Hétfőn ismét Budapesten koncertezik az Emmure

Ha emlékeztek, még december elején került bejelentésre alig három héttel a Parkway Drive-val közös koncert után, hogy áprilisban immáron főzenekarként tér vissza Budapestre Frankie Palmeri zenekara, az Emmure, akik a The Mosh Lives Tour keretein belül négy vendéggel gondoskodnak majd a tavasz feltehetően legbrutálisabb klubkoncertjéről – legalábbis akinek valaha bármi köze is volt a deathcore-hoz, annak egyenesen kötelező a részvétel.

Lehet utálni, vagy imádni, az biztos, hogy az Emmure egy jelenség, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni, hiszen akinek esetleg nem szívügye a lemezen hallható pőre breakdown-halmozás (amiről a gitáros Jesse is bevallotta nekünk két éve, hogy egyáltalán nem olyan könnyű feladat, mint amilyennek kívülről látszik), azt az élő teljesítmény a másodperc törtrésze alatt bírhatja jobb belátásra. Hiszen amit a zenekar leművelt a Suicide Silence vendégeként, vagy épp legutóbb a PeCsában, tényleg önmagáért beszélt: egy végtelenül dinamikus, erőteljes formációt ismerhetett meg a közönség a Victory egyik legvitatottabb üdvöskéjében, ez az erő pedig közel kétezer ember társaságában éppúgy működött, mint a Dürer nagytermében, ahová most főzenekarként tér vissza a formáció. Az egy éve megjelent Slave To The Game dalait azóta már mindenki kellőképp megszokhatta és megszerethette (ki-ki döntse el magában), így biztosak lehetünk abban, hogy a teljes játékidejű koncerttel készülő banda maradéktalan élményt okoz majd, és egy olyan lendületes koncerttel hálálja meg az emberek figyelmét, amire még a legvadabb utálóknak is elakadhat a szava. Főleg, hogy Frankie-ék már lelkesen írják az új dalokat, hogy legkésőbb a jövő év elejéig elkészülhessen a friss nagylemez, így ha hiú ábránd is lenne azt várni, hogy jövő hétfőn már felcsendülhet egy új dalt, attól még biztosak lehetünk abban, hogy a gépezet még jó ideig ugyanolyan hatásfokon fog dübörögni.

A zenekar vendége a Chelsea Grin lesz, akik első alkalommal látogatnak hazánkba, az ohiói banda pedig már Jason Richardsonnal, az egykori Born of Osiris gitárossal látogat a Dürer Kert nagytermébe, ahol jó eséllyel hallhatunk majd friss dalokat is. A zenekar tavaly nyáron megjelent EP-je, az Evolve váratlan kettősséget mutatott annak köszönhetően, hogy az új dalok mellett pár régebbi szerzemény újragondolása is helyet kapott a felvételen, ám a deathcore rajongóinak így sem lehet majd oka panaszra, hiszen a szemfülesebb rajongók a turnészettből már azt is láthatták, hogy a banda nem felejtette el, honnan jött, és a My Damnation dalait sem szorítja ki az estékből.

Előttük a tavaly februárban már bizonyító Attila melegít majd be, akik kellően emlékezetes koncertet adtak ahhoz, hogy biztosra vehessük: ha valaki önfeledt szórakozásra vágyik a súlyos breakdownok mellett, annak telitalálat Fronzie-ék zenéje. Az MTV műsorából időközben családapává vált örökifjú frontember jelenleg is azzal bátorítja rajongóit (amikor épp nem saját dubstep-projektjéről posztol), hogy az új Attila-lemez minden korábbinál jobb és erősebb lesz, aminek főleg azok örülhetnek, akik hiányolták a Rage pusztítót lendületét az Outlawed könnyedebb összhatásából. A banda már a For The Fallen Dreams kötelékéből elcsábított basszusgitárosával, Kalan Blehmmel érkezik majd Budapestre, és az biztos, hogy mozgó ember szája nem marad majd mosoly nélkül a koncert alatt.

Íratlan szabály, hogy a The Ills of a Modern Man minden deathcore-ral szimpatizáló egyén kedvencei (de legalább az erősen kedvelt lemezei) között kell, hogy helyet foglaljon, hiszen a Despised Icon elég sokat tett azért, hogy ez a zsáner önálló lábakra állhasson az évek során. A kimondatlanul is önmagát temető banda feloszlása valós űrt hagyott maga után, amiből egyedül a frontember, Alex Erian tudott visszatérni friss zenekarával, az Obey The Brave-vel, ahol az énekes egykori Blind Witness tagokkal vette körül magát. A formáció tavalyi bemutatkozó nagylemeze egy olyan metalcore anyag volt, ami nagyban épített már meglévő dallamos hardcore-panelekre, viszont az bizonyos, hogy Alex egy másik közönséget is elért ezzel a hangzással, hiszen immáron nem csak az ‘Icon egykori rajongói követték nyomon a működését, hanem mondjuk a ‘Ghost Inside szerelmesei is. A zenekar első alkalommal jár majd Budapesten, amit feltehetően a közönség éppúgy igyekszik majd emlékezetessé tenni, mint a banda is.

Az estét pedig egy ausztrál zenekar, a Buried In Verona nyitja majd, akik tavaly nyáron jelentették meg harmadik nagylemezüket Notorious címmel: az Attila kiadópartnereinél épp februárban állt be egy váratlan tagcsere, amikor az I Killed The Prom Queenből a Deez Nuts miatt kilépő JJ Peters helyére a korábban dobtechnikusként jelen lévő Shane O’Brien állt, így még mindig kérdés, kivel érkezik Budapestre a zenekar, de a súlyos breakdownok szerelmeseinek talán így sincs okuk az aggodalomra – ez pedig általánosan igaz minden érdeklődőre, hiszen elővételes jegyek még mindig kaphatók az Eventim hálózatában, valamint a kijelölt árusítóhelyeken.