2012. augusztus 23.
A legtöbben bizonyára Daniel Tompkinst szeretnék ismét a TesseracT kötelékében látni, hiszen a One albumon valami olyasmit sikerült leraknia az asztalra, amit azóta is számtalanszor emlegetünk. Ez a jellegzetes énekhang csaknem egybeforrott a TesseracT zenéjével, akik azóta is a méltó utód megtalálásán fáradoznak, és nagyon úgy tűnik sziszifuszi feladatra vállalkoztak. Ám Daniel nem fontolgatja a visszatérést; azt azonban semmiképp sem mondhatnánk, hogy élete azóta elvesztette volna az értelmét, sőt: aktívabban részese különböző zenei projekteknek, mint valaha. A megszámlálhatatlan kisebb vendégszereplés mellett egyik legemlékezetesebb felbukkanása az indiai Skyharbor legutóbbi nagylemezén történt, melyről itt írtunk annak idején.
Most pedig az egyik, már-már elfeledettnek hitt projektjéhez tért vissza. Az Absent Hearts Daniel és az ausztrál Scott Kay szerelemgyerekeként fogható fel. A kétszemélyes csapat első kiadványa 2010 februárjában jelent meg – Arctic EP néven, akkor még The K. Project név alatt. A rajta lévő öt szerzemény post rock, ambient elemekkel volt telepakolva, szerethető atmoszférával felvértezve. A mai napon pedig megjelent a debütálónak is tekinthető teljes értékű korong, ami végül az August Earth címet kapta. A kilenc szerzemény mindegyikén Daniel hangját hallhatjuk, az összes felcsendülő hangszerért pedig Scottnak jár az elismerés. Az albumot a Bandcamp felületén tudják meghallgatni, valamint megvásárolni az érdeklődők.