkedett meg, és megkérdezte, vállalná-e az énekesi posztot. Persze Joe is egyből beleszeretett a dalokba, így miután megírta az énektémákat, fel is énekelte azokat régi barátjánál, a SikTh-ből jól ismert Justin Hillnél, aki később a lemez mastereit is készítette. A zenekar első lemeze, a Square One a német Lifeforce Records (Trivium, Endstand, Cataract) gondozásában jelent meg idén tavasszal.
A Wishes inkább egység, mint zenekar, ami a punk-hardcore-on keresztül mondja el az embereknek, hogy miért is jó ezen a világon élni, és miért nem érdemes keseregni a mindennapokon. A Wishes a mosolyod, a jókedved és az önbizalmad, mint ahogy azoknak is az, akik csinálják. A budapesti csapat az este egyetlen fellépője, amelyik nem az új anyagát mutatja be, hiszen jelenleg is dolgoznak a debütáló albumukon, de a tavasszal nálunk bemutatott első klipjük és az eddigi koncertek alapján minden okunk megvan arra, hogy bizalmat szavazzunk nekik.
A Warren csapatában a Poison Alley-hez hasonlóan szintén a New Dead Project ikonikus figurái játszanak. Budapest. Punk zene. A nagyvárosi élet kiábrándító léte, amit túlélés gyanánt a háborgó remény kísér. Pörgős, szenvedélyes. A zenekar a héten tette közzé a második kislemezét, aminek a dalait ugyan élőben már jó ideje rendszeresen pörgetik, viszont ez lesz az első olyan bulijuk, ahol a friss anyag már fizikai formában is beszerezhető lesz, méghozzá kazetta formájában.
Belépők ma még elővételes áron, 1500 forintért kaphatók a Dürerben, holnap pedig a 19 órás kapunyitástól is lesz még a helyszínen, további infók a Facebookon.