A vascsúcstól az ígéretek földjéig – Új hazai megjelenések

Utoljára augusztusban jelentkeztünk egy nagy csokor hazai újdonsággal, azóta pedig megint összegyűlt egy jókora adag klipes dal, nagylemez, de még akusztikus live session is. Műfajilag is a szokásos kavalkád: hardcore punk, darametál, doom folk, indokolatlan popfeldolgozás, instrumentális poszt-rock, atmoszferikus black dungeon synth hatásokkal, meg minden, amit csak el tudsz képzelni.

A győri Bipolaris először tavaly nyáron, aztán az idei év elején is kiadott egy-egy friss kislemezt, ám a tempóból egy csöppet sem vettek vissza a srácok, sőt: Szinapszisok címmel egy új dalt mutattak be, mely eddigi munkásságuk legjobban sikerült darabja. Kifejezetten érződik rajta a fejlődés, hogy kiforrottabb, egységesebb és karakteresebb lett, mint az eddigiek. A banda a karantént kihasználva egész évben nagyban gyártja az új dalokat/videókat, és ha minden jól megy, jövő év elejére el is készül az új nagylemez. (Simon)

Következő koncert: szeptember 12., Győr, A Beton

Már sokat beszéltünk Makó Dávid egyszemélyes projektje, a The Devil’s Trade harmadik nagylemezéről, mely most végre teljes egészében végighallgatható. A The Call of the Iron Peak a francia Season of Mist kiadó gondozásában jelent meg, és mindenféle további kommentár nélkül alább mutatjuk is. (Simon)

Következő hazai koncert: 2021. április 10., Instant

A modern metalos Glasskey a legutóbbi, magyar nyelvű dal után újabb meglepetést virított elő, méghozzá egy popfeldolgozást. Név szerint a Snow Patrol zenekartól a Chasing Carst. Ahhoz képest, hogy 15 éve a Viva TV-n mennyire irritált a dal, ez a verzió egészen kellemes lett. (Völgyesi)

A várpalotai I Am Atlas egy friss formáció, metalcore/deathcore vonalon. A srácok a most megjelent debütáló klipjüket az I Am című számukra forgatták a Los Mineros Films stábjának segítségével. Zenekaros zúzás egy lerobbant épületben, ahogy kell. A zenekar első kislemeze, az Inhumanity hamarosan megjelenik. (Simon)

Márciusban debütált nálunk a nu metalcore-os Icenap bemutatkozó száma, melyet most három másik friss dal megjelenése követett. A mostani anyag érdekessége, hogy egy akusztikus élő felvételről van szó, ami egy tiszaroffi alkotótáborban készült. A három számot hamarosan „hangos” hangszereléssel is meghallgathatjuk élőben, illetve még ősszel egy friss single-t is kiadnak a srácok. (Simon)

Következő koncert: október 8., Analog Music Hall (Analog tehetségkutató)

Viszonylag régen hallottunk már a Heartlapse zenekarról, és elnézve a srácok új számát, továbbra is ragaszkodnak a magas minőséghez. Sőt, a Relic című dal igen komoly fejlődést mutat a zenekar életében, a videóról nem is beszélve, amit egyébként az olasz származású énekesük, Luca Broglia rendezett. Nagyon jó látni, hogy egyre komolyabb klipeket készítenek itthon az underground zenekarok. A dal egyébiránt a hamarosan megjelenő nagylemezen lesz rajta. (Simon)

Következő koncert: október 10., A38 Hajó

Végighallgatható az Omega Diatribe harmadik nagylemeze, a Metanoia. A matekos groove metal-banda tíz új számot pakolt fel az albumra, amelyekben kisujjból hozzák a szokásos fogásaikat, miközben azért feszegetik is a saját hangzásuk kereteit. A Metal Scrap Records által gondozott anyagot Hájer Gergő gitáros keverte, a maszterelést pedig Svédország egyik vezető metálproducere, Jens Bogren intézte. (Völgyesi)

Következő koncert: szeptember 12., Dürer Kert (Tattoo the Sun fesztivál)

A félig-meddig szobaprojektként működő Phobos kiadta harmadik nagylemezét, az Aláhullást. A kétszemélyes miskolci zenekar az atmoszferikus black metalt lángpallosként maga előtt hordozva ambient, folk és dungeon synth elemekkel rakta tele az új albumot. Nagyon hangulatos, összetett és eklektikus anyag, aki éli a stílust, mindenképpen nézzen rá! (Simon)

 

A vajdasági Phrenia kiadta negyedik magyar nyelvű dalát Fújjon messze címmel, egy egyszerű imidzsklip kíséretében. Sok hazai zenekarral ellentétben szerencsére rajtuk nem mutatkoznak a még mindig tartó „AWS-szindróma” tünetei, és reméljük, hogy ez így is marad. Bár az angol nyelv amúgy sokkal jobban áll nekik. Az modern metal/elektrocore-csapat a karantén idején – a srácok munkahelyei miatt – kettészakadt, ezért külön-külön, Adán és Szegeden vették fel a videót. Így érthető az eddigiekhez képest kevésbé kreatív megoldású anyag, viszont az operatőri munka jócskán hagy kivetnivalót maga után. (Kiss)

Következő koncert: október 24., Zenta, Mojo Klub

Még 2016-ban mutattuk be a győri Silent Island zenekart, akik azóta több anyaggal is jelentkeztek, de ezek közül talán a most bemutatott nagylemezük, a The Curse of Coleodeia a leginkább kiemelendő. Csarnogurszky István (Black Hill, musicformessier, Realm of wolves, Stvannyr) és Károlyi Gábor (Ephilexia) instrumentális poszt-rock/ambient-zenekarának új anyaga tökéletes időtöltés a könnyedebb, elszállósabb, utazós zenék kedvelőinek. (Simon)

A Stubborn még augusztus elején mutatta be a legújabb, Narrow-Minded című dalát, mely azóta egy hangulatos videót is kapott. A friss számot egyébként mindenféle körítés nélkül adták ki a srácok, jelenleg még nem tudni, hogy milyen anyagon lesz rajta, mindenesetre várjuk a két éve megjelent Let’s Start a Fire folytatását, mivel a zenekarban továbbra is tombol a tűz. (Simon)

Következő koncert: október 2., Dürer Kert (Grindrise Fest X)

Három és fél év elteltével új szerzeménnyel rukkolt elő a progos sci-fi metalban utazó szegedi The Void, amely a Land of Promise címet viseli. Ahogy ők mondják, a dal „egyszerre szól a társadalmi megfelelési kényszerről és a mindenkori világ vezetői által az arcunkba tolt blőd hazugságokról, amely annyira megoszt minket, hogy valójában semmi másról nem szól az életünk, csak az ígéretekről.” A csapat jelenleg egy kilenc számos konceptlemezen dolgozik, amelyet három részletben fognak kiadni, az első EP ősszel érkezik. Az új dal egy, a stúdiófelvételeket megörökítő vagány klipet is kapott, amit a No Total Films készített. (Kiss)

Következő koncert: szeptember 25., Szeged, Városi Rock Klub