Hírek Kritikák Beszámolók Interjúk Premierek Kult Másvilág Blog
Hírek

A Deftones a Paramore-os Hayley Williamsszel együtt nyomta a Minervát

Március 26-án Nashville-ben került sor a nem először előforduló együttállásra.

A késő húszas/kora harmincas éveikben járó millenialokat csak azzal lehet még jobban kiugrasztani a bőrükből (és irdatlan pénzt legombolni róluk), hogy ha láthatják a kétezres éveiket meghatározó előadókat ezredjére is fellépni. Továbbmegyek: elképzelheted hát, mit csinálnak (csinálunk) akkor, amikor ezek az előadók ráadásul egyszerre lépnek a színpadra és segítik ki egymást.

Valami ilyesmi ritka együttállás szem- és fültanúi lehettek azok, akik március 26-án elmentek a nashville-i Bridgestone Arenába, ahol a Deftones és a Paramore égitestjeinek pályái keresztezték egymást. Oké, komolyra fordítva a szót, előbbi épp a koncertjének a végéhez ért, ahol a ráadásban elő is rántották a 2003-as self-titled lemezük egyik húzódalát, a Minervát. Ehhez pedig nem mást szólítottak színpadra, mint a helyi alternatív szupersztárnak számító Hayley Williamst, aki nem mellesleg a Paramore énekesnője. A különleges közösködés egyébként nem először fordul elő: Hayley már 2010-ben is beugrott a bandához elnyomni a White Pony-s slágerük, a Passenger Maynard James Keenan által elénekelt részeit.

Arra, hogy egy ilyen előforduljon nálunk, sajnos mikroszkopikusan halovány az esély, főleg azért, mert a Deftones idén (egyelőre) nem ejt útba minket, azonban Európa-szerte el lehet őket csípni, és állítólag az új lemezük is veszettül készül. A Paramore-ról ugyanakkor ez nem mondható el, ők teljesen behúzták a kéziféket, habár Williams gyakran feltűnik itt-ott színpadon innen es túl, és nemrég azt nyilatkozta, hogy lehet, hogy idén csak szólóban fog útra kelni. Szerintem a hazai Paramore-rajongók azzal is ki tudnának békülni, addig viszont marad a netes rajongói felvétel: