2016. január 30.
Bő egy hete ettől a kérdéstől hangos az amerikai metál közösség.
Történt ugyanis, hogy január 22-én Hollywoodban a néhai Dimebag Darrell emlékére évente megrendezett össznépi metálünnep, a Dimebash alkalmával a gitárlegenda panterás zenésztársa, Phil Anselmo a műsor végén egy határozott náci karlendítéssel búcsúzott el a közönségtől. Ezt még talán valahogy ki is lehetett volna magyarázni, de az ezután következő „white power” beüvöltése végképp ki kellett, hogy verje a biztosítékot először a jelenlévők, majd úgy egyáltalán a jó ízlés híveinek szemében. Az internet ezután két táborra oszlott: sokan nyíltan rasszizmussal vádolták az énekest, mások pedig a túlzott politikai korrektséget elítélve kiálltak mellette. Philnek egyébként nem ez az első esete, hogy ilyesmivel vádolnák, viszont az esemény után egy rövid közleményben azzal védekezett, hogy az egész csak egy belső poén volt, mivel a backstage-ben az este folyamán fehérbort fogyasztottak, de ő különben is pont ugyanannyira szeret és gyűlöl is mindenkit, és ebből fakadóan nem hajlandó senkitől sem elnézést kérni a történtek miatt. (Ami pedig az est folyamán elhangzott minősíthetetlen teljesítményét illeti a Lemmy előtt tisztelgő klasszikus Ace of Spades nótában, nem is kíván további kommentárt…)
A metálsajtó többségében igyekezett objektíven, állásfoglalás nélkül tudósítani az eseményekről. Elsőként a MetalSucks tett közzé egy cikket arról, hogy nem szabad szemet hunynunk Anselmo efféle manírjai fölött, majd tegnap este első prominens metálzenészként Robb Flynn is elhatárolódását fejezte ki egy videóban. Ebben a Machine Head-frontember kifejti, hogy a belsős poénos magyarázat nem igaz, a backstage-ben igazából egyáltalán nem volt fehérbor, plusz a saturészeg Anselmo személy szerint neki is tett egy rasszista töltetű megjegyzést („mindig is utáltam a Machine Head nigger korszakát,” utalva ezzel a nu metallal és rappeléssel kísérletező The Burning Red és Supercharger lemezekre). Robb, mint mondja, elfogadhatatlannak tartja az ilyen fajta nézetnyilvánítást, megfogadja, hogy soha életében egyetlen Pantera-számot nem hajlandó többé eljátszani, és üzeni mindenkinek, aki eddig nem szólalt fel nyilvánosan Anselmo ellen, hogy bassza meg. És tulajdonképpen igaza is van.
Itt a videó, rögtön az elején az ominózus lengetéssel és bekiabálással, érdemes végignézni:
httpv://www.youtube.com//watch?v=fCBKzWg4WYo
Flynn után a mai nap folyamán több más neves zenész is elhatárolódását fejezte ki Anselmo megnyilvánulásaitól, többek között az All Shall Perishben játszó Ben Orum és a Darkest Hour-alapító Mike Schleibaum is a zenészlegendát elítélő nyilatkozatokat adott, ezeket szintén a MetalSucks hozta le. Orum a zenekara nevében azt írja, „minden idők legjobb metálzenekarának tartjuk a Panterát, de soha nem szabad félnünk a hőseink szemére hányni, amit kell.”
Mindezek után pár órája Anselmo is posztolt egy videót, amelyben 1000%-os megbánását és sajnálatát igyekszik kifejezni mindazoknak, akik az eset miatt sértve érzik magukat, és egy újabb esélyt kér a világtól. De elég lehet ez?